A koronajárvány ismét megmutatta, hogy a szabadpiaci kapitalizmus nem csak képtelen kezelni a vészhelyzetet, de katasztrofális emberáldozatokat okoz.
A szocialista országok mindegyike, még az amerikai szankciók által sújtott Venezuela is képes volt szinten megállítani a járványt és minimalizálni az áldozatok számát, ráadásul vakcinák nélkül.
Eközben az Egyesült Államok, Brazília és Európa – különösképp a jobboldali, szélsőjobboldali kormányok által vezetett országok – tragikus eredményeket produkálnak.
Csak Magyarországon több halott van, mint a szocialista országokban összesen!
Az EU még a vakcinák megfelelő beszerzését sem képes megoldani, és asszisztál ahhoz, hogy a magánvállalatok állami segítségen, azaz a mi adónkból is kifejlesztett készítményeit most borzasztóan magas áron vegyék meg.
A magánkézben működő, profitorientált gyógyszeripar most embertömegek életébe kerül, miközben milliárdosok gazdagodnak egy gazdasági és szociális válság kellős közepén.
Az EU kapitalista bürokratáitól hiába is követelnénk a gyógyszergyártás társadalmi kézbe vételét, a szabadalmak közkinccsé tételét, valamint a profitorientált helyett az emberközpontú járványkezelést.
Európai Baloldal
Sajtóiroda