A ProPublica nyomozó újságírók kedden publikálták a USA leggazdagabb nagytőkései kiszivárgott adókivonatát, akik kevés adót fizetnek vagy egyáltalán nem.
Jeff Bezos Amazon alapító 2007-ben és 2011-ben nem is fizetett jövedelemadót. Elon Musk, a Tesla alapítójának adója zéró volt 2018-ban. Soros György egymás után három évben nem fizetett szövetségi jövedelemadót – áll a jelentésben.
A leggazdagabb 25 amerikai arányaiban kevesebb jövedelemadót fizetett, mint az átlagos munkások, akinek adóiban benne vannak a szociális biztonsági és az egészségügyi járulékok – írja a ProPublica, amely névtelen forrásból kapta meg az íveket.
Elizabeth Warren szenátor a Twitteren közölte: „Az adórendszerünket a milliárdosokra szabták, akik a jólétüket nem jövedelem által érik el, mint a dolgozó családok. A bizonyíték eléggé világos: amerikai vagyonadóra van szükség.”
Az amerikai kormány közölte, hogy az adatok kiszivárgása illegális, és az FBI nyomozást fog indítani.
forrás: Morning Star