A német vezetők holnap Potsdamban fogják ünnepelni az egyesülés 30. évfordulóját.
A csak meghívottaknak szóló rendezvényen Angela Merkel kancellár és Frank-Walter Steinmeier elnök is részt vesz.
Bár az újraegyesítést széles politikai körök ünneplik, a baloldali német Junge Welt napilap azért felidézte, hogy „példa nélküli csapás érte az új keleti területeket”, amelyek „a német nagytőkét hizlaltak.”
A szocialista Német Demokratikus Köztársaság (NDK) megszűnése után a munkanélküliség 1 éven belül szinte a nulláról 3 millió főre nőtt (!). Az utolsó hónapokban a Treuhandstalt (bizalmi ügynökség) is felállt, amelynek majdnem minden tagja a Német Szövetségi Köztársaságból (NSZK) származott, és amely több ezer állami ügynökséget számolt fel és privatizált, amelynek 2,5 millió munkás munkahelye esett áldozatául.
A keleti részt elszegényítő intézkedések a mai napig folynak.
Raul Holmann a kommunista Unsere Zeit (A mi időnk) napilapban közölte: „Mikor a Treuhand Kelet-Németországot eladásra dobta a piacra, 80%-a ment a nyugati felvásárlóknak, 15% külföldi cégeknek és csak 5% maradt kelet-német kézben.
„Ez a vállalati irányítás szétválásához vezetett, azaz az üzlet nyugaton volt, de a műveleteket keleten végezték.”
Még manapság is az 500 legnagyobb német ipari cég közül csak 36 van az egykori NDK területén regisztrálva, és mivel a vállalati adókat a nyugati regionális államok kapják, a nyugati hatóságok sokkal gazdagabbak, mint a keletiek.
Stefan Huth, a Junge Welt szerkesztője is rámutatott, hogy az egyezmény, amely alapján Nyugat-Németország „megszállhatta az NDK-t” olyan kitételeket tartalmazott, hogy nem állomásozhatnak NATO katonák az egykori szocialista ország területén, vagy attól keletre.
„A Nyugat ezt megígérte és meg is szegte. Ma már az orosz határon is vannak Bundeswehr katonák.”
A második világháború után a szövetséges erők vezetői Potsdamban határozták meg a megszállási övezeteket. Kevesen tudják, hiszen a mai történelemoktatás szándékosan megfeledkezik róla, hogy a német újraegyesítést a szovjetek az 1950-es években is folyamatosan javasolták, amelyet következetesen elutasított az Egyesült Államok és a nyugat-német vezetők is. Hasonló volt a helyzet Korea és Vietnam esetén is, ahol szintén az USA és szövetségesei szegték meg azon szerződéseket, amelyek az országok újraegyesítését és demokratikus választások kiírását írták elő, hiszen ezt rendre az adott nemzetek kommunista pártjai nyerték volna meg. A szovjetek azt szerették volna, hogy az újraegyesült Németország olyan semleges terület legyen, mint Ausztria. Ennek ellenére a NATO inkább integrálta magába a náci hadvezetést, és a 60-as években Adolf Heusinger, Hitler vezérkarának tisztje lett a NATO főtitkára.
A NATO 1989-ben még azt is megígérte, hogy ha a szovjet csapatok kivonulnak a keleti blokkból, nem terjeszkednek kelet felé. Hazánk – és lényegében minden egykori kelet-európai volt szocialista ország- NATO-tagsága is jelzi, hogy ezt is bőven megszegték. A NATO csak múlt hónapban több száz amerikai katonát telepített Litvániába és több ezren hadgyakorlatoztak Ukrajnában. Jens Stoltenberg NATO főtitkár közben azon lamentált, hogy Oroszország katonai jelenlétet mutat be a NATO határainál. Magyarul a saját területén!
Ahogy Magyarország esetén is, a kelet-német társadalom tetemes része is vallja, hogy a szocializmus sokkal élhetőbb rendszer volt, mint a kapitalista kizsákmányolás. Sok kelet-német nem újraegyesítésnek, hanem “megszállásnak” nevezi az akkori eseményeket.
A hazai kapitalista pártok – a Fidesszel az élen, de lényegében egyetértésben az ellenzékkel – szintén megpróbálták ünnepeltetni az 1989-es rendszerváltást, amely minden statisztika szerint óriási nemzettragédia és csőd volt, így a társadalomban ezen emlékezetpolitika teljes közönyre talált. A német és a nyugati kormányok is a kapitalizmus szocializmus feletti győzelmi szimbólumát vizionálják a német újraegyesítésben, a valóság azonban, hogy a világ csak sokkal veszélyesebb hely lett azóta.