A háborúpárti tábor által terjesztett téveszme- és hazugságáradatot feltárva Ian Sinclair négy kulcstaktikát sorol fel, amivel a nagyvállalati médiában dolgozó újságírók összezavarják a közönséget és elnyomják a keleti proxyháború elleni ellenállást.
„A tiltakozás egyik fő akadálya kétségkívül a mainstream média által keltett tudatlanság és zavar” – jegyezte meg 2004-ben Michael Albert, amerikai aktivista és író.
Az orosz illegális ukrajnai invázióról szóló legutóbbi hírek, valamint Trump feltűnő, a háború befejezését célzó politikai manőverei bizonyítják, hogy Albert állítása ma is pontosan igaz.
Íme négy módja annak, ahogyan az újságírók tudatlanságot és zavart keltenek, ezzel gátolva az ellenállást:
Mélyen ideológikus állítások folyamatos ismétlése megkérdőjelezhetetlen igazságként
A BBC Today műsorvezetője, Simon Jack múlt hónapban kijelentette, hogy Trump elnöksége „látszólag felforgatta a szabályokon alapuló nemzetközi rendszert„. Vendége, Timothy Garton Ash oxfordi professzor egyetértett, hozzátéve: „Amit tanúként megfigyelhetünk, az az USA által vezetett liberális rendszer összeomlása, legalábbis a világ egy részén, a mi részünkön. Az USA-t találóan ‘liberális leviatánnak’ nevezték.”
Az USA-ban Bernie Sanders szenátor, aki igazából jobban tudhatná, ezt tweetelte: „Az USA 250 éven át a demokráciát támogatta. Most, a Putyin által indított szörnyű háború közepén, Trump hátat fordít Ukrajnának és a demokráciának, mindezt egy moszkvai brutális diktátor hasznára.”
Akik csak futólag ismerik az USA 1945 utáni katonai és titkos beavatkozásait – Irak, Afganisztán, Líbia, Vietnam, Indonézia, Olaszország, Chile, Guatemala, Irán, Nicaragua, Brazília és Argentína (és még sok-sok más ország; olvassátok el William Blum Killing Hope című alapvető könyvét) – nehezen vehetik komolyan Sanders-t az amerikai külpolitikáról.
Leegyszerűsített keretek
Míg a nyugati média megszállottja az orosz dezinformációs kampányoknak, biztos vagyok benne, hogy a jövő tanulmányai a nyugati média ukrajnai háborús tudósításáról azt fogják állapítani, hogy erősen elfogult volt, saját kormányaik propagandáját tükrözve.
Ahogy Patrick Cockburn veterán külpolitikai riporter 2022 decemberében megjegyezte: „Úgy vélem, az ukrajnai háború médiaszereplése rosszabb, mint bármely más háború, amit láttam… Oroszország démonizálása teljes, ami talán megérdemelt, de nem jó kiindulópont annak megértéséhez, hogy valójában mi történik.”
A Guardian lap szerzője, George Monbiot láthatóan teljesen belebukott a propagandába, amikor a BBC Question Time-on februárban azt állította, hogy egy Putyinnak kedvező békeszerződés végeredményben Oroszország Románia vagy Lengyelország megtámadásához vezetne.
Anatol Lieven, a Times egykori moszkvai tudósítója és a Georgetown Egyetem Külszolgálati Iskolájának professzora szerint ez a gondolkodás „az orosz attitűdök félreértésén alapul, ami vagy teljesen ostoba vagy szándékosan megtévesztő.” Nem beszélve arról, hogy Oroszország még Ukrajna felett sem tudott fölénybe kerülni, vagy hogy egy gyors pillantás a térképre mutatja: Oroszország Románia megtámadásához… Ukrajnán kellene átkelnie.
„Ez a fajta közösségi hisztéria rendkívül megnehezíti az ésszerű, hosszútávú európai stratégiák kidolgozását” – írja Lieven. Ugyanez vonatkozik a konfliktus béketárgyalásokon keresztüli megoldására is – miért támogatná az európai közvélemény a tárgyalásokat, ha Putyin a gonosz megtestesülése, egy mindenható vezető, aki könyörtelen expanzív háborúkra szánja el magát, és hamarosan Nyugat-Európát fenyegeti?
A megértést zavaró nyelvhasználat
Az elmúlt hetekben a Guardian nyelvezete a brit kormány tervéről – miszerint csapatokat helyeznének Ukrajnába egy békeszerződés után – enyhén szólva zavaros volt. Akár szándékos, akár nem, a lap keretezése segíti a brit kormányt a terv eladásában a nyilvánosság felé.
Február 24-én a díjazott politikai szerkesztő, Pippa Crerar „békefenntartó erőként” említette. Másnap a lap berlini tudósítója, Kate Connolly „elrettentő vagy békefenntartó erőről” írt. Dan Sabbagh, a védelem és biztonság szerkesztője szintén „békefenntartókat” és „stabilizációs erőt” említett.
Mindez különösen furcsa, figyelembe véve, hogy Sabbagh február 17-én elmagyarázta: „Valószínűtlen, hogy Ukrajnába küldött európai erők békefenntartó misszióként lennének jelen”, mert „az ilyen missziókat az ENSZ koordinálja, és mindkét oldal közötti semleges felügyeletet jelentenének.”
Steve Howell, Jeremy Corbyn munkáspárti stratégiacsapatának volt alelnöke, a The Rest Is Bullshit oldalon világossá teszi: „A békefenntartók semlegesek. Az Ukrajnába küldött brit katonák viszont pártosak lesznek, az egyik fél szövetségesei.”
Oroszország többször elutasította a NATO-oroszágok ukrajnai jelenlétét, mondván, hogy célponttá válhatnak. Valószínűleg ezért mondta Lord Richard Dannatt, a brit vezérkari főnök egykori helyettese a BBC Radio 4 PM műsorában, hogy „nemzetközi csapatok bevitele ukrán és orosz egységek közé” „rendkívül veszélyes és valószínűtlen” lenne.
Érdemes megjegyezni, hogy Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes nyitottnak tűnik „fegyvertelen megfigyelők és civil misszió jelenlétére Ukrajnában, a megállapodás egyes részeinek betartásának ellenőrzésére.”
Kulcsfontosságú információk kihagyása
Míg a Morning Star ismételten rámutatott arra, hogy Nagy-Britannia és az USA blokkolta az 2022 tavaszi lehetséges békeszerződést, ezt a fontos sztorit máshol alig lehet megtalálni a médiában.
Ugyanez vonatkozik a New York Times 2023 decemberi jelentésére, amely megemlítette, hogy Oroszország jelezte érdeklődését fegyverszüneti megállapodás iránt 2022 őszén és 2023 szeptember-december között, valamint részt vett tárgyalásokon 2022 március-áprilisában. Ugyanígy Boris Johnson a Telegraph Ukraine: The Latest podcastján novemberben így nyilatkozott: „Haver, valljuk be, mi proxyháborút folytatunk”, és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára októberben a Financial Times-ban azt javasolta, hogy Ukrajna fontolóra vehetné egyes területek feladását tárgyalások során.
Igen, mindhárom példa a nagyvállalati médiában jelent meg, de vitatható, hogy nem kapták meg a megérdemelt figyelmet. A brit úgynevezett „kritikus negyedik hatalom” minimális vagy nulla követést adott ezeknek, ami azt jelenti, hogy ezek az információk nem kerültek be a média tudósításába. Ehelyett a memórianyílásba süllyedtek.
Ami a brit és európai katonai kiadások növelésére irányuló nyomást illeti, Howell felidézi a Stockholmi Nemzetközi Béketudományi Intézet (SIPRI) 2023-as adatait, amely szerint Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Németország és Lengyelország együttes katonai kiadása 2,5-szerese Oroszországénak. Maga Nagy-Britannia a hatodik legnagyobb katonai költségvetéssel rendelkezett 2023-ban.
Miért hiányoznak ilyen kulcsfontosságú információk a vitákból? Egy, a Guardianban megjelent levél, amelyet Paul Rogers, a Bradfordi Egyetem béketudományi professzora is aláírt, egy választ ad: „Az USA-beli és európai agytrösztök, amelyek a katonai kiadások növelését sürgetik, túlnyomórészt a hadiipari komplexum pénzeléséből működnek, és annak érdekeit szolgálják.”
Ne hagyd el a mainstream médiát
Bár érveket hoztam fel amellett, hogy az orosz-ukrán háborúról szóló médiaszereplés gyakran erősen propagandisztikus, nem javaslom a mainstream média teljes elutasítását, ahogyan egy kisebbség tesz. A mainstream médiumok is közölnek fontos és kritikus információkat.
A kulcs az, hogy kritikus és óvatos fogyasztója legyél a mainstream médiának – a legfontosabb részletek akár egy hír utolsó bekezdésében, egy éjjel
Írta: Ian Sinclair
forrás: Morning Star