Egy ország sem kivétel az ilyen kezelés alól, akár milyen kevéssé fontos. Tény, hogy a leggyengébb, legszegényebb országok keltik gyakran a legnagyobb hisztériát.
Vegyük Laoszt az 1960-as években, valószínűleg a világ legszegényebb országát. A legtöbb ott élő ember azt sem tudta, hogy van olyan dolog, mint Laosz; csak azt, hogy van egy kis faluja és a közelben van egy másik kis falu.
De, amint ott egy nagyon alacsony szintű társadalmi forradalom kezdett kialakulni, Washington gyilkos „titkos bombázásnak” vetette alá Laoszt, virtuálisan elseperve nagy lakott területeket olyan műveletekben, amelyeknek – mint elismerték – közük sem volt az USA háborújához Dél-Vietnamban.
Grenadában van százezer ember, aki egy kevés szerecsendiót termel, és alig található meg az ország a térképen. De, amikor Grenadában enyhe társadalmi forradalom kezdődött, Washington gyorsan mozdult, hogy eltapossa a veszélyt.
Az 1917-es bolsevik forradalomtól kezdve a keleteurópai kommunista kormányok összeomlásáig az 1980-as évek végén, az USA minden támadása a szovjet fenyegetés elleni védelemként volt indokolható. Így, amikor az USA megtámadta Grenadát 1983-ban, a vezérkari főnökök egyesített tanácsának az elnöke azt magyarázta, hogy egy Nyugat-Európa elleni szovjet támadás esetén egy ellenséges Grenada megszakíthatja az olajszállítást a karibi térségből Nyugat-Európába és mi képtelenek lehetünk megvédeni a bekerített szövetségeseinket. Ez most nevetségesen hangzik, de az ilyesféle történet segít köztámogatást szerezni az agresszióhoz, a terrorhoz és a felforgatáshoz.
A Nicaragua elleni támadást azzal indokolták, hogy ha nem állítjuk meg „őket” ott, akkor át fognak özönleni a határon Harlingennél (Texas), csak kétnapi autóút távolságában. (Művelt emberek számára voltak csiszoltabb, ugyanennyire hihető változatok.)
Ami az amerikai üzletet illeti, Nicaragua eltűnhetne és senki sem venné észre. Ugyanez érvényes El Salvadorra. De mindkettőt gyilkos USA támadások érték, százezrek élete és sok milliárd dollár árán.
Ennek oka van. Minél gyengébb és szegényebb egy ország, annál veszélyesebb, mint példa. Ha egy olyan kicsiny, szegény országnak, mint Grenada, sikerülhet jobb életet teremteni a népe számára, úgy valami más, gazdagabb helyen azt fogják kérdezni, „miért nem mi?”
Ez még Indokinában is igaz volt, amely szép nagy és jelentős forrásai vannak. Eisenhower és a tanácsadói ugyan sokat szónokoltak a rizsről, az ónról és a gumiról, valójában attól féltek, hogy ha Indokína népe függetlenséget és igazságot ér el, Tailand népe utánozni fogja, és ha ez sikerül, megpróbálják Malájföldön is, majd nagyon hamar Indonézia is független utat választ, és így a Nagy Térség jelentős területe elvész.
Ha olyan globális rendszert akar, amely az USA szükségleteinek van alávetve, nem engedheti a darabjait elvándorolni. Megdöbbentő, milyen világosan nyilatkoznak erről a dokumentációs nyilvántartásban, még a nyilvánosban is néha. Lássák Chilét, Allende alatt.
Chile elég nagy ország, sok természeti erőforrással, de az Egyesült Államok nem készült összeomlani akkor sem, ha Chile függetlenné vált volna. Miért aggasztott ez minket annyira? Kissinger szerint Chile „vírus” volt, amely „megfertőzheti” a régiót egészen Olaszországig terjedő hatással.
A CIA felforgatás 40 éve ellenére Olaszországban még volt munkásmozgalom. Egy szociáldemokrata kormány chilei sikerének a látványa rossz üzenetet küldene az olasz szavazóknak. Feltehető, hogy fura gondolataik támadnának a saját országuk kezükbe vételéről és azoknak a munkásmozgalmaknak az újjáélesztéséről, amelyeket az 1940-es években a CIA aláásott.
Az USA tervezői Dean Acheson külügyminisztertől, az 1940-es évek végétől a jelenig figyelmeztettek arra, hogy „egy rothadt alma elronthatja az egész hordót”. A veszély az, hogy a „rothadás” – a társadalmi és a gazdasági fejlődés – szétterjedhet.
A „rothadt alma elméletet” közfogyasztásra dominó-elméletnek nevezik. A közönség ijesztgetésére használt változat szerint Ho Si Min kenuba ül és partra száll Kaliforniában stb. Egyes USA vezetők elhihetik ezt a hülyeséget, lehetséges, de racionális tervezők biztosan nem. Ők értik, hogy az igazi fenyegetés a „jó példa”.
A dolgot néha nagyon világosan magyarázták. Amikor az USA a guatemalai demokrácia megdöntését tervezte 1954-ben, egy külügyminisztériumi tisztviselő rámutatott, hogy „Guatemala növekvő fenyegetéssé vált Honduras és El Salvador stabilitására nézve. A földreformja erős propagandafegyver; a munkások és a parasztok segítése széles szociális programjának egy győztes harcban a felső osztályok és a nagy külföldi vállalatok ellen nagy a vonzereje a lakosságra a szomszédos Közép-Amerikában, ahol hasonló körülmények uralkodnak.”
Más szóval, az USA „stabilitást” akar, ez alatt biztonságot értve „a felső osztályok és a nagy külföldi vállalatok” számára. Ha ez elérhető formális demokratikus eszközökkel, OK. Ha nem, úgy a jó példa okozta „fenyegetést a stabilitásra” fel kell számolni, mielőtt a vírus megfertőzne másokat.
Ezért jelent még a legkisebb porszem is akkora veszélyt, és lehet, hogy szét kell zúzni.
(Ford. Szende Gy.)