Az 1970-es évek kezdetétől a világ abba sodródott, amit tripolárizmusnak vagy trilaterálizmusnak neveznek, három nagy, egymással versengő gazdasági tömbbe. Az első egy yen-alapú tömb Japánnal a középpontjában és a korábbi japán gyarmatok a periférián.
Korábban, a 30-as és a 40-es években, Japán ezt Nagy Kelet-Ázsia közös jóléti szférának nevezte. A konfliktus az USA-val Japán próbálkozásából keletkezett, hogy ugyanolyan fajta ellenőrzést gyakoroljon ott, mint a nyugati hatalmak a saját szférájukban. De a háború után mi rekonstruáltuk a régiót a számukra. Azután nem volt problémánk az azt kizsákmányoló Japánnal, csak a mi átívelő hatalmunk alatt tegye ezt.
Sok badarságot írtak arról, hogyan bizonyítja a tény, hogy Japán nagy versenytárssá vált, mennyire tiszteletre méltók vagyunk mi, és hogyan állítottuk helyre az ellenségeinket. A tényleges politikai változatok azonban szűkebbek voltak. Az egyik a japán birodalom helyreállítása volt, de most a mi ellenőrzésünk alatt (ezt a politikát követtük).
A másik változat az volt, hogy a régión kívül maradunk, és megengedjük Japánnak és Ázsia többi részének a független úton való haladást, kívül maradva az USA ellenőrzés Nagy Térségén. Ez elképzelhetetlen volt.
Ezen felül, a II. világháború után Japánt nem tekintették lehetséges versenytársnak, még a távoli jövőben sem. Feltételezték, hogy valahol, távol az úton, Japán képes lehet majd vicikvacakokat gyártani, de semmit ezen felül. (Ebben erős rasszista elem is volt.) Japán nagyrészt a koreai, majd a vietnami háború következtében állt helyre, amely ösztönözte a japán termelést és hatalmas nyereségeket hozott Japánnak.
A korai, háború utáni tervezők némelyike, köztük George Kennan távolabbra látott. Ő azt javasolta, hogy az USA ösztönözze Japán iparosodását, de egy korláttal: az USA ellenőrizze Japán olajimportját. Szerinte ez „vétóhatalmat” nyújt nekünk Japán felett, ha valaha is kilépne a sorból. Az USA követte ezt a tanácsot, megtartva a japán olajellátás és a finomítók feletti ellenőrzést. Japán még a korai 1970-es években is csak az olajellátásának mintegy 10%-át ellenőrizte.
Ez az egyik fő oka annak, miért érdekelt annyira az Egyesült Államok a közelkeleti olajban. Nekünk magunknak nem volt szükségünk erre az olajra, mivel 1968-ig Észak-Amerika vezette a világ olajtermelését. De a kezünkben akarjuk tartani a világhatalomnak ezt az emeltyűjét, és biztosítani, hogy a profit elsősorban az USA-ba és Britanniába áramoljon.
Ez az egyik oka annak, hogy katonai bázisokat tartunk fenn a Fülöp-szigeteken. Ezek egy globális, a Közel-Keletet célzó beavatkozási rendszer részét képezik, biztosítandó, hogy a bennszülött erők ne engedjenek az „ultranacionalizmusnak”.
A második nagy versenyző tömb bázisa Európában van, és Németország uralja. Ez nagy lépést tesz előre az Európai Közös Piac konszolidálásával. Európának nagyobb a gazdasága, mint az USA-é, nagyobb a lakossága és képzettebb.
Ha valaha közös cselekvésre lesz képes és integrált hatalommá válik, az USA másodosztályú hatalommá válhat. Ez még valószínűbb, amint a német vezetésű Európa átveszi a vezetést Kelet-Európa visszaállításában a hagyományos szerepébe, gazdasági gyarmatként, alapjában a harmadik világ részeként.
A harmadik tömböt az USA uralja, az dollár alapú. A közelmúltban kiterjesztették, hogy betagolja Kanadát, nagy kereskedelmi partnerünket, és hamarosan magába foglalja majd Mexikót és a félgömb más részeit „szabadkereskedelmi egyezmények” révén, amelyeket elsősorban az amerikai befektetők és társaik érdekeinek megfelelően terveztek.
Mi mindig azt tartottuk, hogy Latin Amerika jog szerint hozzánk tartozik. Mint Henry Stimson (hadügyminiszter FDR és Taft elnök alatt, külügyminiszter Hoover alatt) egyszer mondta ez „a mi kis régiónk itt, amely sosem zavart senkit”. A dollár alapú tömb biztosítása azt jelenti, hogy továbbra is akadályozni fogják Közép-Amerika és a karibi térség független fejlődését.
Ha nem értik a harcainkat az ipari riválisaink és a harmadik világ ellen, akkor az USA külpolitikája véletlen hibák, következetlenségek és zavarok sorozatának tűnik. Valójában a vezetőink eléggé sikeresek a nekik rendelt munkában, a megvalósíthatóság határai között.
(Ford. Szende Gy.)