Kuba megerősíti azon szándékát, hogy szeretne tovább haladni az Egyesült Államokkal való kapcsolatok erősítése terén.
Mindezt az Egyesült Nemzetek Alapokmányának elvei és céljai mentén, valamint azon kiáltvány értelmében, mely Latin-Amerikát és a Karib-térséget a béke övezetévé nyilvánította.
Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke, március 20-22. között tesz hivatalos látogatást Kubába.
Ez lesz a második alkalom, hogy egy amerikai elnök érkezik a szigeteinkre. Korábban csak Calvin Coolidge szállt partra nálunk, 1928 januárjában. A VI. Pánamerikai Konferenciára érkezett egy hadihajó fedélzetén, ami azokban a napokban zajlott, Gerardo Machado, egy helyi, kellőképpen ismert személyiség védnöksége alatt. Ez lesz az első alkalom, hogy egy amerikai elnök egy olyan Kubába érkezik, amely saját szuverenitásának tulajdonosa és ahol a Forradalmat megtestesítő történelmi vezetőség irányításában van a hatalom.
Ez a látogatás is a 2014. december 17-én kezdődött folyamatba illeszkedik bele, amikor Raúl Castro Ruz, az Állam és Miniszterek Tanácsának elnöke és a Fegyveres Erők Tábornoka, valamint Barack Obama amerikai elnök egy időben jelentették be a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról szóló döntést, melyet az Egyesült Államok 54 évvel ezelőtt szakított meg országunkkal. A látogatás a kétoldalú kapcsolatok rendezése felé irányuló azon összetett folyamat részét képezi, amely éppen csak megkezdődött közöttünk, és az egyetlen lehetséges és tisztességes területen haladt előre: a tisztelet, az egyenlőség, a kölcsönösség és kormányaink legitimitásának elismerése által. Mindenekelőtt annak köszönhetően jött el ez a pillanat, hogy a kubai nemzet hősiesen ellenállt, hű volt az elveihez és védelmezte a függetlenséget és az ország nemzeti szuverenitását. Ezek az értékek, amelyekből több mint 50 évig nem voltunk hajlandóak engedni, ösztönözték arra az Egyesült Államok jelenlegi kormányát, hogy elismerje azokat a súlyos károkat, amiket az embargó okozott a lakosság számára, és hogy elismerjék, a Forradalom ellen irányuló nyílt ellenségeskedő politikájuk kudarcot vallott.
Sem erővel, sem gazdasági kényszer útján, sem elszigeteléssel nem sikerült Kubára erőltetni azokat a feltételeket, melyek ellentétben állnak a másfél évszázadig tartó, hősies küzdelmeken keresztül lefektetett törekvéseinkkel.
Az Egyesült Államokkal jelenleg végbemenő folyamat annak a megingathatatlan nemzetközi, különösen a latin-amerikai és karib-térségbeli kormányok és nemzetek részéről megtapasztalt szolidaritásnak köszönhető, akik így az Egyesült Államokat egy fenntarthatatlan elszigeteltségbe kényszerítették.
Ahogy nemzeti hősünk, José Martí is írta a „Mi Amerikánk” c. esszéjében „ahogy az ezüst az Andok-hegység mélyén” – Latin-Amerika és a Karib-térség egyöntetűen, egységesen követelte a Kuba felé fenntartott politika megváltoztatását.
Ez a regionális igény az Amerikák 2009-es Trinidad és Tobago-i és a 2012-es kolumbiai csúcstalálkozók alkalmával nyilvánult meg félreérthetetlenül, amikor a régió minden országa egyhangúlag és kategórikusan követelte az embargó feloldását és országunk részvételét a 2015-ös VII. panamai találkozón, amelyen először vett részt kubai delegáció, Raúl Castro vezetésével.
A 2014 decemberi bejelentést követően Kuba és az Egyesült Államok lépéseket tettek a kétoldú kapcsolatok javítása érdekében. 2015. július 20-án hivatalosan is helyreálltak a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok, azzal az elköteleződéssel, hogy együttműködésre törekszenek, a kölcsönös tisztelet alapján és a nemzetközi jog elveit betartva fejlesztik azokat tovább.
A két ország elnökei már két alkalommal találkoztak, miniszterek és magas rangú tisztségviselők találkozóin felül. A kölcsönös előnyöket élvező különböző területeken való együttműködés halad, megvitatásra alkalmas terek nyílnak, amelyek lehetővé teszik, hogy a bilaterális és multilaterális érdeklődési területeken elinduljon a párbeszéd, beleértve azokat a témákat is, amelyekben a két fél eltérő elképzeléssel rendelkezik.
Az amerikai elnököt szívesen fogadja a kubai kormány és a kubai nép, azzal a szíves látással, amely olyannyira jellemzi őket és államfőként a legnagyobb tiszteletben és elismerésben fogják részesíteni.
Ez egy jó lehetőség lesz arra, hogy az Egyesült Államok elnöke közvetlenül kapcsolatba kerüljön egy olyan nemzettel, amely sok erőt fektet a gazdasági, társadalmi fejlődésbe és az állampolgárok jólétének javításába.
Ennek a népnek olyan jogai vannak és olyan eredményeket tud felmutatni, amelyekről a világ sok országaiban csak álmodni tudnak, azon korlátok ellenére is, amelyek egy embargóval sújtott, fejletlen ország státuszából adódnak és amely ennek ellenére is kiérdemelte a nemzetközi tiszteletet és elismerést.
Világszínvonalú személyiségek, mint Ferenc pápa és Kirill pátriárka a februárban, Havanna városában kiadott közös nyilatkozatunkban úgy utaltak a szigetre, mint „az Új Világ reményének szimbóluma”. François Hollande francia elnök nemrég azt mondta, hogy „Kubát tisztelik és mindenki hallgat rá Latin-Amerikában” és méltatta, hogy a legnehezebb kihívások ellenére is ellen tudott állni. Nelson Mandela dél-afrikai vezető mindig rendkívüli hálával beszélt Kubáról. 1991. július 26-án Matanzas városában a következőket mondta: „Mi Afrikában hozzá vagyunk szokva, hogy olyan országok áldozatai legyünk, akik fel akarják darabolni területeinket és fel akarják dúlni szuverenitásunkat. Afrika történelmében nincs olyan nép (mint a kubai), amely a kontinens bármely másik népének érdekében hadba szállt volna.
Obama olyan országot fog látni, amely aktívan hozzájárul a békéhez, a regionális és globális stabilitáshoz, amely osztozik más népekkel nemcsak abból, ami számára felesleges, hanem abból a kevéske erőforrásaiból is, ami a rendelkezésére áll, amely megteremtette, hogy a szolidaritásra úgy tekintsenek, mint lételemükre és az emberiség jólétének lényeges elemére, ahogy Martí a nemzetközi politikájának egyik alapvető célkitűzéseként örökül hagyta számunkra.
Szintén lehetősége lesz megismerni a nemes, barátságos és méltóságteljes embereket, akikben dúl a hazaszeretet és a nemzeti egység érzése, akik mindig egy jobb jövő érdekében harcoltak a viszontagságok ellenére is. Az Egyesült Államok elnökét egy forradalmi nemzet fogja fogadni, amely nagyfokú politikai kultúrával rendelkezik, ami annak eredménye, hogy sokáig harcolt a valódi és végleges függetlenségéért, először a spanyol gyarmatosítás, majd az amerikai imperialista uralom ellen. Olyan küzdelmek ezek, amelyekben a harc fiai minden kockázatot magukra vállalva vesztették vérüket. Egy olyan nemzet ez, amely sosem habozik az elvei és a Forradalom eredményeinek védelmére kelni, aki kételkedés nélkül követi Carlos Manuel de Céspedes, José Martí, Antonio Maceo, Julio Antonio Mella, Rubén Martínez Villena, Antonio Guiteras és Ernesto Che Guevara példáját.
Ez egy olyan nép, amelyet történelmi, kulturális és érzelmi szálak fűznek az amerikai néphez, amelynek nagy alakja, az író Ernest Hemingway irodalmi Nobel-díjat kapott egy olyan művéért, amelyet Kuba ihletett. Egy nép, amely köszönettel tartozik az Egyesült Államok olyan férfiúinak, mint Thomas Jordan, Henry Reeve, Winchester Osgood és Frederick Funston, akik a Felszabadító Hadsereggel közösen harcoltak a Spanyolországtól való elszakadási, függetlenségi harcainkban, és azoknak, akik nemrégiben a Kuba elleni agressziók ellen emeltek hangot, szembeszegülve az embargóval, mint ahogy Lucius Walker tiszteletes is tette, aki szolidaritást vállalt velünk és elősegítették, hogy Elián González és az Öt Kubai Hős hazatérhessenek. Martí-tól megtanultuk Lincoln hazáját csodálni és elutasítani Cuttingot.
Érdemes megemlíteni a Kubai Forradalom történelmi vezetőjének, Fidel Castro Ruz főparancsnoknak a szavait, aki 2001. szeptember 11-én a következőket mondta:
„A mai nap egy tragikus nap az Egyesült Államok számára. Önök jól tudják, hogy mi soha nem szítottunk gyűlöletet az amerikai nép ellen. Talán éppen azért, mert Kuba az az ország, ahol a legnagyobb tisztelettel bánunk az amerikai állampolgárokkal, hiszen a komplexusokat nélkülöző kultúránknak köszönhetően teljesen szabadnak érezzük magunkat, hazánkat senki nem birtokolja. Sosem hirdettünk nemzeti gyűlöletet, sem a fanatizmushoz hasonló gondolatokat nem tápláltunk, ezért vagyunk ilyen erősek, mert a magatartásunk elveken és eszméket alapul, melyeket nagy tisztelettel kezelünk, és erről minden idelátogató amerikai állampolgár meg is bizonyosodik.”
Ez a nép, aki Barack Obama elnököt fogja fogadni büszke a történelmére, a gyökereire, a nemzeti kultúrájára és bízik egy lehetséges jobb jövőben. Egy nemzet, amely derűvel és határozottsággal fogadja az Egyesült Államokkal való kapcsolatok jelenlegi szakaszát, amely elismeri a lehetőségeket, egyúttal a két ország közötti megoldatlan problémákat is.
Az Egyesült Államok elnökének látogatása fontos lépés lesz a kétoldalú kapcsolatok rendezésének folyamatában. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy Obama – ahogy Jimmy Carter is tette -, elnöki hatásköreit gyakorolva javaslatot tett, hogy kerüljenek rendezésre a Kubával fenntartott kapcsolatok, és konkrét intézkedéseket is tett erre vonatkozóan. A kapcsolatok rendezéséig azonban még hosszú és rögös utat kell megtennünk és olyan kulcsfontosságú kérdéseket kell megoldani, amelyek az utóbbi öt évtizedben gyülemlettek fel és mélyültek a két ország közötti konfrontatív jellegű kérdésekké. Ezeket a problémákat nem lehet máról holnapra megoldani, és egy elnöki látogatás sem elégséges hozzá.
Annak, hogy rendezni tudjuk a kapcsolatainkat az Egyesült Államokkal, meghatározó feltétele a gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi embargó feloldása, ami a kubaiak nélkülözését okozza és országunk gazdasági fejlődésének legfőbb akadálya. El kell ismerni Barack Obama elnök többszörösen kifejtett álláspontját, mely szerint az embargónak véget kell vetni és azon felszólításait, amelyeket a Kongresszus felé intézett, hogy számolják fel a blokádot. Ez az amerikai közvélemény többségi és növekvő igénye, valamint szinte a teljes nemzetközi közösség egyöntetű akarata is – amely közösség már 24 egymást követő alkalommal fogadta el az ENSZ Közgyűlésében azt a kubai határozatot, amely azt mondja: „Véget kell vetni az Egyesült Államok Kubára kiszabott gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi blokádjának”.
Az amerikai elnök már tett lépéseket annak irányába, hogy bizonyos szempontok szerint módosítsák az embargót, ezek mind pozitív kezdeményezések voltak. Kormányának magas rangú tisztviselői jelezték, hogy további módosítások tanulmányozásán dolgoznak. Azonban nem volt rá lehetőség, hogy a vonatkozó intézkedések jó részét végrehajtsák a korlátozott hatáskör, más szabályozások súlyossága és a több mint ötven éven át alkalmazott embargó megfélemlítő hatásai miatt.
Ellentmondásos, hogy a kormány egyrészről intézkedéseket tesz, másrészről olyan Kuba elleni szankciókat rendel el, amelyek negatívan befolyásolják az emberek mindennapi életét.
A valóság bizonyítja, hogy az embargó továbbra is érvényben van és szigorúan, extraterritoriális jelleggel alkalmazzák az Egyesült Államok és más országok bankjai és vállalatai számára elrettentő hatással bíró szankciót.
Ilyenek például a többmilliárdos bírságok, amelyeket továbbra is kiszabnak olyan amerikai és más külföldi bankokra és vállalatokra, amelyek kapcsolatba lépnek Kubával, illetve megtagadnak bizonyos szolgáltatásokat, például ellehetetlenítik országunk nemzetközi bankokkal bonyolított pénzügyi műveleteit, befagyasztják a Kubába és Kubából indított pénzátutalásokat, még az amerikai dollártól eltérő pénznemben is.
A kubaiak azt várják, hogy az amerikai elnök látogatása megszilárdítsa azon elképzelését, hogy aktívan részt vegyen a Kongresszussal fenntartott mélyreható vitában az embargó feloldásáról, miközben tovább folytatja a végrehajtó hatalmából származó kiváltságait, hogy olyan mértékben módosítsa annak alkalmazását, amennyire csak lehetőségei engedik, törvényhozói intézkedések nélkül. Annak érdekében, hogy a két ország között létrejöjjenek a normális, rendezett kapcsolatok, olyan egyéb kérdéseket is meg kell oldani, amelyek károsak a kubai szuverenitásra. Vissza kell adni Kubának a guantanamói tengerészeti támaszpontot, teljesítve ezzel a kubaiak több mint száz éve fennálló egységes akaratát, ugyanis a támaszpontot az Egyesült Államok a kormányunk és népünk akarata ellenére foglalta el. Fel kell hagyni azokkal a programokkal, amelyeknek célja, hogy destabilizált helyzeteket eredményezzenek és hazánk politikai, gazdasági és társadalmi rendjében változásokat eszközöljenek. A „rendszerváltás politikáját egyszer s mindenkorra el kell temetni.”
Ugyanígy fel kell hagyni azzal a céllal, hogy létrehozzanak egy belső politikai ellenzéket az amerikai adófizetők pénzügyi hozzájárulásával. Be kell szüntetni a Kuba elleni rádiós és televíziós agressziót, ami egyértelműen sérti a nemzetközi jogot. Hiszen ezáltal jogtalanul politikai célokra alkalmazzák a telekommunikációt. A beszüntetés által elismernék hogy a céljuk nem az, hogy bizonyos befolyást gyakoroljanak a kubai társadalomra, hanem hogy a technológiát a fejlődés és a tudás szolgálatába állítsák.
Az előjogokat biztosító bevándorlási elbánás, amelyben a mi állampolgáraink részesülnek a „Ley de Ajuste Cubano” a „Kubaiakra igazított törvény” értelmében és a „nedves láb-száraz láb törvénye” emberéleteket követelő törvények, melyek ösztönzik az illegális migrációt és az embercsempészetet, ezáltal problémákat okoznak harmadik országoknak. Ezen a helyzeten változtatni kell, mint ahogy meg kellene szüntetni a kubai orvosok számára fenntartott kedvezményeket biztosító programot is, mert általa megfosztják az országot a létfontosságú emberi erőforrásaitól, amely gondoskodik nemzetünk egészségéről és negatív hatással van azokra a kedvezményezett nemzetekre, akik ilyen típusú együttműködést folytatnak Kubával. Ezen túlmenően, meg kell változtatni azt a politikát is, amely a kubai sportolóknak azt a feltételt szabja, hogy szakítaniuk kell országukkal, ha az Egyesült Államok bajnokságain akarnak szerepelni.
A múlt ezen politikái nem összeegyeztethetőek azzal az új időszámítással, amelyet az Egyesült Államok kormánya vezetett be hazánkkal kapcsolatban. Az összes ilyen politika megelőzte Obama elnökségét, de ő végrehajtói határozat formájában néhányat tudna módosítani belőlük, illetve néhányat el is tudna törölni.
Kuba együttműködik az Egyesült Államokkal való új kapcsolatok kiépítésében, de csak a teljes szuverenitása gyakorlása és a társadalmi igazságosság és a szolidaritás eszméi mentén elköteleződve. Senki nem törekedhet arra, hogy az elveink bármelyikéről lemondjunk, vagy egy csöppnyit is engedjük ezek védelméből vagy szakítsunk az alkotmányban megfogalmazottakkal: „Bármely más állammal fenntartott gazdasági, diplomáciai kapcsolatokról sosem lehet idegen hatalom általi agresszió, fenyegetés vagy kényszer hatása alatt tárgyalni.”
Nem merülhet fel a legkisebb kétség sem azzal kapcsolatban, hogy Kuba továbbra is fenntartja forradalmi és antiimperialista eszméit és külpolitikája továbbra is a világ igaz ügyei, a népek önrendelkezési jogának védelme és a testvérországaink megszokott támogatása iránt elkötelezett.
Ahogy azt a Forradalmi Kormány legutóbbi nyilatkozatában kifejezte, a szolidaritásunk megingathatatlan – úgy most, mint a jövőben is – a Nicolás Maduro elnök által vezetett Venezuelai Bolivári Köztársaság kormányával és a bolivári és chávezi néppel. Támogatjuk őket abban a küzdelmükben, hogy saját útjukat járhassák. Egész Latin-Amerikával és a Karib-térséggel együtt támogatjuk őket azokban a szankciókkal szembeni harcokban, melyeket a 2015 márciusában megalapozatlan és igazságtalan elnöki rendelet egyoldalúan vezetett be, valamint a rendszeres destabilizációs kísérletekkel szemben. A március 3-án kiadott bejelentés, mely meghosszabbítja a „nemzeti szükségállapotot” és a szankciókat, Venezuela belügyeibe és szuverenitásába való közvetlen és elfogadhatatlan beavatkozás. Azt a rendeletet meg kell szüntetni és ez Kuba részéről egy állandó és határozott igény lesz.
Ahogy Raúl Castro, a hadsereg tábornoka mondaná, „Nem adjuk fel a függetlenségbe és a társadalmi igazságosságba vetett eszményeinket és nem vonjuk kétségbe elveink egyikét sem, és egy millimétert sem engedünk a nemzeti szuverenitásunk védelméből. Nem hagyjuk, hogy nyomást gyakoroljanak ránk és a belügyeinkre. Ezt a szuverén jogunkat nagy áldozatok és kockázatok árán nyertük el magunknak.”
Újból hangsúlyozzuk, hogy meggyőződéseink védelmének érdekében, és mert így kívánja tőlünk az ésszerűség és az igazságosság:
Kuba megerősíti azon szándékát, hogy szeretne tovább haladni az Egyesült Államokkal való kapcsolatok erősítése terén. Mindezt az Egyesült Nemzetek Alapokmánya elvei és céljai mentén, valamint azon kiáltvány értelmében, mely Latin-Amerikát és a Karib-térséget a béke övezetévé nyilvánította, s melyet a térség állam- és kormányfői írtak alá, akik feltétel nélküli tisztelettel tekintenek függetlenségére és szuverenitására, és minden állam azon elidegeníthetetlen jogára, hogy szabadon választhassa meg politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális rendszerét, mindenfajta beavatkozás nélkül; az egyenlőség és a kölcsönösség elve alapján.
Ezenkívül Kuba a maga részéről újra kinyilvánítja készségességét arra vonatkozóan, hogy tiszteletteljes párbeszédet folytasson az USA kormányával és hogy a civilizált együttélés lehetőségeit megteremtsék, fejlesszék. Az együttélés nem azt jelenti, hogy lemondunk azokról az eszmékről, amelyekben hiszünk, és amelyek idáig vezettek minket, a szocializmusunkról, a történelmünkről vagy a kultúránkról.
A Kuba és az Egyesült Államok közötti mély felfogásbeli különbségek többek között a politikai modellekről, a demokráciáról, az emberi jogok gyakorlásáról, a társadalmi igazságosságról, a nemzetközi kapcsolatokról, a világ békéjéről és stabilitásáról, továbbra is fennállnak majd.
Kuba továbbra is védi a polgári, a politikai, a gazdasági, a társadalmi és a kulturális emberi jogok elidegeníthetetlenségét, kölcsönös egymásrautaltságát és egyetemességét. Meggyőződésünk, hogy a kormányok kötelessége megvédeni és biztosítani az egészséghez, az oktatáshoz, a társadalombiztosításhoz való jogot, az egyenlő munka után járó egyenlő díjazás jogát, a gyermekek jogait, csakúgy, mint az étkezéshez és a fejlődéshez való jogot. Elutasítjuk az emberi jogokkal kapcsolatos politikai manipulációt és kettős mércét, aminek véget kell vetni. Kubának, aki 44 ezzel a témával foglalkozó nemzetközi egyezményhez csatlakozott, míg az USA csak 18-hoz, bőven van mondanivalója, védelmeznivalója és felmutatható példája.
Ami az Egyesült Államokkal való kapcsolatunkat illeti, mindkét ország tiszteletben tartja egymás különbségeit és egy olyan együttműködésben bíznak, ami mindkét fél javát szolgálja. Az USA-val való kapcsolatok terén elért sikerektől függetlenül Kuba halad előre. A saját erőfeszítéseinkkel, kipróbált képességünkkel és kreativitásunkkal tovább fogunk dolgozni az ország fejlődéséért és a kubaiak jólétéért. Nem hagyunk fel az embargó eltörlésének követelésével, ami már annyi kárt okozott és okoz. Továbbra is kitartunk abban, hogy az általunk választott gazdasági és társadalmi rendszerünk aktualizálási folyamata tovább haladjon, és hogy egy boldog és fenntartható szocializmust építsünk, hogy így megszilárdítsuk a Forradalom vívmányait.
Egy bölcsen megválasztott út, melyet minden bizonnyal a Kommunista Párt VII. Kongresszusa is jóvá fog hagyni Fidellel és Raúllal a győzelemben.
Ilyen az a Kuba, amely szívélyes tisztelettel fogja fogadni Obama elnököt.
A magyar változat a Kubai Kommunista Párt hivatalos sajtóorgánuma, a Granma cikke alapján készült, mely 2016. március 8-án jelent meg és a következő linken spanyolul is elérhető:
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.