Neolib „főpolgármesteri vita” – de legalább nácik nélkül

A Republikon nevű intézet főpolgármesteri vitát rendezett, amely eléggé csonka volt.

A Fidesz polgármester-jelöltje, Tarlós István nem jött el, Staudt Gábort nem hívták meg, illetve Falus Ferenc pedig el sem jött, mivel a vitát Tarlós nélkül nem tartotta érdeminek.

Tarlós
Az mindenki számára világos, hogy a Fidesz karizmatikus kiállásban alulmarad a Gyurcsány-féle rutinos, hazudozó politikusokkal szemben. Ennek eklatáns példája, ahogy Gyurcsány annak idején feltörölte a padlót Orbán Viktorral egy televíziós vitában. Persze az idők jelezték, hogy minden, amit Gyurcsány ott mondott és megígért, az hazugság volt, és pont az ellenkezője teljesült. Ezután a Fidesz igyekszik kitérni a demokratikusnak nevezett viták elől. Lényegében nem ülnek le senkivel. Nincs is rá szükségük, ugyanis a közvélemény-kutatások szerint van akkora birka szavazóbázisuk, akik pozícióba juttatják az embereiket. A Fidesz pedig – mint diktatórikus párt – sokkal inkább diktálni szeret, mint diskurálni.

Staudt
A rendezvény egyetlen pozitívuma, hogy a fasiszta párt képviselőjét nem hívták meg. Ez így van rendjén, ezekkel nincs párbeszéd. Más kérdés, hogy a Jobbik nagyon sokat köszönhet az egykori SZDSZ szegényellenes politikájának, amelyből újra megszülethetett a hazai fasizmus. (A Republikon intézet ugyanis „liberális”, elnöke Horn Gábor, egykori SZDSZ-es politikus).

Falus Ferenc
Ha nincs Tarlós, akkor Falus sincs. Az MSZP független civilje nyilván nem ereszkedik le olyanok közé, mint Magyar György, az ország egyik legelismertebb jogásza.

És a megjelentek…
Magyar György ügyvéd az egyetlen, akit az ember nem utasít el azonnal zsigerből. Mondandóját rögtön azzal kezdte, hogy egyetlen jelölt kell Tarlós ellen. Fel is ajánlotta visszalépését, amennyiben ezt mások is megteszik. Erre természetesen a többi hataloméhes politikus nem volt hajlandó.

A SZDSZ csődje és óriási tartózásai miatt átszerveződött Liberálisok párt jelöltje, Bodnár Zoltán óriási süketelésbe kezdett a visszalépést firtató felvetésre – nem derült ki tisztán, de valószínűleg eszében sincs visszalépni, mint azt már korábban nyilatkozta.

Csárdi Antal, az LMP jelöltje ismét a Fidesz szekerét tolta és az összefogás ellen érvelt, mivel szerinte nem a „cicaharc”, hanem a „program” a lényeg. (A program, amely soha nem fog megvalósulni a jelenlegi félfasiszta, diktatúra felé sodródó politikai helyzetben.)

És végül a gyöngyszem: Bokros Lajos, hazánk egyik leggyűlöltebb politikusa, aki szerint ő maga népszerű, ezért jobb is, ha mindenki azonnal visszalép az ő javára. Érthetetlen, hogy ha Staudt Gábort náci meggyőződése miatt nem hívták meg, akkor Bokrost miért. Bokros ugyanis az a politikus, amely konkréttan nácikkal ült együtt az Európai Parlamenti frakciójában. A neoliberalizmus magyarországi helytartója már egyszer bebizonyította, hogy a megszorításokon alapuló politikával hogyan lehet nyomorba taszítani emberek százezreit. Immár 4,6 millió nyomorgó él Magyarországon, akik saját bőrükön tapasztalták a kapitalizmus „áldásos hatásait”.

A főpolgármester-választás tehát egy tragikomikus protokoll-rendezvénnyé fog silányulni azon a gyászos októberi napon, amelyen a szegények és a munkások nem kiáltottak egy hiteles, elkötelezett baloldali, szegénypárti, munkás főpolgármester-jelöltért.

Vélemény, hozzászólás?