A jobboldali sajtó évről évre kideríti, hogy a Kádár-rendszerben be volt tiltva március 15.
A mai jobboldali történelem-hamisítás célja azt az üzenetet belopni az agyakba, hogy március 15-ét nemzeti jellege miatt tiltotta a „nemzetellenes” „diktatúra”. Miközben ezt a badarságot terjesztik, tetszelegnek vele, hogy ők bezzeg megünnepelték március 15-ét, mert akkor nagy “hazaffyak” voltak. Ezt az ostobaságot annyira sugallják nap mint nap, hogy szinte még azok is elhiszik, akik az előző rendszerben munkaszüneti napon ünnepeltek kokárdával a mellükön.
1947. március 15.
Természetesen azok számára, akik az előző rendszerben is eszüknél voltak és most is annál vannak, ez otromba és felháborító hazugság. Sajnálatos azonban, hogy az akkor nem élt fiatal generációk ezt megeszik, hiszen a mai jobboldal “nemzeti” oktatási rendszere ezt sulykolja beléjük, miközben kiölik a kritikus gondolkozást – tisztelet a kivételnek!
Mik a tények?
Március 15-e mint nemzeti, forradalmi esemény, mindig is ünnep volt a szocializmusban. A nem csak nemzeti, de osztályelnyomást is produkáló osztrák hatalom elleni lázadást nem csak a Kádár-éra kommunistái méltatták, hanem 1848 kommunistái is. Később Marx és Engels is elismerően nyilatkozott az akkori magyarországi eseményekről és annak résztvevőiről.
Amit a mai hazai jobboldal és szélsőjobboldal próbál elferdíteni, hogy bizonyos korszakokban, pl. Rákosi alatt nem volt munkaszüneti és tanítási szüneti nap, néha nem volt úgy nevezett piros betűs ünnep és voltak évek, pl. 1957-ben, amikor dolgozni is kellett. Ez azzal magyarázható, hogy a Tanácsköztársaság március 21-ei és hazánk Felszabadulásának április 4-ei évfordulója is közel esett március 15-éhez, márpedig ilyen rövid időn belül három piros betűs munkaszüneti nap nem szerencsés. Ennek ellenére ezekben a kivételes években munkahelyi és az iskolai ünnepi megemlékezések voltak.
Ezek az írások, például a toretro.blog.hu szerzője annak ellenére hivatkozik a Rákosi-rendszerre, hogy a cikkének azt a címet adta, hogy „A Kádár-rezsim így rettegett a kokárdától”!!!
Szerencsére a cikk alatti kommentek mindegyike kifejti, hogy ők bizony a munkahelyeken és az iskolákban is kokárdát hordtak akkor. Sőt! A tanulók nem csak hordták a kokárdát, de saját kezűleg készítették is! Ráadásul olyan szalagból és cérnából, amelyet az iskolák ingyen biztosítottak számukra! Ez sokkal inkább erősíti a nemzeti öntudatot, mintha a gyermeknek a kokárdát a szülők megveszik a boltban. Ugyanis manapság az az eljárás, hogy iskolák többsége kiadja ukázba, hogy kokárdában kell megjelenni, a szülő pedig ezt ugyan nem nagy összegért, de a boltban beszerzi.
A jobboldal annak ellenére sulykolja, hogy a rezsim félt március 15-étől, hogy 1960-ban és 1963-ban pont ezeken a napokon hirdettek amnesztiákat, többek között az 56-os eseményekben részt vevők számára.
A március 15-ét övező jobboldali antikommunista agymosás célja a munkásosztály történelmének besározása, és hogy elhazudják annak nemzeti jellegét. Sőt, azt nemzetellenesnek próbálják beállítani, még annak ellenére, hogy akkor volt legnagyobb a jólét, a hazai lélekszám, a nemzeti kultúra és gazdaság színvonala, valamint akkor volt a legkevesebb munkanélküli, hajléktalan és éhező ember hazánkban az egész történelmünk során. Ennek ordasabb mellékzöngéje az a hazugság, hogy a szocializmus félt a kokárdától, amellyel lényegében azt akarják ráerőszakolni a baloldalra, hogy megtagadta a nemzeti trikolórt. Azt a trikolórt, amely a francia forradalmi lobogó mintájára létrehozott magyar forradalmi zászló, és amelyre pont a hazai jobboldal mutatkozik érdemtelennek.
A valóságshow-k és a Wass Albertek kultuszát kitermelő jobboldal akarja sározni azt a rendszert, amelyben a nemzeti kultúrpolitika megsokszorozta a könyvtárba és színházba járó emberek számát, és olyan nemzeti irodalmi műremekeket filmesített meg, mint az Aranyember, a Kőszívű ember fiai, a Pál utcai fiúk vagy az Egri csillagok – ha csak a hazai filmgyártás egy kis szeletét említjük.