Még az „ellenzékben” is találhatók olyan ostoba és naiv elemek, akik mostanság a „szabadság” 30. évfordulóját ünneplik.
1989 a magyar történelem egyik legtragikusabb éve volt, sokkal tragikusabb, mint Trianon. A kapitalizmus restaurációja egy rendkívül instabil világpolitikai környezetben érte az országot, amikor a szocializmus némi válságban volt. Persze ez a válság sem volt olyan szörnyű, mint a hazai kapitalizmus bármely „tündöklése” hazánkban.
Egy sokkal jobb, nyugati álomélet reményével etették meg a magyar népet és persze a szabadság amerikai illúziójával. A végeredmény hazánk történelmének egyik legnagyobb tragédiája, amelynek következményei a vészkorszak, a tatárjárás és Mohács után talán a negyedik helyre lehetne tenni. Ha belegondolunk, hogy 4,6 millió ember szegényedett el, 50 ezer ember éhezik, százezrek kényszerültek külföldre menekülni (többségében a legjobb szakemberek és fiatalok), az ország elöregedett, a népszaporulat csökkent, az állami mezőgazdaság és ipar megszűnt, a gazdasági érdekeltségek néhány oligarcha és tőkés kezében összpontosultak, becsatlakoztunk a globalizációba, a hadseregünk támogatja az imperialista katonai agressziókat, a nemzeti intelligencia, tudomány, olvasottság, kultúra mélyponton van, telente több száz ember fagy halálra és ezrek halnak meg a hideg miatt, fasiszták grasszálnak az utcákon, a kormány fasiszta típusú rendszert épít ki és tízezrek halnak meg évente az elégtelen kórházi ellátás miatt, akkor kimondhatjuk, hogy a kapitalizmus nem válságban van, hanem maga a válság.
Közben a hatalom Orbán Viktort és a rendszerváltást ünnepli. A szabadság nem más, mint a piac szabadsága, a tőkeáramlás szabadsága, a szabadrablás, a szabad nyersanyagáramlás, a szabad üzlet, a szabad korrupció, a szabad bűncselekmények a hatalmasok számára, valamint a végtelen nyomor szabadsága. Persze a mai neoliberálisok azzal védekeznek, hogy ez nem is kapitalizmus, csak az, ami a svájci és skandináv kirakatállamokban van. Hazudnak! Ez a kapitalizmus, amit hazánkban meg lehet tapasztalni, annak minden következményével, beleértve annak fasisztoid, antidemokratikus jellegével.
Hiába figyelmeztetett egy szűk marxista értelmiség a kapitalizmus veszélyeire, csak kevesen hallották meg szavaikat. A társadalmi többséget átverték, majd szépen kifosztották és olyan szinten elhülyítették, hogy észre sem vették. 30 év alatt kettéosztották a népet a kapitalista „baloldali” és a kapitalista jobboldali pártok, majd kétpártrendszeres, amerikai típusú váltógazdálkodást vezettek be, egészen addig, amíg a kapitalizmus nem volt képes tovább demokratikus eszközökkel kezelni a gazdasági világválságot. A megszorító, neoliberális csomagokat (Bokrosét, Gyurcsányét, Bajnaiét) először egy demagóg populista Orbán-kormány, majd egy fasizmust építő Orbán-kormány követte, amely antidemokratikus eszközökkel, félelem- és gyűlöletkampánnyal és totális médiakontrollal már sikeresen birkásítja el nem csak saját rajongóit, hanem a rendszer látszatellenzékét, a mesterségesen fenntartott „ellenfeleket” is, akiknek esélyük sincs leváltani a rezsimet.
Nem Orbánt kell megdönteni, hanem Orbánnal együtt az egész rendszert: a feudális kiskirályokat, az új gazdasági arisztokráciát, a multinacionális tőkét, a banki spekulánsokat, az oligarchákat és az ő lakájukként szolgáló politikai lakájokat – a kizsákmányoláson alapuló egész rendszert.