A neonácik szerte Európából érkeztek hazánkba, hogy törvényellenesen, erkölcsellenesen és legfőképp munkásellenesen megtartsák az éves seregszemléjüket.
Ehhez azt a napot jelölték ki, amelyen 1945-ben az ipari népirtásban résztvevő náci alakulatok (igen, személyesen a haláltáborokat üzemeltető Totenkopf SS-hadosztály tagjai is), valamint a velük kollaboráns egységek megszegték Adolf Hitler elmebeteg Budapest-erőd parancsát, amely csak meghosszabbította volna a háborút, ezzel Budapest – ezzel egész Európa – népének, népeinek szenvedéseit. (Egy jó ideig meg is hosszabbította). (Ezt gyakran elfelejtik hangoztatni, hogy Budapest tartása nem csak Budapest népét károsította meg, hanem mindenkit a háború sújtotta Európában!)
Óriási hősiességnek próbálják beállítani a megszálló alakulatok nyugatra menekülését, pedig csak kollektív dezertálási kísérlet volt – ha sikerült volna elérni saját vonalaikat, vélhetően felkoncolták volna mindet. Ez a kettős könyvelés jól jellemző az újfasiszták patológiás „gondolkodásmódjára.”
A jól hangzó tiltások ellenére idén is több ezren vettek részt az illegális rendezvényeken, beleértve a Kapisztrán teret és a Pilisi Parkerdőt. Utóbbiról azt híresztelték, hogy nem közterület (de az!), ezért nem kell oda bejelenteni rendezvényt (de be kell!).
Az ezres nagyságrendű nácival idén is tízes, maximum százas nagyságrendű antifasiszta nézett szembe. Vonatkoztassunk el attól, hogy rengeteg tisztességes antifasiszta munkás ezen a napon a megélhetéséért, sokan a túlélésükért küzdöttek a kapitalizmus okozta megélhetési válságban, amelynek kiváló támaszai a kitörés túrán résztvevő náci egyenruhás fiatalemberek.
Attól is vonatkoztassunk el, hogy sokan ténylegesen csak teljesítménytúrázni jöttek el, nem azért, mert nácik. (Ettől még maga a túra náci rendezvény, amiről bárki megbizonyosodhat a hozzá köthető szervezők és honlapjaik ostobaságai alapján.)
Az, hogy nagyságrendekkel kevesebben voltunk, tény. Elvesztettük az idei kitörés napját? Lehet. Ennek nincs már tétje. A levont következtetéseknek viszont súlyosan tragikus következményei vannak. Ha ilyen rendezvényt Németországban vagy Ausztriában rendeznének meg, pont fordítva nézett volna ki a felállás. Ott a nácik vannak kisebbségben, a közösségek pedig széles politikai palettáról érkeznek. És furcsa módon a német munkás valahogy sokkal jobban él, mint a magyar.
Az, hogy Magyarországon évekkel ezelőtt 4,6 millió főnél kitörölték a létminimum fogalmát a KSH szótárából (vélhetően már a mostani energia- és megélhetési válság előtt is 5 millió felett volt ez a szám), erősen jelzi ennek az országnak nem csak a demokratikus deficitjét, hanem a munkások ellenállásának kvázi zéróra redukálódását. Ebben pedig óriási szerepe volt annak, ahogy a tőke pozíciókhoz juttatta a szélsőjobbot, amely a túrán résztvevő fiatalok agyát telenyomta nacionalista ostobaságokkal, embertelenséggel, erőszakos szólamokkal, militarizmussal, különféle gyűlöletmócsingokkal, azaz mindennel, ami ellentétes a munkásmozgalom hagyományaival, azaz saját jogaik védelmével – kvázi saját jogaikat tapossák önmaguk sárba. (A Fideszhez közelálló szervezők persze jól járnak.)
Ha a Baloldal veszít, mindenki veszít. Ha a Baloldal lépéshátrányban van, mindenki lépéshátrányban van. Még maga az ellenség is. Így van ez ma is. És pontosan így volt ez abban a második világháborúban is, amelynek máig nem hajlandók felfogni a tanulságait.