Mint tudjuk, Magyarországon ingyenes az egészségügy, csak nagyon drága.
Az elmúlt 27 évben a piacorientált egészségügyi szemlélet erősen megfertőzte a kórházakat.
Bár rengeteg orvos és nővér a lelkét kiteszi, mikor az egészségügy romjaink dolgozik, mégis vannak, akik nyerészkednek. Az előző rendszerben is megmaradt az ősi, kórházi feudális hierarchia, azonban olyan durva vazallusi rendszer nem volt, mint manapság, és nem is ment a betegek kárára. A Kádár-rendszerben ráadásul tisztességes fizetésért dolgozott a mainál jóval több orvos és nővér, jóval több osztályon és a kor színvonalához mérten fejlettebben is, mint ma.
Az orvosok alulfizetése megszülte a hálapénzrendszer brutális formáit, ahol már nem önkéntes alapon nyúl a beteg a zsebébe, hanem szájhagyomány útján terjed – sőt, néha interneten is -, kinél mekkora a tarifa.
Így a hálapénzrendszerben megindul a helyezkedés a műtétekért, pozíciókért, a zsírosabb betegekért. Természetesen a hierarchia csúcsán lévő igazgatók, professzorok és főorvosok szakítják a legtöbbet, de a vazallusi rendszerben néha le is csöpögtetnek morzsákat, hiszen munkaerőre szükség van, és valakinek ügyelnie is kell.
A táplálkozási lánc aljára szorulnak a rezidensek, akiknek nem jut hálapénz, és sokan elég önérzetesek, hogy ne is vágyjanak rá. A probléma, hogy a hálapénzért való hajtásban a rezidensektől a betegek is elkerülnek, rájuk csak a csicskáztatás számba menő feladatokat és a bürokráciát bízzák, amelytől nem lesznek kiváló orvosok, viszont nagyon jól keze alá játszanak a magas rangú gyógyítónak.
A sebész rezidensek még nehezebb helyzetben vannak, ők ugyanis egy speciális problémával is szembesülnek: műtéti technikákat kellene tanulniuk, ám a tudásukat és ezzel posztjukat féltő sebészek egyszerűen nem tanítják meg ezeket nekik.
Egy-egy komolyabb műtéti technikát bizony csak néhány sebész képes elvégezni hazánkban, és ezek bizony ügyelnek is rá, hogy más ne tudjon. A tudás ugyanis hatalom, és a hatalom megosztása nem jövedelmező a kapitalista egészségügyi rendszerben. A tudás monopóliuma itt is ugyanolyan profitot jelent, mint más, pl. gazdasági monopóliumok.
Nem véletlen, hogy a János kórház több sebészrezidense is megelégelte, hogy nem műthetnek eleget, ezért felmondtak. A döntésük bátor, és szögezzük le, nem a pénzről szól! Ők nem hálapénzt akartak, hanem műteni, gyógyítani, tanulni, hogy szakmailag előre léphessenek és ne bukjanak meg egy szakvizsgán azért, mert a tudásmonopólium miatti a képzésük is hiányt szenved.
A felmondások persze további problémákat szülnek, mivel a szakemberhiány miatt nincs munkaerő, így a munkaterhek megnövekednek, különösképp az ügyeletek terén.
Ez aztán a várólisták növekedéséhez vezet, aminek végül a betegek isszák meg a levét. Mielőtt a főorvosokban keressük a bűnösöket, gondoljuk át, hogy nekik is joguk van megélni, sőt, joguk van jól élni, hiszen nagyon komoly szellemi, testi, lelki, erkölcsi, kézügyességi feladatoknak vannak kitéve, amelyet, ha kiválóan elvégeznek, jár a tisztességes jólét! Az ősbűnt a rezsim követi el, amely megfosztja az egészségügyet a forrásoktól, a tisztességes bérektől, ösztöndíjaktól, kutatási alapoktól, az infrastruktúrától és a társadalmi presztízstől. Minden más csak ebből következik.