Tanárverés – nem középiskolás fokon

Az ötös számú párttagkönyv birtokosa erősen rasszista jellegű cikket közölt egy tanárverés kapcsán

imagesEgy hatodikos fiú megverte tanárnőjét, mert az rászólt, amikor órán cigire gyújtott.

Korunk népbetegségeinek sajátos egyvelege ez. Fiatalkori dohányzás, dohányzás órán, tanárverés. Számos olyan probléma, amely külön-külön is el kellene, hogy borzassza a társadalmat, egyben pedig még szörnyűbb jelenség.

A jelenkori kapitalizmus oktatási rendszere szintén áldozata a jelenleg fennálló termelési viszonyoknak. Az individuális termelés megszülte az önző, mindenkin áttaposó embert, aki ráadásul ebből még sikeresen meg is tud élni. Természetes, hogy sokak számára ez a követendő példa, különösképp az olyan fiatalok számára, akiket már születésükkor elnyomorított a rendszer, és akik szintén az önzésben, öntörvényűségben keresik a szegénységből való kiutat.

A kapitalizmus versenyszellemének csúfolt hajcsár-termelés, amely a munkaerő minél további és minél hatékonyabb kizsákmányolásra törekszik, megszünteti a szocialista társadalomból ránkhagyott meghitt, családi légkört, amikor a szülőknek még volt energiájuk és idejük foglalkozni a gyermekeikkel, illetve anyagi biztonságuk a mindennapi betevő, a szórakozás, otthoni tanulás és kultúrálódás (utazások, túrák, múzeum és színházlátogatások) megteremtésére.

Ma ennek csíráját is elfojtották, ezért a gyermekek nevelése, különösképp a legszegényebb társadalmi rétegekben szinte lehetetlen, a problémák pedig az iskolákban csapódnak le. Ráadásul az állam nem csak a gyermekeket, hanem a szülőket is hagyja elkallódni. A mértéktelenül kizsákmányolt és manipulált ember ugyanis hasonló erkölcsi devianciákat vehet fel, mint a gyermekek. Természetesen az oktatási rendszert nem csak attól kell megvédeni, hogy a fasizálódó hatalom a szócsövévé tegye (ez a folyamat már „sikerrel” folyik), hanem a lezüllesztett társadalom támadásaitól is. A pedagógustársadalom nem lehet elszenvedője a kapitalizmus mocskának.

A jelenlegi hatalom azonban nem csak nem tesz semmit, de sokkalta jobban súlyosbítja azt a betegséget, amelynek a tünete a fiatalok kritikus szintű elzüllése és a tanárverések. Az iskolarendőrség szintén semmit nem ér, és nem csak azért, mert a dolgok tüneti kezelésére hivatott, nem pedig a betegségére magára, hanem mert ugyanúgy tehetetlen, mint más rendőri szervek.

A társadalmi indulatok persze elszabadulnak egy-egy tanárverés kapcsán, és a témát előszeretettel boncolgatják azok, akik politikai hasznot akarnak húzni az emberek dühéből, indulatából és félelmeiből: a fasiszták.

A legújabb tanárverés kapcsán a Magyar Hírlap nevű, jobb napokat is megélt fideszes médiamocsok közölt erősen rasszista cikket, a Fidesz ötös számú párttagkönyvének birtokosától már jól megszokott stílusban.

Először is az „író” (manipulátor) alapjában véve feltételezi, hogy a bűnös gyermek cigány származású. Persze ezt gerincesen nem írja le, hanem körmönfontan körbeírja, hogy azért EU-komfortnak látszódjon a cikk. Aztán az író feltételezi, hogy a cigány származás és a tanárverés között logikai kapcsolat van.

Természetesen nincs, ugyanis a cigányoknak nincs olyan „fajtajellegük”, amely meghatározna olyan erősen antiszociális viselkedést, amely ilyen agressziót idézne elő. Más kérdés, hogy többek között a Fidesz munkásságának is köszönhetjük a jelenleg 25 éve uralkodó vadkapitalista rendszert, amely elsőként a cigányságot juttatta olyan szintű anyagi és ezzel szellemi és erkölcsi nyomorba, hogy a nagy számok törvénye alapján közülük kerüljenek ki olyanok, akik ilyen agresszióra hajlamosak. Ráadásul, a hasonló nyomorban élő nem-cigány diákok ugyanolyan magatartást követnek el tanórákon. A Magyar Hírlap által felvállalt faji magyarázat így hamisnak és politikailag manipulatívnak bizonyul.

Nincs cigánybűnözés. Nyomorbűnözés van. Meg akarjátok szüntetni a bűnözést? Szüntessétek meg a nyomort. Ja, hogy nem ez a jobboldali pártérdek, hanem a profit fenntartása a haverok számára! Akkor sztornó.

Mellesleg emlékeztetnénk az ügyben a frankót megmondó, fideszes médiaterméket: jelenleg a Fidesz van kormányon. És meg is kérdeznénk:

Mit tett a Fidesz az iskolai magatartásproblémák első számú okának, a hihetetlen nyomornak megszüntetéséért?

Mert a rezsicsökkentés lehet, hogy jól jön az öt fürdőszobával rendelkező villák tulajdonosainak, de a kisember számára ez csak filléres segítség, miközben a kormány a zsebükben matat.

Mit tett a Fidesz kormány az iskolai erkölcsi nevelésért? Bevezette azt az erkölcstannak nevezett hittant, amely teljes mértékben alkalmatlan a gyermek közösségi életre való nevelésére.

Mit tesz a Fidesz a tanárverések elkerüléséért? Odaállít egy rendőrt az iskolákhoz, akit a diák jószerivel kiröhög, és csak akkor tud már intézkedni, ha a baj bekövetkezett. Megbüntetni senkit nem tud, ráadásul ez a fajta erőszak sem megoldás, mert – a fideszes, ötös számú párttagkönyv erőszakpárti deviánsait kivéve – minden gyermek tudja, hogy az erőszak erőszakot szül. A Magyar Hírlap megmondó-embere ugyanis azt tanácsolja – burkoltan – hogy férfi tanároknak kellene elverni a gyermekeket, illetve probléma esetén a panaszkodó családtagokat is. Akik persze, miután agressziót átélve hazamennek, a felgyülemlett társadalmi feszültséget tovább vezetnék más, ártatlan családtagokra, szomszédokra, járókelőkre, postásokra, és máris egy olyan klasszikus tűzfészek alakulna ki, mint a magyarországi vidék. Ja, hogy már ez meg is történt. Köszönjük neked Magyar Hírlap szellemiség!

A rendszerváltó jobboldalnak persze sokkal egyszerűbb ráfogni a tanárverést egy általuk „fajnak” gondolt jelenségre, mintsem vállalni a felelősséget, és kimondani, hogy „kérem, itt a probléma alapja az a szegénység, amit mi csináltunk.”

Ha csak ahhoz van szellemi nyomorunk, hogy a felszínt lássuk, akkor igenis, csak a gyermek felelős… mert rossz… mert „rohadék”… az ötös számú párttagkönyv birtokosa pedig nem felelős.

De igenis felelős. Ha képesek vagyunk a problémát mélységeiben is nézni… elemezni… a lényegét megragadni… megkérdezni, hogy miért rossz az a gyermek?… miről tehet az a gyermek?… miről tehet az ötös számú párttagkönyv és minden egyes Fidesz párttagkönyv birtokosa, akkor igen érdekes válaszokat kapunk.

A probléma azért van, mert a gyermek szegény. A probléma azért van, mert a gyermeket elszegényítették. A probléma azért van, mert a gyermek már szegénységbe született. A probléma azért van, mert a gyermek szegénységbe született – többek között – a fideszes párttagkönyveket birtokló politikai elit 25 éves tevékenysége miatt.

Vélemény, hozzászólás?