Kedden bombatámadás érte a Németországban nem véletlenül népszerű Die Linke testvérpártunk oberhauseni irodáját.
A korábbi fenyegetések és a helység ablakára ragasztott neonáci matricák, valamint az elkövetés stílusa arra utal, hogy újfasiszta terrorcselekmény történt a munkásokat és kizsákmányoltakat védő szervezet ellen.
Miközben az európai jobboldal – beleértve a Fidesz-rezsimet is – a menekültek és bevándorlók képzelt terrorcselekményeivel riogat, újfasiszta erőszak sújtja Európát, amelynek egyik állomása a keddi bombatámadás is.
Kiállás a rasszizmus ellen!
Magyarországon szintén újfasiszta elkövető gyilkolt meg utoljára magyar rendőrt, valamint a szélsőjobboldali Budaházy-csoportot és a romagyilkosságok elkövetőit ítélték el terrorcselekményeik miatt.
Július 1-jén és 2-án a Velence településen zajlott neonáci bőrfejű koncertfesztivál, amelynek messze elhallatszó uszításai miatt rendőrségi eljárás is indult.
A német belügyminiszter az újfasizmust jelölte meg az ország biztonságára való legnagyobb fenyegetésnek, és a fasiszta hálózatok felszámolására létrehozott programja a neonáci koncertekre és fesztiválokra is lecsap, mivel ezek a terrorszervezetek pénzgyűjtésének főbb színterei.
Az Európai Baloldal konzekvensen harcol az újfasiszta szervezetek ellen, beleértve a Fideszt, a Mi Hazánkat és a Jobbikot. Elítéljük az ezekkel kollaboráló neoliberális „ellenzéket” is.
Európai Baloldal
Sajtóiroda