Kósa Lajos fideszes polgármester a saját kiskirályságában, Debrecenben emlékezett meg Tisza Istvánról.
Tisza István jól illik a fideszes erkölcsi rendszerbe, hiszen a politikus számára – mindenféle történelmi és erkölcsi elemzés után – a legmegfelelőbb jelző: a gazember.
Tisza több évtizednyi munkásellenes politizálás után nem csak belerángatta hazánkat az első világháború poklába, hanem a végsőkig kitartott hazánk részvétele mellett az egyértelműen bűnös háborúban, amely legjobb fiaink százezreit hagyta holtan a mészárszékeken. Ezen háborús politika egyenes következmények volt a trianoni diktátum is.
A Fidesz prominense egy tömeggyilkosra emlékezett és szobrot is avatott neki a Debreceni Egyetem épülete előtt, miközben egy forradalmi hőst nevezett annak. Che Guevara tömeggyilkosozása erősen dívik olyan szélsőjobboldali körökben, mint a hazai neonácik és a Fidesz. Nem csoda, hogy a kommunista mártírok lejáratása most prioritást élvez a Fidesz számára, hiszen ez az egyetlen eszme, amely képes elemezni, értékelni, bírálni, majd szembeszállni és legyőzni a jobboldal kiépülőben lévő totalitárius rendszerét. Ezzel a tömeggyilkosozással nyugati „történészek” is megpróbálkoztak, de hamar a szemétdombon találták magukat.
„Meg sem hökkenünk, hogyha a nemzetközi kommunizmus egyébként véres, a szadizmusba torkolló idolja, Che Guevara kacsint ránk valamelyik fiatal pólójáról a 2-es villamoson. Mennyivel meghökkentőbb lenne ugyanez valami Hitlerjugend szimbólumrendszerében” – mondja Kósa Lajos.
Természetesen nem hökkenünk meg. Attól, hogy Kósa Lajos retteg a kizsákmányoltak képviselőitől, még nem jelenti azt, hogy a többségi társadalom is. Szinten mindennapos, hogy a Fidesz kiskirályai azt hiszik, hogy amit ők gondolnak, azt a nép is gondolja.
Egy civilizált országban, ahol nem a Fidesz emberei ülnek a tudományos akadémiákban, a történésztársadalom egyöntetűen háborodna fel ezen a dilettáns, ostoba és propagandisztikus kijelentésen. Che Guevara személyisége semmiképp nem egyeztethető össze a szadizmussal, még a szélsőjobboldal által mindenhol kiragadott, Tricontinentalban megjelent idézet szerint sem. Che Guevara egy dombról ellenséges alvó katonákat vett észre egy arra elhaladó teherautó platóján. Mindet megölhette volna, de sajnálta őket, ezért nem tette. A foglyul ejtett katonákkal leült beszélgetni, megkérdezte őket, nem csatlakoznának-e hozzájuk, „nem” válasz esetén pedig elvette a fegyvereiket és szabadon engedte őket. Számtalan példát hozhatnánk fel Che embersége mellett politikusként, orvosként és katonaként is. II. János Pál pápa személyesen is azt nyilatkozta, hogy Che Guevara helye Szent Péter oldalán van a mennyben – márpedig ő nem vádolható baloldali elfogultsággal.
A Hitlerjugend fiataljai ezzel szemben a háború végén már korhatár alatt is beléphettek a Waffen SS-be. Az elnyomó és népirtó rendszer agymosottjai voltak, egyéniség nélkül. Háborús bűncselekmények sorozatát követték el, és SS-hadosztályként részt vettek Budapest “védelmében” a koncentrációs táborokat is működtető Totenkopf alakulatok mellett.
Aztán Kósa a Népszabadságot vette célba, és a náci Völkischer Beobachterhez hasonlította: „Pedig a Népszabadság épp olyan állampárti napilap volt, képviselve a kommunista ideológiát, a pártot, és annak minden tettét, mint a Völkischer Beobachter”.
A Népszabadság és a Völkischer Beobachter közötti eltéréseket hosszasan elemezhetnénk, beleértve, hogy a két politikai ellenpóluson helyezkedtek el. A Népszabadság a korábban elnyomott munkásosztály lapja volt, a Beobachter pedig a náci propagandagépezet agymosása. A Népszabadság tárgyilagos volt, a Beobachter pedig még az utolsó pillanatokban is a győzelemről cikkezett volna, ha sikerült volna kiadni 1945 áprilisában és májusában is. És „apró” különbség: a Népszabadságban sosem uszítottak népcsoportok kiirtására.
Azért kíváncsiak vagyunk, lesznek-e öntudatos debreceni egyetemisták – legalább a történészek -, akik legalább két sort elolvastak Tisza István életrajzából, és helyén fogják kezelni azt a szobrot.