Az Európai Baloldal tiltakozik, hogy 5 millió forintos büntetéssel sújtják a gyermekvédelem nevében a Líra Könyvkiadót, miközben a pedofilmosdatóknak kegyelmet adó köztársasági exelnök havi 4,5 millió forintot kap élete végéig.
Ez beárazza, mennyit is ér a jobboldal „gyermekvédelme”.
A homofóbia nem más, mint a munkásellenes fasizmus eszköze a kizsákmányolt osztályok megosztására.
Ez az elmebeteg törvénykezés egyedülálló borzalom Európában.
A jobboldali kormányzat a degenerált, szélsőséges, kriminalizálandó kisebbség, nem pedig az LMBTQ közösség, amelyet ezekkel a jelzőkkel illet.
Gyermekeinkre és az egész társadalomra a kormányzati és a kamuellenzékben tevékenykedő szélsőjobb rasszizmusa, idegengyűlölete, antiszemitizmusa, homofóbiája, nőgyűlölete és munkásellenessége veszélyes, nem pedig annak tudata, hogy azonos nemű emberek is lelki és testi vágyat érezhetnek egymás iránt.
Az Európai Baloldal egy demokratikus kormányváltás esetén kártérítésért fog küzdeni azoknak, akiket a Fidesz fasisztoid ámokfutása miatt sérelem ért. Anyagi kár esetén a befizetendő összegek dupláját fogjuk kiharcolni az érintetteknek.
A rendszer falai repedeznek, és mindenkit arra bíztatunk, hogy támadják azt meg. Mi nem neonáci terroristáknak és pedofilmosdatóknak fogunk kegyelmet adni, hanem a rendszer ellen demokratikus és humánus módon lázadóknak.
Európai Baloldal
Sajtóiroda