A klímaváltozás borzalmas példájaként aszályok és terméskiesések sújtanak 70 millió embert Dél-Afrikában.
Már most éheznek az emberek, és tömeges halálesetek várhatók, hacsak nem érkezik azonnali segítség.
Az ilyen segítség azonban csak rövid távú enyhülést nyújthat, és még több katasztrófa garantált, hacsak nem történik valós fellépés a környezetpusztítás ellen.
Az aszály az év elején kezdődött, és súlyosan visszavetette a gabonatermelést. Zimbabwe, Malawi és Zambia tartoznak azon dél-afrikai országok közé, amelyeket leginkább érint az alultápláltság.
Összességében a régió lakosságának majdnem egyötöde érintett. Az aszály az El Nino éghajlati folyamatához kapcsolódik – egy olyan csapadékeloszlási zavarhoz, amelyet a Csendes-óceán keleti részének felmelegedő felszíni vizei okoznak.
De a helyzetet jelentősen súlyosbítja a klímaváltozás és a globális egyenlőtlenség. Georgina Kwengwere zimbabwei gazda azt mondta a médiának: „Semmit sem takarítottam be, pedig mindent beleadtam, és az összes megtakarításunkat elköltöttük vetőmagra. Egyetlen cső sem termett.”
A Kaliforniai Egyetem Klímaváltozási Központjának (CHC) kutatói megállapították, hogy 2024 februárja volt a legszárazabb február a 40 éves adatok alapján.
A feljegyzett területek nagy része Zambiát, Zimbabwét, délkelet-Angolát és észak-Botswanát fedik le. Lark Walters, az élelmiszerválság korai előrejelző rendszerének munkatársa, amely segélyszervezetekhez kapcsolódik, elmondta: „Az élelmiszerárak rendkívül magasak, miközben a legtöbb ember a piacoktól függ, hogy kielégítse élelmiszerszükségletét.
„Sok háztartás már majdnem vagy teljesen kimerítette az idei termésből származó élelmiszerkészleteit.”
Az imperializmus, a gyarmatosítás és a rabszolgakereskedelem a 19. században visszavetette Dél-Afrikát. A britek megszerezték Zimbabwét, Zambiát és Malawit. A portugálok elfoglalták Angolát.
Ezeket saját vállalataik nyeresége és fontos nyersanyagok biztosítása érdekében működtették. A világ kapitalista rendszere még a függetlenség után is markában tartja ezt a régiót.
A kapitalista fosszilis tüzelőanyag-gazdaság, amelyet a Nyugat és a multinacionális vállalatok vezérelnek, szintén hozzájárul a klímaváltozáshoz az afrikai országokban, amelyek csak elenyésző arányban bocsátanak ki káros anyagokat.
Manapság háborúk, amelyeket a nyugati beavatkozás súlyosbít, éhínséget idéznek elő a kelet-kongói Demokratikus Köztársaságban (KDK) és Cabo Delgado-ban, Mozambikban.
Afrika északi részén, a segélyszervezetek éhínséget hirdettek egy szudáni menekülttáborban, az ostromlott El Fasher városában.
Észak-Dárfúr fővárosának közelében becslések szerint mintegy 600 000 ember él táborokban, miközben polgárháború dúl a katonai szárnyak között.
Afrika azonban nem az éhség és a kétségbeesés kontinense. A közelmúltban fellángolt lázadások Kenyában, Nigériában, Ugandában és a KDK-ban azt mutatják, hogy az emberek harcolnak a nemzetközi pénzügyi intézmények és saját uralkodó osztályaik ellen.
Ez a valódi remény Afrikában a változásra, és a klímaváltozás elleni küzdelem kulcsfontosságú eleme is.
forrás: Socialist Worker