Karl Marx: A Nemzetközi Munkásszövetség alapító üzenete

150 éve alapították a Nemzetközi Munkásszövetséget

A Szövetség alapíttatott 1864. szeptember 28-án, a St. Martin’s Hallban (Long Acre, London) tartott nyilvános gyűlésen.(1)

Munkások!

Vitathatatlan tény, hogy a munkástömegek nyomora 1848 és 1864 között nem csökkent, holott ez az időszak az ipar fejlődése és a kereskedelem növekedése tekintetében egyedülálló. 1850-ben a brit középosztálynak egy igen jól tájékozott, mérsékelt irányzatú lapja azt jósolta, hogy ha Anglia kivitele és behozatala 50 százalékkal emelkednék, az angol pauperizmus nullára süllyedne. De jaj! 1864. április 7-én a pénzügyminiszter azzal a kijelentéssel örvendeztette meg parlamenti hallgatóságát, hogy Anglia teljes behozatala és kivitele l863-ban 443 955 000 font sterlingre növekedett, „amely bámulatos összeg mintegy háromszorosa a viszonylag nem messzi 1843-as időszak kereskedelmének”! Mindazonáltal ékes szavakat mondott a ,,szegénységről”. „Gondoljanak azokra” – kiáltott fel -, ,,akik a nyomor határán vannak”, a ,,bérekre … amelyek nem emelkedtek”, az „emberi életre … amely tíz eset közül kilencben csupán a létért való küzdelem!”(2) Nem beszélt Írország népéről, amelyet fokozatosan kiszorítanak északon a gépek, délen a juhlegelők, bár ebben a szerencsétlen országban még a juhok is megfogyatkoznak, igaz, nem oly rohamos ütemben, mint az emberek. Nem ismételte el azt, amit a felső tízezer legfőbb képviselői éppen akkor árultak el hirtelen támadt rémületükben. A garrotte(3) keltette pánik csúcspontján ugyanis a Lordok Háza egy bizottságot küldött ki a deportálás- és fegyházügy megvizsgálására. A bizottság jelentése nyilvánosságra került az l863. évi testes Kékkönyvben(4), és hivatalos adatokkal és számokkal bizonyítja, hogy az elítélt gonosztevők legalja, Anglia és Skócia fegyencei, sokkal kevesebbet robotolnak és sokkal jobban táplálkoznak, mint Anglia és Skócia mezőgazdasági munkásai. De ez még nem volt minden. Mikor az amerikai polgárháború következtében Lancashire és Cheshire munkásai az utcára kerültek, ugyancsak a Lordok Háza egy orvost küldött ki az iparvidékekre azzal a megbízással, vizsgálja meg, mi az a lehető legkisebb mennyiségű szén és nitrogén, a legolcsóbb és legegyszerűbb alakban, amely átlagosan éppen még elégséges lehet az ,,éhségbetegségek elhárítására”. Dr. Smith, az orvos megbízott megállapította, hogy 28000 grain szén és 1330 grain nitrogén az a heti fejadag, amely egy átlagos felnőttet… éppen még az éhségbetegségek szintje fölött tartana, továbbá azt tapasztalta, hogy ez a mennyiség meglehetősen közel jár ahhoz a szűkös táplálkozáshoz, amelyre a végső ínség nyomása a pamutipari munkásokat valóban rászorította. De most figyeljetek! Ugyanezt a tudós doktort később ismét kiküldte a Titkos Államtanács orvostisztviselője, hogy vizsgálja meg a munkásosztály szegényebb rétegeinek a táplálkozását. Kutatásainak eredményeit a ,,Hatodik közegészségügyi jelentés”(5) foglalja magában, amelyet a parlament rendeletére az idén közzétettek. Mit fedezett fel a doktor? Azt, hogy a selyemszövők, varrónők, kesztyűsök, harisnyakötő munkások és így tovább, átlagban még a pamutipari munkások ínséges adagját sem kapják meg, még azt a szén- és nitrogén mennyiséget sem, amely „éppen még elégséges az éhségbetegségek elhárítására”.

,,Mi több” – a jelentést idézzük -, „a mezőgazdasági népességből megvizsgált családokra vonatkozóan kitűnt, hogy több mint egyötödük kevesebb széntartalmú táplálékkal és több mint egyharmaduk kevesebb nitrogéntartalmú táplálékkal él a megállapított minimumnál, és hogy három grófságban (Berkshire, Oxfordshire és Somersetshire) a nitrogéntartalmú táplálék elégtelensége jellemzi az átlagos helyi étrendet.” ,,Emlékeztetnünk kell arra” teszi hozzá a hivatalos jelentés, „hogy a tápláléktól való megfosztást igen rosszul tűri az ember, és hogy a nagyon szűkös étrend rendszerint csak akkor következik be, mikor már más nélkülözések megelőzték. . . Még a tisztaság is költségessé vagy nehezen megvalósíthatóvá válik, s ha még vannak önérzetes törekvések a fenntartására, minden ilyen törekvés csak tetézi az éhség gyötrelmeit.” ,,Fájdalmas gondolatok ezek, kivált ha emlékezetünkbe idézzük, hogy a szegénység, amelyre utalnak, nem a restség megérdemelt szegénysége; valamennyi esetben dolgozó népesség szegénysége ez. Sőt, az a munka, amellyel a szűkös adag táplálékot megszerzik, többnyire rendkívül hosszúra nyújtott.” A jelentés rámutat arra a különös és eléggé váratlan tényre, „hogy az Egyesült Királyság részei” – Anglia, Wales, Skócia és Írország – „közül Anglia” – a leggazdagabb rész – „mezőgazdasági népessége a legeslegrosszabbul táplált”; de hogy még Berkshire, Oxfordshire és Somersetshire mezőgazdasági munkásai is sokkal jobban táplálkoznak, mint London keleti részének számos tanult otthonmunkása.

Ilyenek azok a hivatalos megállapítások, amelyeket a parlament rendeletére közzétettek 1864-ben, a szabad kereskedelem ezeréves birodalma(6) idején, olyan időben, amikor a pénzügyminiszter az alsóháznak kijelentette, hogy „a brit munkás átlagos helyzete oly mértékben javult, hogy az tudomásunk szerint rendkívüli és példátlan bármely ország vagy bármely kor történelmében”. E hivatalos szerencsekívánatok között disszonáns hang a hivatalos közegészségügyi jelentés száraz megjegyzése: „Egy ország közegészsége tömegeinek egészségét jelenti, a tömegek pedig aligha lesznek egészségesek, ha nincsenek – a legalsóbb rétegekig – legalább mérsékelt jólétben.”

A pénzügyminiszter, elkápráztatva a ,,nemzet haladását” kimutató statisztikáktól, melyek a szeme előtt táncolnak, vad eksztázisban így kiált fel: „1842-től l852-ig az ország megadóztatható jövedelme hat százalékkal növekedett; az l953-tól l86l-ig eltelt nyolc év alatt, ha 1853-at vesszük alapnak, húsz százalékkal növekedett! A tény olyan bámulatos, hogy szinte hihetetlen!… A gazdagság és hatalom e szédítő növekedése” – teszi hozzá Gladstone úr – ,,teljesen a vagyonos osztályokra korlátozódik!”(7)

Ha tudni akarjátok, hogy a dolgozó osztályok a megtört egészség, megfertőzött erkölcsök és szellemi romlás milyen feltételei között termelték és termelik „a gazdagság és hatalom e szédítő növekedését, amely teljesen a vagyonos osztályokra korlátozódik”, tekintsetek arra a képre, amelyet a legutóbbi „Közegészségügyi jelentés” a szabók, nyomdászok és varrónők műhelyeiről rajzol! Vessétek össze a „Gyermekek foglalkoztatását vizsgáló bizottság” l863-as jelentésével(8), amely megállapítja például, hogy „a fazekasok mint osztály, férfiak és nők egyaránt, testileg és szellemileg igen elkorcsosult népesség”, hogy „a beteg gyermekből majdan beteg szülő lesz”, hogy „a faj további romlása elkerülhetetlen”, és hogy „Staffordshire népességének elkorcsosulása még nagyobb volna a szomszédos vidékről való állandó rekrutálódás és egészségesebb fajokkal való összeházasodás nélkül”. Vessetek egy pillantást Tremenheere úrnak a „Péklegények panaszairól” szóló Kékkönyvére!(9) És ki ne borzadna meg a gyárfelügyelőknek a legfőbb anyakönyvvezető által alátámasztott ama paradox megállapításától, hogy a lancashire-i munkások egészsége – jóllehet az ínséges táplálékadagon tengődtek – valójában megjavult, mert a gyapotínség miatt egy időre kizárták őket a pamutgyárakból, és hogy a gyermekek halandósága csökkent, mert az anyáknak most végre módjuk volt arra, hogy Godfrey „cordial”-ja(10) helyett saját keblüket nyújtsák nekik.

Nézzük meg újra az érem másik oldalát! Az l864. július 20-án az alsóház elé terjesztett jövedelem- és vagyonadó-kimutatások azt tanúsítják, hogy azoknak a személyeknek a száma, akiknek évi jövedelmét az adószedő 50 millió font sterlingre vagy többre becsüli, 1862. április 5-től 1863. április 5-ig, egyetlen év alatt tizenhárommal emelkedett, 67-ről 80-ra. Ugyanezek a kimutatások feltárják azt a tényt is, hogy mintegy 3000 személy 25 millió font sterling évi jövedelmet oszt fel egymás között, ami több mint Anglia és Wales összes mezőgazdasági munkásainak teljes évi keresete. Nézzük meg az 186l-es népszámlálás adatait, és látni fogjuk, hogy Anglia és Wales földtulajdonos férfiainak száma, amely 1851-ben16934 volt, 1861-ig l5066-ra apadt, úgyhogy a föld koncentrációja tíz év alatt (11) százalékkal fokozódott. Ha az ország földjének kevesek kezében való koncentrációja ugyanilyen arányban folytatódik, a földkérdés olyan rendkívüli módon leegyszerűsödik, mint a római birodalomban abban az időben, amikor Nero elvigyorodott azon a felfedezésen, hogy Africa provincia fele hat gentleman tulajdonában van.

Azért időztünk ilyen hosszan ezeknél az „olyan bámulatos, hogy szinte hihetetlen tényeknél”, mert Anglia a kereskedelmi és ipari Európa élén halad . Emlékszünk arra, hogy néhány hónappal ezelőtt Lajos Fülöp egyik száműzött fia nyilvánosan szerencse kívánatait fejezte ki az angol mezőgazdasági munkásoknak, mert sorsuk kedvezőbb, mint a Csatorna másik oldalán élő kevésbé szerencsés társaiké. Valóban, az angliai tények más couleur locale-lal és némileg korlátoltabb mértékben a kontinens minden ipari és haladó országában ismétlődnek. 1848 óta mindegyikben soha nem látott ipari fejlődés és a behozatal és kivitel soha nem álmodott kiterjedése tapasztalható. Mindegyikben igazán „szédítő” volt a „gazdagság és hatalom növekedése, amely teljesen a vagyonos osztályokra korlátozódik”. Mindegyikben, akárcsak Angliában, a munkásosztály egy kisebbségének némileg emelkedett a reálbére ; a legtöbb esetben azonban a bérek pénzbeli emelkedése éppúgy nem jelentette a jóiét valóságos növekedését, mint ahogy például a londoni szegényház vagy árvaház lakójának igen kevés haszna volt abból, hogy elemi létfenntartási eszközei 1861-ben 9 font sterling l5 shilling 8 pennybe kerültek az 1852-es 7 font sterling 7 shilling 4 pennyvel szemben. A munkásosztály nagy tömege mindenütt mélyebbre süllyedt, legalább olyan arányban, mint amilyenben a fölötte állók szociális szintje emelkedett. Ma Európa minden országában nyilvánvaló igazság ez minden előítélettől mentes elme számára, és csak akiknek érdekük, hogy mások a balgák paradicsomában maradjanak, csak azok tagadják, hogy sem a gépi berendezés tökéletesítése, sem a tudomány alkalmazása a termelésben, sem közlekedési találmányok, sem új gyarmatok, sem kivándorlás, sem piacok megnyitása, sem szabad kereskedelem, sem mindezek együttvéve nem szüntetik meg a dolgozó tömegek nyomorát; sőt, hogy a mostani fonák alapon a munka termelőerőinek minden új fejlődése el kell hogy mélyítse a társadalmi ellentéteket és ki kell hogy élezze a társadalmi antagonizmusokat. A gazdasági haladás e szédítő korszakában az éhhalál a brit birodalom fővárosában már-már intézményessé vált. A világ évkönyveiben ezt a korszakot a kereskedelmi és ipari válságnak nevezett társadalmi dögvész egyre gyorsuló visszatérte, egyre nagyobb kiterjedése, egyre halálosabb hatása jellemzi.

Az 1848-as forradalmak kudarca után a kontinensen a munkásosztály valamennyi pártszervezetét és pártlapját szétzúzta az erőszak vasökle, a munka leghaladottabb fiai kétségbeesetten menekültek az óceánon túli köztársaságba és a felszabadulás rövidéletű álmai szétfoszlottak az ipari láz, erkölcsi rothadás és politikai reakció korszakának beálltával. A kontinens munkásosztályának veresége, amely részben az angol kormány diplomáciájának tulajdonítható – ez a kormány, akkor éppúgy, mint most, testvéri szövetségben működött együtt a szentpétervári kabinettel -, csakhamar éreztette fertőző hatását a Csatorna innenső oldalán is. Európai testvéreinek elbukása az angol munkásosztályt elbátortalanította, és megtörte a saját ügyébe vetett hitét; a föld és a pénz urainak ellenben visszaadta némileg megrendült önbizalmukat. Arcátlanul visszavontak már bejelentett engedményeket. Új aranyföldek felfedezése óriási arányú kivándorlást indított meg, ami pótolhatatlan űrt hagyott a brit proletariátus soraiban. Korábban tevékeny tagjai közül mások a több munka és több bér átmeneti megvesztegető hatása alá kerültek, és „politikai sztrájktörőkké” lettek. A chartista mozgalom fenntartására vagy újjáalakítására tett minden erőfeszítés teljes kudarcot vallott; a munkásosztály sajtószervei sorjában kimúltak a tömegek fásultsága következtében, és valóban úgy látszott, hogy az angol munkásosztály annyira beletörődött a politikai semmisség állapotába, mint soha azelőtt. Ha abban az időben nem is volt akcióegység, a brit és a kontinentális munkásosztály között, vereségükben mindenesetre egyek voltak.

Mindamellett az 1848-as forradalmak óta eltelt időszaknak volt jó oldala is. Itt csak két nagy tényre mutatunk rá.

Harmincéves, csodálatos kitartással vívott küzdelem után az angol munkásosztálynak, kihasználva a föld és a pénz urai közti pillanatnyi viszályt, sikerült keresztülvinnie a tízórás törvényt11. Az e törvényből a gyári munkásokra származó mérhetetlen testi, erkölcsi és szellemi előnyöket, amelyekről a gyárfelügyelők jelentései félévenként beszámolnak, ma már mindenütt elismerik. A kontinens legtöbb kormányának az angol gyári törvényt át kellett vennie többé vagy kevésbé módosított formában, és az angol parlament maga évről évre kénytelen kiterjeszteni a törvény hatáskörét. De gyakorlati jelentőségén kívül még valami fokozta a munkások e rendszabályának csodálatos sikerét. A középosztály a maga legismertebb tudományos szócsövei, dr. Ure, Senior professzor, és más hasonló vágású bölcsek útján megjövendölte és szíve szerint be is bizonyította, hogy a munkaidő minden törvényes korlátozása elkerülhetetlenül megkondítja a brit ipar halálharangját, hiszen ez az ipar, mint valami vámpír, csak akkor élhet, ha vért szív, méghozzá gyermekvért is. Az ősidőkben a gyermekgyilkosság Moloch vallásának titokzatos szertartása volt, de csak néhány igen ünnepélyes alkalommal gyakorolták, talán egyszer egy évben, és akkoriban Molochnak nem kizárólag a szegények gyermekeire volt étvágya. Ez a munkaidő törvényes korlátozásáért
vívott harc még ádázabbul dühöng, mióta – a megrémült fösvénységtől eltekintve – valójában arról a nagy küzdelemről van szó, amely a kínálat és a kereslet törvényeinek vak uralma, azaz a középosztály politikai gazdaságtana és a társadalmi előrelátás által ellenőrzött társadalmi termelés, azaz a munkásosztály politikai gazdaságtana között folyik. A tízórás törvény ezért nem csupán nagy gyakorlati siker volt, hanem egy elv győzelme; ez volt az első eset, hogy a középosztály politikai gazdaságtana fényes nappal alulmaradt a munkásosztály politikai gazdaságtanával szemben.

De hátra volt a munka politikai gazdaságtanának egy még nagyobb győzelme a tulajdon politikai gazdaságtana fölött. A szövetkezeti mozgalomról beszélünk, kiváltképpen azokról a szövetkezeti gyárakról, amelyek néhány merész „kéz” [„hands” ] senkitől nem támogatott erőfeszítése folytán jöttek létre. E nagy társadalmi kísérletek értéként nem lehet túlbecsülni. Érvek helyett tettekkel bizonyították be, hogy a nagyarányú és a modern tudomány követelményeivel összhangban levő termelés megvalósítható a kezek osztályát alkalmazó munkáltatók osztályának létezése nélkül; hogy a munkaeszközök gyümölcsözők akkor is, ha nem monopolizálják őket magának a dolgozónak az elnyomására és kizsákmányolására szolgáló eszközként; és hogy éppúgy, mint a rabszolgamunka, éppúgy, mint a jobbágymunka, a bérmunka is csak átmeneti, alacsonyrendű forma , melynek az a sorsa, hogy eltűnjék a társult munka előtt, amely feladatát készséges kézzel, tiszta fej|el, vidám szívvel fogja végezni. Angliában a szövetkezeti rendszer magvait Robert Owen hintette el; a munkásoknak a kontinensen végzett kísérletei valójában gyakorlati eredményei voltak az 1848-ban nem felfedezett, de hangosan meghirdetett elméleteknek.

Ugyanakkor az 1848-tól 1864-ig terjedő időszak tapasztalatai kétségkívül bebizonyították , hogy bármily kiváló is elvben és bármily hasznos is a gyakorlatban a szövetkezeti munka, ha elszigetelt munkások alkalmi erőfeszítéseinek szűk körére korlátozódik, soha nem lesz képes arra, hogy feltartóztassa a monopólium mértani haladványban folyó növekedését, hogy felszabadítsa a tömegeket, sőt, még arra sem, hogy érezhetően könnyítsen nyomoruk terhén. Talán éppen ezért történt, hogy az ilyen szerepben tetszelgő arisztokraták, emberbarát középosztálybeli fecsegők, sőt szenvtelen közgazdászok egyszerre émelyítő bókokkal fordultak ugyanazon szövetkezeti munkarendszer felé, amelyet hiába próbáltak csírájában elfojtani azzal, hogy az álmodozók utópiájának csúfolták vagy a szocialisták szentségtörésének bélyegezték. A szövetkezeti munkát ahhoz, hogy a dolgozó tömegeket megmenthesse, nemzeti méretűvé kell fejleszteni, következésképpen nemzeti eszközökkel kell elősegíteni. Ámde a föld és a tőke urai mindig fel fogják használni politikai kiváltságaikat gazdasági monopóliumaik megvédésére és megörökítésére. Nemcsak hogy nem segítik elő a munka felszabadítását, hanem továbbra is minden lehetséges módon akadályt fognak gördíteni útjába. Emlékezzünk arra a gúnyra, amellyel Lord Palmerston az alsóház legutóbbi ülésszakán ledorongolta az ír bérlőjogokról szóló törvényjavaslat védelmezőit. ,,Az alsóház” – kiáltotta – „a földtulajdonosok háza”.(12)

Ezért a politikai hatalom meghódítása a munkásosztály nagy kötelessége. Úgy látszik, hogy a munkásosztály megértette ezt, mert Angliában, Németországban, Olaszországban és Franciaországban egyidejűleg mutatkoztak az újjáéledés jelei, és egyidejűleg tettek erőfeszítéseket a munkáspárt politikai újjászervezésére. A siker egy eleme birtokukban van – a számuk; a szám azonban csak akkor nyom a latban, ha szövetkezés egyesíti és tudás vezeti. A múlt tapasztalata megmutatta, hogy ha a munkások semmibe veszik azt a testvéri köteléket, amelynek fenn kell állnia a különböző országok munkásai között és ösztönöznie kell őket arra, hogy szilárdan kitartsanak egymás mellett a felszabadulásért vívott minden küzdelmükben, akkor összhang nélküli erőfeszítéseik közös kudarcával bűnhődnek. Ez a felismerés indította arra különböző országok munkásait, akik l864. szeptember 28-án nyilvános gyűlésen gyűltek össze a St. Martin’s Hallban, hogy megalapítsák a Nemzetközi Szövetséget.

Még egy meggyőződés hatotta át ezt a gyűlést.

Ha a különböző országok munkásosztályainak felszabadulásához testvéri együttműködésük szükséges, hogyan tölthetik be e nagy küldetésüket, amíg egy bűnös célokat követő külpolitika nemzeti előítéleteket játszik ki egymás ellen és kalóz háborúkban herdálja el a nép vérét és vagyonát? Nem az uralkodó osztályok bölcsessége, hanem Anglia munkásosztályának bűnös esztelenségükkel szemben tanúsított hősies ellenállása mentette meg Nyugat-Európát attól, hogy hanyatt-homlok belevesse magát egy becstelen keresztes hadjáratba, amelynek célja a rabszolgaság megörökítése és terjesztése lett volna az Atlanti-óceán túlsó oldalán.(13) Az az arcátlan helyeslés, hazug részvét vagy ostoba közöny, amellyel Európa felsőbb osztályai végignézték, hogyan ejti zsákmányul Oroszország a Kaukázus hegyi erődjét, hogyan gyilkolja le a hős Lengyelországot; a hallatlan és ellenállás nélkül tűrt túlkapásai ennek a barbár hatalomnak, amelynek feje Szentpétervárott van, keze pedig ott van Európa valamennyi kabinetjében – mindez megtanította a munkásosztályokat arra a kötelességükre, hogy behatoljanak a nemzetközi politika misztériumaiba; hogy szemmel tartsák kormányuk diplomáciai tevékenységét; hogy szükség esetén azt minden hatalmukban álló eszközzel meghiúsítsák; ha nem tudják elejét venni ennek a tevékenységnek, egyesüljenek egyidejű leleplezésére és szálljanak síkra azért, hogy az erkölcs és igazság egyszerű törvényei, amelyeknek a magánemberek közötti viszonyt kormányozniok kellene, a nemzetek közötti érintkezésnek is legfőbb szabályai legyenek.

Az ilyen külpolitikáért vívott harc része a munkásosztály felszabadításáért folyó általános küzdelemnek.

Világ proletárjai, egyesüljetek!

Address of the Working Men’s International Association
A megírás ideje: 1864. október 2l. és 27. között
A megjelenés helye: külön brosúrában, London l864. november;
németül: „Der Sozialdemokrat”, l864. december 2l ., 30. (2., 3.) sz.
Eredeti nyelve: angol
Aláírás nélkül

[Karl Marx]

A Nemzetközi Munkásszövetség ideiglenes szervezeti
szabályzata (14)

Tekintettel arra,

hogy a munkásosztály felszabadítását magának a munkásosztálynak kell kivívnia; hogy a munkásosztály felszabadításáért folyó harc nem osztálykiváltságokért és monopóliumokért, hanem egyenlő jogokért és kötelességekért, minden osztályuralom megszüntetéséért vívott harcot jelent;

hogy a szolgaság minden formájának, minden társadalmi nyomorúságnak, szellemi elkorcsosodásnak és politikai függésnek alapja a munkás gazdasági alávetettsége azoknak, akik monopolizálják a munkaeszközöket, azaz az élet forrásait;

hogy ezért a munkásosztály gazdasági felszabadítása a nagy cél, amelynek minden politikai mozgalmat mint eszközt alá kell rendelni;

hogy az összes erőfeszítések, amelyek e nagy célra irányultak, azért hiúsultak meg eddig, mert hiányzott az összetartás minden egyes országban a sokfajta munkaág között, és mert nem volt testvéri szövetség a különböző országok munkásosztályai között;

hogy a munka felszabadítása nem helyi vagy nemzeti, hanem társadalmi kérdés, amely valamennyi országra kiterjed, ahol modern társadalom áll fenn és amelynek megoldása a leghaladottabb országok – gyakorlati és elméleti – együttműködésétől függ ;

hogy a munkásosztály mostani újjáéledése Európa haladott ipari országaiban, bár új reményt kelt, egyszersmind ünnepélyes figyelmeztetés is, hogy ne essenek vissza a régi hibákba, s azt követeli, hogy múlhatatlanul egyesítsék a még mindig össze nem hangolt mozgalmakat;

ezekből az okokból
az 1864. szeptember 28-án a londoni St. Martin’s Hallban tartott nyilvános gyűlés határozata áltaI meghatalmazott bizottság alulírott tagjai megtették a szükséges lépéseket a Nemzetközi Munkásszövetség megalapítására.

Kijelentik, hogy ez a Nemzetközi Szövetség és a hozzá csatlakozó valamennyi egyesület és egyén az igazságot, az igazságosságot és az erkölcsöt ismeri el az egymás és minden ember iránti magatartás alapjául, tekintet nélkül színre, vallásra vagy nemzetiségre.

Az ember kötelességének tekintik, hogy követelje az emberi és polgári jogokat, nemcsak a maga számára, hanem mindenki számára, aki teljesíti kötelességét. Nincs jog kötelesség nélkül és nincs kötelesség jog nélkül.(15)

Ebben a szellemben állították össze a Nemzetközi Szövetség itt következő ideiglenes szervezeti szabályzatát:
1. A szövetség azért alakult, hogy a különböző országokban fennálló és ugyanarra a célra, tudniillik a munkásosztály védelmére, haladására és teljes felszabadítására törekvő munkásegyesületek érintkezésének és együttműködésének központi szerve legyen.
2. A társaság neve „Nemzetközi Munkásszövetség”.
3. 1865-ben Belgiumban összeül egy általános munkáskongresszus, amely a Nemzetközi Szövetséghez addig csatlakozó munkásegyesületek képviselőiből áll majd. A kongresszus hivatott kinyilvánítani Európa színe előtt a munkásosztály közös törekvéseit, dönteni a Nemzetközi Szövetség végleges szervezeti szabályzatáról, fontolóra venni a sikeres működéshez szükséges eszközöket és kinevezni a Szövetség Központi Tanácsát.(16) Az általános kongresszusnak évenként egyszer kell összeülnie.
4. A Központi Tanács Londonban székel és a Nemzetközi Szövetségben képviselt különböző országok munkásaiból áll. A Központi Tanács a saját tagjai közül megválasztja az ügyek viteléhez szükséges tisztségviselőket, mégpedig: elnököt, pénztárnokot, főtitkárt, a különböző országok ügyeivel megbízott titkárokat stb.
5. Az általános kongresszus évenkénti ülésein nyilvános beszámolót kap a Központi Tanács előző évi tevékenységéről. A kongresszus által évenként kinevezett Központi Tanácsnak joga van új tagokkal kiegészíteni magát. Sürgősség esetén a Központi Tanács a rendes évi időpontnál előbb is összehívhatja az általános kongresszust.
6, A Központi Tanács nemzetközi ügyvivőséget alkot a különböző együttműködő szövetségek között, úgy, hogy egy-egy ország munkásai állandóan tájékozva legyenek osztályuknak valamennyi többi országban folyó mozgalmairól; hogy a különböző európai országok társadalmi állapotáról egyidejűleg és közös irányítással folyjék vizsgálat; hogy a valamely tagegyesületben felmerült, általános érdeklődésre számot tartó kérdéseket valamennyi tagegyesület megtárgyalja, és hogy ha azonnali gyakorlati lépésekre van szükség, például nemzetközi viszályok esetén, a Szövetség tagegyesületei egyidejűleg és egységesen cselekedjenek, A Központi Tanács, valahányszor ez időszerűnek látszik, vállalja a különböző nemzeti vagy helyi egyesületek elé terjesztendő javaslatok kezdeményezését.
7. Minthogy a munkásmozgalom sikere minden egyes országban csak az egyesülés és szervezettség erejével biztosítható, másrészt pedig a Nemzetközi Központi Tanács hasznossága jelentékeny mértékben attól függ, hogy munkásszövetségek kevés nemzeti központjával vagy kis és elszigetelt helyi egyesületek sokaságával van-e dolga, ezért a Nemzetközi Szövetség tagjainak – mindegyiknek a maga országában – minden erejüket latba kell vetniök, hogy az elszigetelt munkásegyesületeket nemzeti központi szervek által képviselt nemzeti szervezetekbe egyesítsék. Magától értetődik azonban, hogy e szabály alkalmazása az egyes országok sajátos törvényeitől függ, és, a törvényes akadályoktól eltekintve, egyetlen független helyi szervezetnek sincs megtiltva, hogy közvetlenül levelezzen a londoni Központi Tanáccsal.
8. Az első kongresszus összeüléséig az 1864. szeptember 28-án megválasztott bizottság működik Ideiglenes Központi Tanácsként, igyekszik kapcsolatot teremteni a különböző nemzeti munkásszövetségek között, tagokat toborozni az Egyesült Királyságban, megtenni az előkészületeket az általános kongresszus összehívására és megvitatni a nemzeti és helyi egyesületekkel a kongresszus elé terjesztendő fő kérdéseket.
9. A Nemzetközi Szövetség minden egyes tagja, aki egyik országból másik országba költözik, a Szövetségbe szervezett munkások testvéri támogatásában részesül.
l0. A Nemzetközi Szövetséghez csatlakozó munkásegyesületek, habár a testvéri együttműködés örök szövetségében egyesülnek, sértetlenül megőrzik fennálló szervezetüket.

Provisional Rules of’ the Working Men’s International Association
A megírás ideje: 1864. október 2l. és 27. között
A megjelenés helye: külön brosúrában, London 1864. november.
Eredeti nyelve: angol
Aláírás nélkül

Jegyzetek

1864. szept.26-án a londoni St. Martin’s Hallban nagy nemzetközi munkásgyűlést tartottak, amelyet a londoni trade-unionok vezetői és a párizsi munkások egy proudhonista csoportja készített elő. Angol és francia munkásokon kívül részt vettek ezen a Londonban élő német, olasz és más munkások képviselői, valamint az európai kispolgári és forradalmi demokrata emigráció vezető egyéniségei. A gyűlés határozatot hozott a Nemzetközi Munkásszövetség (I. Internacionálé) megalakításáról, és ideiglenes bizottságot választott. Marxot mint a német munkások képviselőjét beválasztották a bizottságba, ennek első, okt. 5-i ülésén pedig a Szövetség program okmányait kidolgozó albizottságba. Az albizottság első ülésein, amelyeken Marx betegsége miatt nem vehetett részt, elkészült egy okmány, amely a következőkből állt: bevezető nyilatkozatból, melyet az owenista Weston fogalmazott és a francia kispolgári demokrata Le Lubez szerkesztett meg, valamint az olasz munkásegyletek Mazzini kidolgozta szervezeti szabályzatából, amelyet Luigi Wolf angolra fordított. (V.ö. 475.,481. old.) Marx az ideiglenes bizottság okt. 18-i ülésén értesült az okmány tartalmáról és alaposan megbírálta. Az okmányt végleges szerkesztésre visszaadták az albizottságnak, mely okt. 20-án Marxot bízta meg ezzel a munkával. Okt. 27-én az albizottság jóváhagyta a Marx által teljesen újonnan megfogalmazott két okmányt, „A Nemzetközi Munkásszövetség Alapító Üzeneté”-nek nevezett kiáltványt és a Szövetség „Ideiglenes Szervezeti Szabályzatá”-t. 1864. nov. l-én az ideiglenes bizottság, mely a Szövetség vezető szerveként Központi Tanáccsá alakult (1866 végétől Főtanács a neve), egyhangúlag elfogadta az Üzenetet és a Szervezeti Szabályzatot. – Az Alapító Üzenetet első ízben a „Bee-Hive Newspaper”1864. nov. 5-i, 160. számában közölték, majd ugyanebben a hónapban a Szervezeti Szabályzattal együtt kiadták az „Address and Provisional Rules of the Working Men’s International Association, established September 28, l864, at a public meeting held at St. Martin’s Hall, Long Acre, London” c. brosúrában. A német fordítás, melyet Marx készített 1864. novemberének
első felében, a ,,Sozialdemokrat” (v. ö. 31. jegyz.) 1864. dec. 21-i és 30-i, 2. és 3. számában jelent meg. Franciára 1866-ban fordították le az Üzenetet. Az első orosz fordítás 1871-ben jelent meg Genfben. Fennmaradt az Üzenet két kézírásos másolata; az egyiket Marx felesége, a másikat Jenny nevű lánya készítette.

2 Gladstone pénzügyminiszter l864. ápr. 7-i beszédét Marx a ,,Times” l864. ápr. 8-i száma alapján idézi.

3 A garrotterek (fojtogatók) angliai rablók, akiknek az volt a módszerük, hogy áldozataik torkának estek. A 60-as évek elején Londonban rablótámadásaik olyan gyakoriakká váltak, hogy 1863-ban a parlament foglalkozott az üggyel és megszigorította a büntetőtörvényeket.

4 Kékkönyvek (Blue Books) -Az angol parlament időszakos dokumentumközlő kiadványai. E kék borítólapjukról elnevezett könyveket Angliában a XVII. század óta adták ki. A szóbanforgó Kékkönyv: „Report of the Commissioners appointed to inquire into the Operation of the Acts relating to Transportation and Penal Servitude”, London 1863.

5 „Public Health. Sixth Report of the Medical Ofíicer of the Privy Council. With Appendix. 1863″, London l864.

6 Ezeréves birodalom – misztikus vallási hiedelem, amely a Biblia különböző helyeire hivatkozva (v. ö. pl. János Jel. 20, 4.) azt hirdeti, hogy Jézus vissza fog térni és ezer évig uralkodni fog a földön. Ez az „ezeréves birodalom” lesz az igazságosság, az általános egyenlőség és jólét megvalósulása.

7 Ezzel a Gladstone l863. ápr. l6-i beszédéből vett idézettel kapcsolatban Lujo Brentano német közgazdász a hetvenes években névtelenül rágalomhadjáratot indított Marx ellen. A vonatkozó mondatot ugyanis ápr. l7-én csaknem valamennyi londoni lap közölte, a parlamenti viták Hansard-féle félhivatalos kiadásából azonban – melynek szövegét a szónokok utólag módosíthatták – kihagyták. Brentano azzal vádolta meg Marxot, aki az újságok alapján idézett, hogy hamisított. Marx a „Volksstaat” c. lap szerkesztőségének írott két levélben (1872. máj. 23. és júl. 28.) válaszolt e rágalomra. Marx halála után Taylor angol közgazdász l883. novemberében megismételte Brentano állításait; Eleanor Marx a „To-Day” c. folyóirathoz intézett két levelében, később pedig Engels a „Tőke” negyedik német kiadásához írott előszavában (l890) és „Brentano contra Marx etc.” c. brosúrájában (l891) cáfolta meg a rágalmat.

8 „Children’s Employment Commission. First Report of the Comnrissioners, With Appendix”, London l863.

9 „Report addressed to Her Majesty’s Principal Secretary of State for the Home Department, relative to the grievances complained of by the journeymen bakers”, London 1862. Összeállította Hugh Seymour Tremenheere.

10 Godfrey’s cordial – ópiumpreparátumokból, főleg laudanumból készült „szíverősítő” folyadék, amelyet dolgozó nők adtak gyermekeiknek, hogy csendben maradjanak; számos halálesetet okozott.

11 A harc a munkanap törvényes korlátozásáért a XIX. század eleién indult meg. A proletariátus egy sor részleges törvényhozási intézkedést vívott ki, ezeket azonban a gyárosok minden lehető és lehetetlen módon kijátszották. Az l802-es törvény néhány iparágban 12 órára korlátozta a fiatal személyek munkanapját és eltiltotta éjszakai munkán való foglalkoztatásukat. A törvény betartásának ellenőrzését nem biztosították. Az l8l9-es törvény egyes iparágakban megtiltotta 9 éven aluli gyermekek foglalkoztatását és a 16 éven aluliak éjszakai munkáját; a munkanapot ugyanezekben az iparágakban 12 órára korlátozták, amibe nem számítottak bele az étkezési szünetek. Az étkezési idők önkényes kijelölésével a tőkések megakadályozták az ellenőrzést, és a munkanapot ténylegesen 14 és még több órára nyújtották. Az 1825-ös törvény szabályozta az étkezési szüneteket és kimondta, hogy a munkanap szünetekkel együtt sem haladhatja meg a 13½ órát. Gyárfelügyelői ellenőrzést ez a törvény sem biztosított. A harmincas évektől a munkanap korlátozásáért vívott harc a proletariátus széles rétegeit ragadta magával. 1833-ban és l844-ben új parlamenti törvényeket hoztak, de ezek nem jelentettek lényeges változást a fennálló gyakorlathoz képest. A negyvenes években a proletariátus a munkanap korlátozásáért vívott harcában fel tudta használni a burzsoázia és az arisztokrácia között a gabonatörvények kérdésében kiéleződött ellentétet; 1847. jún. 8-án a parlament – bizonyos megszorításokkal – tásokkal – elfogadta a tízórás törvényt (Ten Hours’ Bill), amely a fiatal személyek és a nők munkanapját tíz órára korlátozta.

12 Palmerston miniszterelnök ezt 1863. jún. 23-án mondta, amikor a parlament azt az ír képviselők által beterjesztett törvényjavaslatot tárgyalta, amely a bérlők védelmében korlátozni kívánta a landlordok önkényét; Palmerston a követeléseket „kommunista doktrínáknak” nevezte, amelyek „a társadalmi rend minden alapelvének aláásására” törekszenek.

13 Az angol munkások 1861 végén és 1862 elején, az amerikai polgárháború idején, tiltakoztak az ellen, hogy az angol kormány a rabszolgatartó déli államok oldalán beavatkozzék a háborúba. A munkások harca különösen kiéleződött a „Trent” incidens idején. Az északiak átkutatták a „Trent” angol postagőzöst és letartóztatták a déliek követeit, akik ezen a hajón Angliába igyekeztek. Az angol burzsoázia ezt ürügyül használta fel arra. hogy háborút készítsen elő az északi államok ellen. Az angol munkások energikusan kiálltak az északiak mellett, számos gyűlésen követelték, hogy az angol burzsoázia szüntesse be a háborús előkészületeket; tömegmozgalmuk megakadályozta az intervenciót.

14 Marx a Nemzetközi Munkásszövetség Ideiglenes Szervezeti Szabályzatát az Alapító Üzenettel egyidejűleg készítette el. Teljesen átírta az ideiglenes bizottság 1864. okt. 18-i ülése elé terjesztett okmány bevezető részét,40-ről 10-re csökkentette a cikkek számát, és a szervezeti elven is változtatott, csak néhány formai szempontot véve át (a szervezet nevét, az 1865-ös brüsszeli kongresszus egybehívására vonatkozó részt, a más országokba költöző tagok segítését stb.). – Az albizottság 1864. okt. 27-én jóváhagyta az Ideiglenes Szervezeti Szabályzat marxi szövegét, nov. 1-én pedig az ideiglenes bizottság egyhangúlag elfogadta. A Szervezeti Szabályzat angol nyelvű kiadásban az Alapító Üzenettel együtt jelent meg. – A Szervezeti Szabályzat franciára fordítása során, 1864 végén, a párizsi szekció proudhonista vezetőségének kezdeményezésére a szöveget több helyütt elferdítették; bizonyos elemek e torzításokat később felhasználták a Főtanács elleni harcukban (v. ö. 377-378., 405-406, old,). Charles Longuet Marx irányításával 1866-ban új, javított francia fordítást készített, mely Brüsszelben jelent meg a „Manifeste de 1’Association Internationale des Travailleurs suivi du réglement provisoire” c. brosúrában. Az első német fordítást a ,,Vorbote” 1866 évi 4., áprilisi és 5., májusi száma közölte. A genfi kongresszus 1866. szept. 5-i ülésén jóváhagyta a Szervezeti Szabályzat szövegét és Ügyviteli Szabályzattal egészítette ki, amelyet a szept. 8-i ülésen fogadtak el.

15 Ezt és a megelőző, ugyancsak deklaratív jellegű bekezdést Marx, miként erről 1864. nov. 4-én Engelsnek írott levelében beszámol, az albizottság többi tagjának unszolására vette fel a Szervezeti Szabályzat bevezetésébe.

16 A Nemzetközi Munkásszövetség első kongresszusa az eredeti tervtől eltérően nem 1865-ben Brüsszelben, hanem 1866. szept. 3-tóI 8-ig Genfben ülésezett. Az Internacionálé szekciói l865-ben sem ideológiai, sem szervezeti tekintetben nem voltak még eléggé szilárdak, ezért a Központi Tanács Marx javaslatára elhatározta, hogy a kongresszus helyett zártkörű előzetes konferenciát hív egybe Londonba (v. ő.471-472. old.).

Forrás: Marx Engels Művei 16. k. 3-14. old.

Vélemény, hozzászólás?