A munkásosztály egyedülálló helyzetben van a kapitalizmusban, és ereje megsokszorozódik, amikor harcban egyesül
Miért beszélnek mindig a szocialisták a munkásosztályról? Hiszen az elmúlt évek legnagyobb változást követelő mozgalmai nem a munkahelyeken, hanem az utcákon zajlottak.
Nem pusztán azért, mert a munkások számtalan megaláztatással és anyagi nélkülözéssel szembesülnek. Rengeteg csoport szenved igazságtalanságot – legyenek azok a globális dél informális gazdaságában dolgozók vagy a szolgáltatásokból kiszorított fogyatékkal élők.
A munkásosztály sem mindig fogékonyabb a szocialista eszmékre – éppúgy ki van téve a reakciós ideológiáknak, mint bármely más társadalmi réteg. Sok munkás kényszerül versenyezni munkahelyekért, lakhatásért, iskolai helyekért. A kapitalizmus megoszt minket, de ugyanakkor össze is köt.
A munkásosztály egyedülálló abban a potenciális erejében, hogy megtörheti a tőkéseket, és abban a képességében, hogy kollektívan szerveződjön.
Karl Marx szerint a munkásosztály egy „radikális láncokkal” megkötött osztály. Azok a láncok, amelyek a munkásokat a kapitalizmushoz kötik, egyben képessé is teszik őket arra, hogy radikálisan átalakítsák a társadalmat.
A munkások központi szerepet játszanak az áruk és szolgáltatások előállításában. A tőkéseknek szükségük van a munkásokra, hogy kizsákmányolhassák őket és profitot termeljenek. Ehhez egyre nagyobb áruházakba, raktárakba és logisztikai központokba tömörítik őket.
A munkások közös körülmények között élnek és dolgoznak, ezért közös érdekük, hogy szervezetten lépjenek fel életkörülményeik javítása érdekében. Ezek a harcok lehetnek védekező jellegűek, például a munkaórák növekedése, a betegszabadság csökkentése vagy az infláció alatti béremelések ellen.
Ha a munkások magabiztosabbá válnak, a harc támadóbb jelleget is ölthet, például jobb béreket, nyugdíjakat vagy szülési szabadságot követelve.
Az amerikai szocialista Hal Draper így fogalmazott:
„Ahhoz, hogy valaki osztályharcot vívjon, nem szükséges ’hinnie’ az osztályharcban – éppúgy, ahogy Newtonban sem kell hinni ahhoz, hogy valaki kiessen egy repülőből.”
„Nincs bizonyíték arra, hogy a munkások szeretnek harcolni, jobban, mint bárki más. Az viszont bizonyított tény, hogy a kapitalizmus rákényszeríti és hozzászoktatja őket ehhez.”
A munkások leghatékonyabb kollektív eszköze a sztrájk. A sztrájkok azonnali hatással vannak a profitszerzésre és a társadalom működésére.
A közszférában dolgozók – például tanárok, orvosok és nővérek – szintén hatalmas erővel rendelkeznek ahhoz, hogy szerveződjenek és érvényesítsék követeléseiket.
A kapitalizmus csak akkor létezhet, ha a tőkések sikeresen kizsákmányolják a munkások munkaerejét. Ha azonban a munkások megtagadják a munkát, az egész rendszer megbénulhat. Ez az a kollektív erő, amely megkülönbözteti őket más osztályoktól.
A sztrájkok idején a hatalmon lévő osztály ideológiai uralma meginog. A munkások a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy a média, a rendőrség és a bíróságok hogyan sorakoznak fel ellenük.
Ha egy hazugság lelepleződik, az egész kapitalista ideológiai rendszer megkérdőjelezhetővé válik. A kollektív szerveződés tapasztalata pedig lehetőséget teremt arra, hogy a munkásosztály belső megosztottságát is meghaladja.
A szolidaritás egyre inkább a munkások hétköznapi tapasztalatává válik, és a reakciós eszmék elveszítik értelmüket.
A munkásosztály tagjai nem csupán szövetségesei az elnyomott csoportoknak. Anyagi érdekük fűződik ahhoz, hogy szembeszálljanak a rasszizmussal, a szexizmussal és a homofóbiával – mert ezek mind megosztják és gyengítik a harcukat.
A munkásosztály egysége az egész osztály objektív érdekein alapul. Az, hogy a munkások a munkabeszüntetéssel az egész rendszert össze tudják omlasztani, olyan mozgásteret biztosít nekik, amellyel egyetlen más társadalmi csoport sem rendelkezik.
A munkások nemcsak a munkakörülményeiket változtatják meg, hanem önmagukat is. Az elidegenedés és a hétköznapi kicsinyesség helyét a szolidaritás és a világformáló képességbe vetett hit veszi át.
Ez pedig azt jelenti, hogy a munkások többre képesek annál, minthogy megállítsák a kapitalizmust. Képesek egy osztály nélküli világot építeni, amely teljesen mentes a kizsákmányolástól.
A saját kizsákmányolásuk és elnyomásuk megszüntetése során a munkásosztálynak meg kell szüntetnie minden olyan társadalmi romlottságot, amely szorosan összefügg az elnyomás és kizsákmányolás rendszerével.
A munkásosztály az egyetlen osztály, amely saját felszabadítása révén az egész emberiséget felszabadíthatja.
forrás: Socialist Worker