Az Egyesült Államok 10 milliárd dollárt pazarolt el olyan rakétavédelmi programokra, amelyek már a kezdetüktől fogva bukásra voltak ítélve az elemzések hiánya miatt – írja a Los Angeles Times. A csillagászati összegeken túl a bukás még az Egyesült Államok biztonságát is veszélyezteti.
Az amerikai tengerészeti X-Band Radart (SBX) azért karolta fel az Egyesült Államok Rakétavédelmi Ügynöksége (MDA), hogy ez legyen típusának legerősebb radarja a világon.
Henry A. Obering III, az MDA nyugalmazott igazgatója elmondta a szenátus 2007. áprilisi meghallgatásán, hogy „ha behelyezzük a Chesapeake-öbölbe, fel tudunk ismerni és követni egy basaball labda nagyságú objektumot is San Francisco felett.”
Azonban a hírverés ellenére az SBX kudarcot vallott és elég drága is lett. A Los Angeles Times riportja szerint a projekt 2,2 milliárd dollárba kerül, és már a kezdetek óta bukásra volt ítélve a korai tesztelések hiányosságai miatt. A rendszer, amely állítólag 2005 óta működik, most a hawaii Pearl Harborban nyugszik.
Az SBX
Az SBX kudarca csak a jéghegy csúcsa. Ez csak a négy projekt egyike, amelyet félbehagytak, és amely komoly fejfájást okozott az MDA-nek, miközben 10 milliárd dollárba kerültek az amerikai adófizetőknek.
Az SBX-et, amely egy mobil radarrendszer, arra tervezték, hogy elkapjon bejövő rakétákat, és kövesse őket, miközben elhárító rakétát vezethet azok semlegesítésére. A terv olyan fejlett volt, hogy különbséget tudott volna tenni a valódi és a csalétek rakéták között.
A tengeri radar problémája a látótere volt (25 fok összehasonlítva a hagyományos radarok 90 és 120 fokával) , amellyel nem lehetett nyomon követni több, egyszerre beérkező rakétát.
„Bár nagyon fel tud erősíteni távoli tárgyakat, a látótere olyan szűk, hogy csekély haszna lehet az ellen, amelyet a szakértők a leglehetségesebb támadásként várnak: rakéták hullámát csalirakétákkal vegyítve,” – mondja a riport.
Másik nagy hibája a projektnek, hogy elfelejtették tekintetbe venni a föld hajlását. Eme faktor miatt az SBX nem láthat egy 2500 mérföldre lévő baseball labdát, amíg az nem éri a 870 vagy több mérföldes magasságot San Francisco felett. A technikai szakértők szerint, ez kb. 200 mérfölddel magasabb, mint ahogy a hagyományos rakéták repülnének az Egyesült Államok felé.
“Az interkontinentális ballisztikus rakéták fenyegetésének gyakorlati világában a baseball labda analógia felesleges,” – mondta Wendell Mead, űrhajó mérnők, aki a Nemzeti Tudományos Akadémián szolgált.
David K. Barton, fizikus és radarmérnök, aki részt vett a Nemzeti Akadémia felülvizsgálatában, szintén gúnyosan illette a SBX képtelenségét, hogy rakétákat kövessen. Elmondta, hogy a terv felesleges volt, mivel a radarrendszernek követnie kellett volna a bejövő rakétákat a „bölcsőtől a sírig”, hogy a rakétaelhárítás számára elég időt adjon, hogy semlegesítsék azokat – erre pedig a terv képtelen volt.
Az SBX hatástalanságáról szóló számos jelentés szintén lesújtó volt. Egy 2007-es teszt szerint az „SBX számos rendellenes viselkedést produkált”, amely a „szoftver kiigazítását” igényelné – a Pentagon Hadműveleti Tesztelési és Fejlesztési Irodája szerint. Ugyanez a szervezet három évvel később azt is megjegyezte, hogy az „SBX olyan nemkívánatos teljesítményt produkált, amely az elkapás meghiúsulásához vezetett.”
Az adófizetők pénzének kolosszális elherdálásán túl a kritikusok szerint ez még egy lyukat is hagyott az USA védelmében. A szakértők szerint a pénzt jobban is elkölthették volna a földre telepített radarrendszerekre, amelyek sokkal jobban követhették volna a rakétákat.
„Borzalmasan sok pénzt lehet elkölteni anélkül, hogy előállnának valamivel,” – mondta Mike Corbett, az Egyesült Államok Légierejének nyugalmazott ezredese, aki felügyelte az ügynökség szerződéseit a 2006 és 2009 közötti fegyver-rendszerek tekintetében. „Az MDA milliárdokat és milliárdokat költött ezekre a programokra, amelyek sehova sem vezettek.”
Az MDA-t még Ronald Reagan elnöksége idején állították fel, és 8 milliárd dolláros költségvetése, valamint szerény 9000 főnyi alkalmazottja van.
Az MDA másik kínos bukása, az Airborne Laser rendszer, amelyet 2012-ben állítottak le, egy évtizeddel azután, hogy azt kitűzték. A projekt átalakított Boeing 747-eseket használt, amelyek lézernyalábot használtak rakéták megsemmisítésére, rögtön miután azokat kilőtték.
Az 5,3 milliárd dolláros project egyetlen problémája az volt, hogy a lézert csak rövid távon lehetett kilőne, amely azt jelentette, hogy a repülőgépeknek közel kellett volna kerülniük oda, ahonnan a rakétákat kilőtték, így könnyű célponttá váltak volna a rakétavédelmi rendszereknek.
forrás: rt.com