Mint ismeretes, a neonácik évente nemzetközi seregszemlét tartanak Budapesten „kitörés nap” címen.
Ők ugyan becsület napjának hívják, nem mehetünk el amellett, hogy a történet egyik részében sem szerepel a becsület. A Budapestet megszálló SS, Wehrmacht, nyilas és egyéb kollaboráns alakulatok nem csak a helyi lakosságnak okoztak mérhetetlen szenvedést és követtek el emberiség elleni és háborús bűncselekményeket, de lényegében Adolf Hitler parancsát „utolsó emberig” parancsát is megszegték, amikor nyugat felé akartak menekülni a felszabadító szovjet alakulatok elől.

kép forrása: Népszava
A neonáci megemlékezésekhez asszisztál a Teljesítménytúrázók Társasága, amely minden éveben megrendezi a kitörés napi emléktúrát, ahol a külföldről is idesereglett munkásellenes szélsőjobboldali körök csapatépítő tréninget tarthatnak és katonásdit játszhatnak.
A tavalyi kitörés napja előtt is feltűnt a horogkereszt a valóban hazafi Budai Önkéntes Ezred emlékművére festékszóróval fújva. Akkor Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke tett feljelentést és kérte az emlékmű azonnali letakarítását.
Idén a Kapisztrán térre hirdetett a Légió Hungária fasiszta szervezet „mécsesekből álló fényláncot”. Az egyik mécsesen jól láthatóan egy horogkereszt és egy nyilaskereszt volt. Ma sajtótájékoztató lesz a helyszínen, ahol tegnap Vajnai Attila többedmagával tartott terepszemlét, ekkor került felfedezésre a mécses.
Nyilvánvaló, hogy a jobboldal most hazugságokba fog kezdeni, hogy csak „provokáció” volt. Még ha így is történt, a horogkeresztes-nyilaskeresztes mécses közvetlen közelébe került elhelyezésre a Légió Hungária koszorúja, vélhetően őket nem zavarta a két szimbólum.
A sajtótájékoztatón az Európai Baloldal, a MEASZ, a Nagy Imre Társaság és az ISZOMM képviselői szerepelnek.