Dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az Orvosok Lapjában, a szervezet hivatalos folyóiratában ismét az egészségügyben tapasztalható drámai fejleményekről értekezett.
„Zsúfolásig a váró részleg. Többen kitolt ágyakon… Mások sebtében bekötözött, átvérzett fejjel, felkötött karral viszonylag türelmesen várnak a sorukra. Akinek nem jutott ülőhely, a falat támasztja. Órákon át. Időnként egy-egy páciens jelez állapota rosszabbra fordulván, s ilyenkor – ájulását megelőzendő – soron kívül tesznek vele valamint. Mint egy sebtében felállított hadikórház.”
Az ilyen hasonló leírások szinte mindennapos leírások az egészségügy nyomorult helyzetéről. Dr. Éger István megjegyzi, hogy „másfél éves rezidens kollegina” is lehet „műszakvezető”. Majd folytatja:
„Nem irigylem, mit tehetne? Vagy ordít és tiltakozik a napi rendszerességgel előforduló durva törvénysértés miatt – aztán megnézheti magát -, vagy halkan imádkozik, hogy megússza.”
Bár dicsérendő Éger István őszintesége az Orvosok Lapjában, a Kamara azért mégis csak tehetne talán valamit. Mondjuk, ordíthatna és tiltakozhatna a fiatal rezidens helyett. Nem csak a Lapban, hanem nyilvános fórumokon is, a médiában. Vagy biztathatná a fiatal kolleginát, hogy legyen bátor ordítani és tiltakozni, és ha emiatt bántódása esne, akkor a MOK bevethetné tekintélyét, hogy nehogy már egy „demokráciában” ne lehessen szabadon szólni az egészségügy borzalmas helyzete miatt, amely tragédiáját a jelenlegi kormány nem akarja megoldani.
Amíg a MOK nem viselkedik felelős, érdekvédő szakszervezetként, amely határozottan ki mer állni, ha emberek halnak meg a pénzhiány miatt, hanem csak úgy „van”, mint a Mussolini-féle kamarák, addig ne is várják el, hogy erre a szervezetre bárki is igényt tarthat.
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.