Gréczy Zsolt facebook oldalára kitette a Magyar Idők által publikált listát, amelyen a 18 budapesti választókerület tervezett jelöltje szerepel, köztük 7 DK-s és 11 MSZP-s prominens.
A dokumentum azért botrányos, mert az MSZP és a DK is a széles összefogásról beszél, és már konkrétan pártokkal is tárgyal az előválasztási kezdeményezéssel kapcsolatban, ez a lista pedig – amennyiben hiteles – azt jelzi, hogy a paktum már rég megköttetett, és nincs hely más pártok számára.
24 óra elteltével eddig csak a DK szóvivője közölte, hogy a lista hamis: „Látszik, hogy ócska hamisítvány. Se dátum, se aláírás… Ilyenekkel erőlködik a fideszes pártsajtó. Még gondolkodom, hogy szánalmas-e vagy nevetséges.” – írja Gréczy.
Egyelőre semmi nem igazolja, hogy a lista igaz lenne, bár azt sem, hogy hamis. A szóvivő indoklása sem állja meg a helyét, az ilyen belső listaterveket ugyanis nem szokták se dátumozni, se szignózni.
Mindenesetre a legmegnyugtatóbb az lenne, ha a listán szereplő 18 jelölt nyilvános közleményben tudatná, hogy nem vállalják ezt a jelöltséget a MSZP-DK közös színeiben, és a széles összefogásra törekednek, valamint a pártok elnökei is deklarálnák, hogy ez a lista hamis.

kép forrása: Gréczy Zsolt facebook oldala