Amikor egy politikai szervezet szegényeknek, munkásoknak, nyugdíjasoknak való pénzosztogatást ígérget a gazdag források megnevezése nélkül, az demagóg populizmus.
A kormánytól a háziellenzékig minden szervezet ígérget, csak éppen az Európai Baloldal az egyetlen, amely hajlandó megnevezni a szociális kiadások forrását: mi azt mondjuk, fizessenek a gazdagok, azaz a tőkések, oligarchák, multik és bankok, valamint állítsuk helyre hazánk iparát és mezőgazdaságát.
Orbán számos szociálisan demagóg pénzosztási tervet felsorolt, de egy szó sem esett azok forrásáról. Még akkor sem, mikor dübörgő gazdaságról beszélt, mivel a gazdaság dübörgő multinacionális kizsákmányoló része nem hozza a pénzt a szegények számára, hanem kvázi lerabolja őket az ultrakapitalista, neoliberális piacgazdaságunkban.
Innentől kezdve két lehetőség van:
1, A Fidesz hazudik, és csak választási fogás az egész, a beígért szegényeknek szánt pénzekből pedig nem lesz semmi.
2, A Fidesz végrehajtja az ígéretét, valóban ad pénzt az embereknek, de azt lényegében úgy, hogy az ő zsebükből veszi ki, majd egy kanyarral vissza is rakja.
A második pont lesz valószínű. Pusztán azzal a trükkel kell számolni, hogy a különféle neoliberális megszorítások miatt több pénzt vesznek ki a hétköznapi emberek zsebéből, mint aminek szétosztását most a parlamentben bejelentették. Ezen megszorításokat már most nyögjük a brutálisan elszabadult üzemanyag- és élelmiszerárakkal.
További trükk, hogy ezen kifizetések nagyrésze egyszeri. Tehát az illető egyszer kap egy összeget, pl. SZJA visszatérítést, februári kéthetes nyugdíjat és ennyi! Egyetlen vállalható munkásmozgalmi törekvése a minimálbér emelése, amelyet meg sem ígértek, csak hogy tárgyalni fognak róla, ráadásul a 200 ezer egyrészt már most kevés, de az esedékességekor még annyit sem fog érni, ha ilyen ütemben folynak a drágulások és az infláció.
Még inkább meghökkentő, hogy a szociális kiadások értéke összességében 600 milliárd forintot jelent. Csak összehasonlításképp: a Fidesz rezsim 698 milliárd forintot csengetett ki csak német tankokra, a további NATO befizetések pedig ennek sokszorosát teszik ki.