Kapitalizmus van. Mindent a pénz irányít.
A pénz szabja meg, ki kaphat tisztességes egészségügyi ellátást és ki fog meghalni a várólistákon. A pénz mondja meg, ki fog idejében hazaérni a családjához az utakon. A pénz határozza meg, melyik fél fogja túlélni a súlyos közlekedési balesetet. A pénz határozza meg, kinek jár az élelem és a lakhatás. A pénz határozza meg, ki járhat majd jó iskolákra és kerülhet be a drága egyetemeinkre. A pénz határozza meg, ki fog profitálni a magyar csapatok iraki és afganisztáni tartózkodásából, és ki fog ezeken a harctereken elesni.
És ugyanígy a pénz határozza meg, melyek a sikeres pártok és politikusok. A választási rendszerünk a végletekig prostituálódott, ahogy a mainstream politikusok is. Nincsenek demokratikusn megválasztott politikusok, csak a parlamentbe befizetett lakájok.
Hogy kellene legyen?
Egy tisztességes választási rendszerben a pártok ideológiailag, politikailag, erkölcsileg megmérettetnek, a választópolgár pedig szabad akaratából eldönti, ki képviselje az érdekeit egy parlamentben. Hozzátesszük, ez még mindig nem demokrácia. A valódi demokrácia nem csak a képviseleten alapul, hanem a választópolgár az élet minden területén beleszólhat, véleményt formálhat és dönthet a saját és közössége jövőjét illetően (= közvetlen demokrácia).
És mi történik manapság?
A rendszerváltás óta közvetlen demokrácia nemhogy nem létezik, de az életükbe beleszólni akaró választópolgárokat a rezsim vagy a vállalat még el is lehetetleníti, ha éppenséggel olyasmit képviselnek, amit a kormány nem. A rendszerváltás előtt sem volt tökéletes a rendszer, de azért ha egy munkás bele akart szólni a gyár vagy TSZ dolgaiba, megvoltak megfelelő fórumai a szakszervezeteknél, üzemi tanácsoknál, üzemi pártbizottságoknál, ahol hangot adhatott az őt érintő és érő igazságtalanságoknak, rossz működésnek. Nyilvánvalóan egy ideális rendszer a munkástanácsokon alapuló demokrácia lenne, amelyet hírből sem ismerni, ennek is megvannak a részletes történelmi okai hazánkban.
A képviseleti demokrácia pedig a tőkés uralom eszköze lett a hatalma megtartására. A választási rendszert piacosították. Manapság senkit nem érdekelnek ideológiák, politikailag és emberileg vezetésre termett politikusok, kizárólag a marketing számít. Ehhez a marketinghez sem kell ész, sem erkölcs, sem szilárd elvek. Csak pénz. Újsághirdetések, plakátfelületek és az elektronikus médiatermekék – mind pénzből működnek.
A rendszerváltás utáni hatalom – még a baloldalinak csúfolt kormányok is – első dolga volt maga alá gyűrni azt a választási rendszert és piacosítani azt. Megjelentek a monstre választási pártkampányok, majd a permanens kampány. Ehhez pedig pénz kellett. A „baloldalnak” ott volt az egykori MSZMP-ből pártprivatizált vagyon, a jobboldali pártokat pedig nyugatról tömték meg, de nem feledkezhetünk meg a Josip Tot és Kaya Ibrahim ügyletekről, és más hasonló korrupciós mocskosságokról sem.
A gyakorlat ma is ugyanaz. A tőke anyagi hatalmat szerez, azaz rengeteg pénzt, ezt pedig politikai hatalommá akarja konvertálni. Ezért a vállalatok, bankok, oligarchák politikusoknak adományoznak óriási összegeket egy demokratikus választásnak csúfolt piaci versenyhez, amelynek semmi köze sem a demokráciához, sem a szabad választáshoz. A körforgás elindul: a tőkés vállalkozó / vállalat / oligarcha / maffiózó/ földesúr pénzt ad kampányra a tőkés pártoknak, cserébe elvárják olyan politika bevezetését és végrehajtását, amely sokszorosan visszatéríti a tőkésnek a tőkés pártokba befektetett összeget. Ezeket az összegeket rendre vissza is kapják különféle közbeszerzéseken, adókedvezményekkel és számos korrupt juttatással. A politikai tőke így tőkés gazdasági tőkévé változik vissza, amelyet újra politikai kampányokba lehet majd betenni, csak persze mindig megsokszorozva. Az ördögi kör bezárult, se ki, se be, sakk-matt!
Olykor két pártot finanszíroznak felváltva jobbról balról, létrehozva ezzel a tőkés diktatúra kétpártrendszerét, amely messziről demokráciának látszik.
Ha egy politikus persze úgy döntene, hogy megtérne és mégis inkább a népe érdekeit képviselné, elég hamar ellehetetlenítenék, megfenyegetnék, zsarolnák vagy akár meg is ölhetnék.
Miért nincs esélyük a tisztességes pártoknak?
Ebben a piaci versenyben csak az tud labdába rúgni, akit a tőkések milliárdos összegekkel támogatnak. A rendszerváltás után az új tőkésosztály azonnal elkezdte a nemzeti ipar és mezőgazdaság szétrablását, amelyet ma már csak privatizációnak becézünk. Az egykor a nép kezében lévő szocialista nemzeti vagyont értéktelennek, feleslegesnek, ócskának minősítették (világszínvonalú gyárakról és mezőgazdasági termelőegységekről volt szó), leértékelték, majd fillérekért (sokszor szó szerint!) odaadták az új tőkésosztály képviselőinek, akik és utódaik ma milliárdosként tengethetik életüket. 30 év alatt (de már sokkal előbb is) elértük azt a szintet, hogy a javak 90%-a a leggazdagabb 10% kezébe került. Egy ilyen szélsőségesen igazságtalan vagyoni eloszlásban, ahol a kizsákmányolt osztályok napról napra élnek, és csak a javak 10%-ával operálhatnak az emiatt nem is létező osztályharcban, labdába sem rúghatnak azzal a tőkés hatalommal, amely az erőforrások 90%-át birtokolja. Hozzátesszük, hogy a játszma még így sem 9 az 1-hez esélyes, hiszen a szegény többség ezeket a javakat a lakhatására, az élelmezésére fordítja, vagy hogy közlekedni tudjon munkahelye és otthona között, valamint taníttassa gyermekeit, bár emberek milliói számára ezek közül több is csak álomnak számít, és óriási megélhetési gondjai vannak, nemhogy még az osztályharc ügyének is áldozzon munkával vagy a munkásosztály pártjainak, szakszervezeteinek és civil szervezeteinek juttatott adományokkal. 30 év alatt olyan rendszer épült ki, ahol a szegény és kizsákmányolt többség politikai támogatására SEMMI nem jut, a gazdagok politikai érdekeinek érvényesítésére pedig MINDEN eszköz rendelkezésére áll.
A pénzen túli eszközök a kizsákmányolók kezében
A tőkés osztálynak nem csak kvázi végtelen mennyiségű milliárdok állnak rendelkezésére a nép ellen folytatott „választási harcokban”, hanem számos más eszköz is.
A rendőrség és a hadsereg az elnyomó kormányok érdekeit védik, parancsra akár a tömegbe is lőnek.
Álcivil szervezetek kormánypropagandát nyomnak.
A vallások és az egyházak folyamatosan biztosítják, hogy a híveik politikailag az elnyomó rezsimeket támogassák.
A bürokrácia, a bíróságok szintén a kizsákmányolók javára döntenek, sokszor még akkor is, ha a törvény betűjét is félre kell dobni ennek érdekében.
Az iskolákban és az egyetemeken is folyik az ideológiai agymosás és a rezsim ifjúsági szervezeteibe való toborzás.
A tömegmédia 100%-az elnyomó osztályok kezében van. A kizsákmányoltak politikai érdekeiért küzdő szervezetek csak az interneten és néhány alacsony példányszámú lapban lehetnek jelen. A munkásosztály pártjait és szervezeteit totálisan cenzúrázzák a tőkés médiából, amely megszabja, milyen vélemények, sajtóközlemények és események jelenhetnek meg a műsoraikban. Hiába küldünk hetente több sajtónyilatkozatot, hiába szervezünk tüntetéseket, konferenciákat, akciókat, ezekről nem tudósít a mainstream média. A választópolgárok tömegei pedig még csak nem is ismerhetik az őket támogató pártok és szervezetek neveit, programját és véleményét. Márpedig a választók megfelelő, sokoldalú, hiteles tájékoztatása enélkül minden választás érvénytelen.
Nem csak a pártok és képviselők választása érvénytelen
A tőkésosztály számos esetben kerül olyan helyzetbe, hogy népszavazásokon kell megmérettetnie akaratát a nép érdekeivel szemben. Ilyen volt a NATO népszavazás, amelynek soha semmilyen haszna nem volt és nem is lesz hazánk számára, csak óriási pénzeket emésztett fel és óriási nemzeti-történelmi szégyent okozott a háborús részvételeinkkel. Ilyen volt a menekültkvótával kapcsolatos népszavazás. Mindkettő eredményét már előre borítékolhattuk, csupán az volt a kérdés, ezek érvényesek lesznek-e. És miért volt biztos az eredmény? Mert sem a NATO népszavazással kapcsolatban, sem a kvótanépszavazással kapcsolatban nem jelenhetett meg más vélemény és tájékoztatás a médiában, kizárólag az akkori rezsimeket pénzelő érdekcsoportok hazugságai, álhírei, félelemkeltései és illúziói. A népet súlyosan átverték, és ezért rosszul döntött.
Mik a következmények?
A demokráciának csúfolt kapitalista rendszer azért még sokat megtartott a szocializmus által létrehozott és fenntartott vívmányokból és emberi jogokból. Azonban az elkerülhetetlen gazdasági válságok hatására ezek erodálódni kezdtek, csakúgy, mint a politikába és a politikusokba vetett hamis bizalom. A tömeges nyomor és lecsúszás miatt a tőke már nem volt képes álságos demokratikus módszerek mellett megtartani a hatalmát, ezért elkezdte bevetni a fasiszta diktatúrák eszköztárát. Ez a történelemben már sokszor lejátszódott a kapitalizmus válságaiból kinövő fasiszta diktatúrák megjelenése során (az összes ilyen volt). Ugyanennek vagyunk ma szemtanúi Magyarországon, ahol látszatellenzék szolgálja az uralkodó pártot, amely erőszakos eszközökkel (alkotmány-módosítás, civileszervezetellenes törvények) és totális agymosással (vallás, Soros, migránsok) eddig sikeresen megtartja a hatalmát, miközben egyre szélsőségesebb jobboldali politika felé sodródik. Mi lesz a vége? A kérdésre már kaptunk választ a történelemben. Az elméleti válasz a “szocializmus vagy barbárság” volt, amelyet a történelem sajnos gyakorlatban igazolt a fasiszta diktatúra, háború és népirtások képében.
Mi a megoldás?
Nyilvánvalóan a rendszert kellene megreformálni és korlátozni vagy teljesen megtiltani a pártoknak adható támogatásokat. Ez persze ilyen-olyan trükkökkel kikerülhető, hiszen a Fidesz-rezsim is az iskolákban, múzeumokban, templomokban, önkormányzati újságokban, közmédiában és kormányhirdetésekben folytat pártpropagandát. Tőkés keretek között, amely rendszerbe kódolva van a korrupció, ennek a problémának megoldása nincs. Hozzátesszük, ez nem csak magyar jelenség. Ez a történelem minden egyes kapitalista rezsimjében így volt, és jelenleg is minden kapitalista rezsimben így van és így is lesz. A cél a rendszer támadása és felszámolása, valamint annak felváltása valami sokkal humánusabb és közösségibb társadalmi, gazdasági és politikai rendszerre. Sajnálatos módon a választási rendszer súlyos anomáliáit elemezve ez a változás nem feltétlenül az urnák mellett fog lezajlódni.