Mint ismeretes egy demokrata, antifasiszta hölgy vörös festékkel öntötte le Horthy Miklós fasiszta tömeggyilkos szobrát.
Aktivistáink szolidaritásukat kifejezve az elfogott nővel, illetve felhívva a figyelmet a jelenlegi rezsim neohorthysta jellegére, „Horthy háborús bűnös” feliratot tettek ki a szobornak otthont adó fasiszta templom elé.
Az, hogy Horthy háborús bűnös „számunkra erkölcsi kategória” – nyilatkozta Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke, aki a feliratot kitevő aktivistáink között volt, utalva ezzel arra, hogy a Nürnbergi Per során hazánk diktátorát nem ítélték el, csupán tanúként hallgatták ki.
Horthy az akasztófától való félelmében, mikor egyértelműen vesztésre állt a háború, próbálta meg a deportálások leállítását és a kiugrási kísérletet. Vélhetően ez az akasztófától megmentette, azonban szélsőjobboldali, nácimosdató körök skizofrén módon „zsidómentőként és Hitler-ellenesként” próbálják aposztrofálni, aki csak kényszerből sodródott a második világháborúba.
A valóság, hogy Horthy már akkor zsidókat végeztetett ki tömegesen az orgoványi erdőben, mikor a náci párt még meg sem alakult, és már akkor zsidótörvényeket mutattak be, amikor az NSDAP még csak törpepárt volt Németországban.
Horthy 3 millió koldus országává tette Magyarországot, ahol csak egy szűk elit számára lehetett jólét, a munkásokat és parasztokat elnyomták, a csendőrség rendszeresen a sztrájkoló és tiltakozó munkások, bányászok közé lőtt.
A jelenlegi Fidesz-rezsim már 4,6 millió koldusnál tart, és ne legyenek senkinek illúziói, élni fognak a terror eszközeivel, ha a nép rájön, hogy csak kábították őket a migránskampánnyal és a „Soros-tervvel”.
Az Európai Baloldal rendszerellenes erőként olyan ellenzéket épít és erősít, amely nem a Fidesz gyűlöletkampányával és a Fidesz hazai, horthysta, fasiszta testvérpártjával, a Jobbikkal kollaborál, hanem szilárd humánus, szolidáris és szegénypárti programmal esélyt ad a rezsim leváltására.