A munkavállalói jogok győzelme és egyben vízválasztó pillanat a vállalati büntetlenség elleni harcban, hogy az Európai Unió tagállamai elfogadták a platformmunkásokról szóló irányelvet.
A hatalmas érdekek által végrehajtott és szinte megállíthatatlan kísérletek ellenére a szakszervezetek, munkavállalók és szövetségeseik elszántsága és elkötelezettsége az Európai Parlamentben, például Leila Chaibi, a Baloldal frakció EP képviselő által, diadalmaskodott. Franciaország és Németország kormányai az irányelv előírásainak megsemmisítésére tettek próbálkozást az utolsó pillanatig, de magukra maradtak.
Ez az irányelv, amelyet 28 millió munkavállaló régóta várt, előírja a platformmunkások alkalmazotti státuszának feltételezését – ez egy kulcsfontosságú védelmi intézkedés a digitális korban, ahol a munkavállalók nem eléggé védettek. Az irányelv elfogadása kollektív győzelem azon erők ellen, akik a profitot az emberek elé helyezik.
Leila Chaibi EP-képviselő (Engedetlen Franciaország) folyamatos nyomást gyakorolt a kérdésre a 2019-es mandátumának kezdete óta:
„Az egyeztetések során a francia elnök megpróbálta megtorpedózni az alkalmazotti munkaviszony akár feltételezését is. Az Uber szolgálatában, nem a munkavállalókéért. A Macron-kormány, amely önmagát az »Európa, amely védelmet nyújt« bajnokának kiáltja ki, itt mutatta meg, hogy valójában csak a lobbik érdekeit védi. Küzdelmünknek köszönhetően nem hagytuk, hogy az Uber hozzon törvényt Európában. Ezzel az irányelvvel több millió, valójában nem is vállalkozó embert minősítenek át alkalmazottakká Európában” – mondta.
Ez a győzelem azt mutatja, hogy a vállalati büntetlenségnek, amely nemcsak az embereket, hanem a demokráciát is megvetés tárgyává teszi, véget lehet vetni, ha van politikai akarat.
A következő lépés az, hogy az Európai Parlament szavazzon az egyezményről az április 2024-i plenáris ülésen.
EP Baloldal frakció