Már tisztában vagyunk vele, hogyan számolja fel a kormány a ténykedésének és a rendszerének borzalmas mutatóit.
A munkanélküliséget a közmunkával kozmetikázzák, 5 millió ember nyomorát pedig úgy szüntették meg, hogy kukába dobták a létminimum alatt élők statisztikáját.
A Rétvári Bence államtitkár által bejelentett gyermekéhezés felszámolását már semmilyen statisztikával nem is kell alátámasztani, a rezsim egyszerűen, propagandisztikus módszerekkel kijelenti, hogy ez a tragédia nem létezik.
Az Európai Baloldal vezetői, tagsága, aktivistái és szimpatizánsai azonban országszerte, naponta szembesülnek ezzel a katasztrófával, hiszen mi rendszeresen járjuk a falvakat, a szegényebb városi környékeket, és gyakran keresnek fel minket szegény családok, hajléktalanok és idősek különféle segítségért, illetve soraink közt is sok olyan honfitársunk van, aki áldozata ennek a rendszernek.
A jelenlegi rezsim milliomos lakájpolitikusai nem érthetik meg a szegények nyomorát és szenvedését, és még ennél is súlyosabb, ha letagadják ennek létezését.
Az ilyen gazembereket minden politikai hatalomtól meg kell fosztani, és olyanokkal helyettesíteni, „akik egyetlen kanál ételt sem tudnak jóízűen lenyelni, ha egy másik dolgozó ember éhezik.”
Európai Baloldal
Sajtóiroda