Umberto Eco óta (is) tudjuk, hogy a fasizmusok alapvető vonása, hogy valami képzeletbeli tündérmesés múltba révednek vissza, és ennek vágyát hintik el az emberekben.
Ez nem más, mint a történelmi múlt fetisizálása. Annak a történelmi múltnak, amiben semmilyen tündérmese nincs, hacsak nem az elnyomó urak fényűző élete. Az osztályelnyomás már az államalapítás óta jelen van Magyarországon, ahol először földesurak sanyargatták a jobbágyságot, majd a tőkések a munkásságot – mellette párhuzamosan arisztokraták a parasztságot.
A Felszabadulás nem csak a nácizmus népirtó elnyomása és katonai megszállása alóli felszabadulás volt. A magyar kizsákmányoltak először vetették le az osztályelnyomás béklyóját is, még akkor is, ha a tisztességes élet és munka eléréséhez sok év kellett a háború dúlta alapokon.
Tudjuk jól azonban, hogy azelőtt mi volt a jussa a hazai szegény többségnek: botozás, kaloda, nyilvános kivégzés, az első éjszaka jogán a nemi erőszak elszenvedése, alávetettség, urambátyám rendszer, csendőrpertu, ispánok, hűbéresség, egyházi tized, máglyahalál, pogrom stb…
Épeszű ember nem vágyik vissza ezekbe az időkbe, jóérzésű még a kizsákmányolók oldalán sem.
A fasizmus jellegzetessége, hogy ezen múltbeli „paradicsomokba” akar visszafelé haladni – legalábbis propagandájában. Ehhez feltétlenül szükséges a történelmi múlt fetisizálása, heroizálása, ennélfogva meghamisítása. Miután egy múltbeli képzeletbeli idillt hamisított, ennek ellentétpárjaként állítja fel a jelent, kihangsúlyozva annak minden morális, szociális, gazdasági és hétköznapi deficitjét. A fasizmus általános taktikája valami hamisítása (Soros-terv, migránsveszély, zsidó összeesküvés, globalista marxisták), amelyhez képes meghatározza önmagát, elterelve arról a figyelmet, hogy ő is ugyanazon tőről metsződött (kapitalizmus, osztályelnyomás), mint maga a probléma.
A fetisizálás mindig sántít. Olyan időről álmodik, mikor az asszony helye még a konyhában volt, de azt már meghamisítja, hogy a férfi már nem a földeken a földesúr számára ingyen robotoló jobbágy, hanem mondjuk…. a kultúrát és létünket védő keresztes lovag. De vannak már “betyárjaink” “seregbe” tömörülve, akik zsánerei nem közönséges rablógyilkosok, hanem afféle Robin Hood-ok. Vitézeink is vannak, akik inkább hasonlítanak ma már Varga Viktorra, mintsem Hunyadi Jánosra. És van fortélyos szegénylegény is, aki Mészáros Lőrinc képében gázszerelő, de megkapja a királykisasszonyt és az uralkodó fele királyságát (nem ebben a sorrendben persze). Persze fordítva is megtörtént, hogy valaki a “király” lányát kapta meg, utána meg a közbeszerzések garmadáját.
Nem véletlen, hogy a NER kulturális ellenforradalmának nem csak a fasiszta írók rehabilitálása az egyik kulcspreferenciája, hanem a középkori múlt heroizálása, lásd az Aranybulla emlékévet, az Aranybulla sorozatot és a most készülő Hunyadi János sorozatot. Ez utóbbi lehet ugyan kulturálisan releváns, még nem láthattuk. De előre jósolható, hogy egy ilyen projektbe azért beleszólnak a NER ellenkulturális intendánsai, hogy azért szerepeljen benne a jelenlegi kormányzat vallási és nacionalista agymosása. De ne legyen igazunk!
A cél, hogy a tömegek fejébe mindenáron beleverjék a történelem kerekének visszafelé gördítésének vágyát, és jól érezzük magunkat, ha megyénk helyett már vármegyénk van (vár nélkül) és ispánunk van (demokratikus felhatalmazás nélkül). És mert a kizsákmányolás mértéke – és az emberi jogi helyzet – a középkori időkben sokkal durvább volt, mint a jelenkori kapitalizmusban, ezért a régi feudális viszonyokhoz – akár csak nyomokban – visszatérve hatékonyabban nyomhatnak el minket.
Nem újkeletű ez a taktika. A történelmi múlt fetisizálása minden fasiszta rendszer alapvető eleme. Már rögtön az eszme elnevezése a latin fasces szóból származik, ami a római birodalom vesszőnyalábjára vonatkozik, de ott voltak még a nácik is az SS nevű tömeggyilkos lovagrendjükkel, vagy Himmler őrült okkultizmusával, amelynek szintén középkori kulturális gyökerei és vonásai voltak, nem is beszélve az ismét feltámadt horthysta vitézi rendről.
Tehát, amikor azt látjuk, hogy koronát varrnak a zászlónkra, királyokról öntik a szobrokat, feudális zsarnokokról elnevezett utcákban járunk, miközben a NER nevez ki ispánokat az új „önkormányzati” egységek (vármegyék) élére, eltörölve a régit (újabbat), akkor a fasiszta hatalom középkorba visszanyúló és azt fetisizáló törekvésével van dolgunk.