Az International Federation of Journalists (IFJ) jelentése szerint 2023-ban százhúsz újságírót öltek meg, ami éles emelkedés a 2022-ben elhunyt 68-hoz képest, ami maga is ugrás volt az 2021-ben elhunyt 47-hez.
A globális újságíró-szakszervezet egy listát tett közzé az ENSZ Emberi Jogok Napjára, december 8-ra előzetesen, amikor a szám 94 volt, de kiadott egy év végi listát is, tekintettel az utolsó három hét során bekövetkezett aggasztóan magas, 26 halálesetre.
A 120-ból 82 Izrael háborújának eredményeként halt meg Gázában – 75 palesztin, valamint négy izraeli és három libanoni újságíró.
További három médiamunkás halt meg Szíriában, ahol továbbra is folyik a harc a Bashar al-Asszád kormánya, dzsihádista csoportok és kurd csoportok között. Török és amerikai csapatok is jelen vannak a dzsihádisták és a kurd Szíriai Demokratikus Erők támogatására, míg orosz, iráni és libanoni Hezbollah erők is jelen vannak az országban, együttműködve a kormánnyal, valamint Izrael rendszeresen bombázza a kikötőket, repülőtereket és csapatokat.
Más régiókban jóval kevesebb gyilkosság történt, de 12 ember halt meg az ázsiai és csendes-óceáni térségben. Indiát három haláleset tette a térség legveszélyesebb országává az újságírók számára tavaly. Mexikó és Guatemala, három-három halálesettel, vezette a 10-es listát az amerikai kontinest tekintve. Nyolc újságíró halt meg Afrikában, és négy Európában, közülük hárman (egy ukrán, egy orosz és egy francia újságíró) az ukrajnai háborúban.
Az IFJ szerint a halálesetek kilencven százalékában senkit sem vontak felelősségre. A 120-ból tizenegy nő volt.
“Míg mindig emlékeztetjük az újságírókat arra, hogy nincs olyan sztori, ami megérné az életüket, túl sok olyan helyzet van, ahol szándékosan támadják meg őket, hogy eltussolják a történeteket, és korlátozzák a nyilvánosság jogát az információhoz. Az állampolgároknak demokratikus joguk van arra, hogy megfelelően informáltak legyenek; a kormányoknak felelősségük van az újságírók védelmének biztosítására és független jelentési lehetőségük megőrzésére” – mondta Anthony Bellanger, az IFJ főtitkára.
Az IFJ követel egy kötelező ENSZ-egyezményt, amely arra kötelezi az államokat, hogy hozzanak létre mechanizmusokat az újságírók biztonságának és függetlenségének védelmére.
forrás: Morning Star