Az Európai Baloldal 2015 áprilisában tett bejelentést a csókakői Adolf Hitler emléktúra miatt.
Akkor a nácizmus bűneinek tagadása miatt tettünk feljelentést, kiegészítve azzal, hogy a szervezők nyilaskeresztre kísértetiesen hasonlító jelképet használtak.
A nyomozás 2016. június 15-én megszüntették, ám a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség felülvizsgálta az ügyet és hatályon kívül helyezte azzal az indoklással, hogy a „stilizált” nyilaskereszt használata is bűncselekmény.
A nyomozás során szakértőt is bevontak, aki megállapította, hogy a jelkép egy inverz nyilaskereszt.
A feljelentő számára az ügyészség által írt levélben azt is kiemelik, hogy „a nemzetiszocialista rendszerrel való kapcsolatot pedig egyértelműen mutatja az emléktúrára történő „meghívó”, amely megfeleltethető a nyilaskereszt által jelképezett szellemiségnek.”
A levélből az is kiderül, hogy a tettes/tettesek védekezésképp Cs. Csaba születésnapjára próbáltak hivatkozni, mint a túra okára, ám ezt a hatóság nem fogadta el.
Cs. Csaba nevére rákeresve az interneten, a kurucinfó az egyik első találat. A cikkben a csókakői Horthy-szobor védelmére toboroz.