Selahattin Demirtas, a Népi Demokratikus Párt (HDP) korábbi vezetője rácsok mögött marad annak ellenére, hogy a török bírók határozata szerint szabadon kell engedni.
A bírák egyhangúan hozták meg a döntést, hogy szabadon kell engedni Demirtast, aki négy év, nyolc hónapos büntetését tölti terrorizmus koholt vádja miatt, mivel beszédet mondott 2013-ban a kurd újév (Newroz) ünnepségén.

Selahattin Demirtas
Bár ennek ellenére rácsok mögött tartják, mivel várnia kell egy végső döntésre, hogy bírói ellenőrzés vagy házi őrizet alá helyezzék.
Demirtas és ügyvédei meg sem jelentek a Sincan börtönkomplexumban tartandó meghallgatáson, és korábban is csak videolinken jelentkeztek be.
Demirtas azután került a HDP élére, hogy 2014-ben Figen Yuksekdag társelnökkel együtt megválasztották a párt kongresszusán.
Demirtas 2018 februárjában mondott le, de a júniusi előrehozott választásokon a HDP elnökjelöltje lett, kampányát pedig a börtönből folytatta.
4 millió szavazattal a harmadik helyen végzett.
Az ügyészek 142 év börtönre akarják ítélni terrorizmus koholt vádja alapján.
Ellenben tavaly az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) úgy határozott, hogy Demirtast szabadon kell engedni az előzetes letartóztatásából.
A törökországi bírók elutasították a szabadon engedésre vonatkozó fellebbezési kérelmet mondván, az EJEB döntése nem végleges.
Recep Tayyip Erdogan tekintélyuralmi török elnök nekirontott az EJEB-nek, és azt állította, hogy a döntés a terrorizmust támogatja.
Az EJEB szeptember 18-án fog ülésezni, mikor meghallgatják Demirtas fellebbezését. Miközben a bíróság döntése törvényileg kötelez, nincs hatalma közbeavatkozni, ha a döntését figyelmen kívül hagyják.
Az országot kormányzó Igazság és Fejlődés Párt (AKP) tavaly is lépéseket tett a HDP ellen, elmozdítva a Van, Mardin és Diyarbakir óriási többséggel megválasztott polgármestereit.
Több mint 500 embert tartóztattak le a biztonsági erők műveletei során. Számos ember megsebesült, mikor a rohamrendőrség könnygázt és vízágyút vetett be a békés tüntetők ellen.
A „demokratikus népakarat elleni puccs” elleni fellépések is fokozódnak. Már 15. napja van ülősztrájk a főképp kurdok által lakott Diyarbakir városában.
A tüntetők megígérték, hogy „ellenállnak a győzelemig” és „vállvetve harcolnak” a török kormány által kinevezett bizalmik ellen,
forrás: Morning Star