Fehér Lepel: a szír becstelen brigantyk

Quentin Tarantino szupermozijában zsidó alakulat gyilkolja a nácikat, hogy félelmet keltsenek bennük. Ez a célja a szír Fehér Lepel szervezetnek is, akik szisztematikusan gyilkolják az ISIS fegyvereseit.

A Fehér Lepel terrorral válaszol az Iszlám Állam dzsihádistáinak terrorjára, akik kegyetlen brutalitással bánnak foglyaikkal és a civil lakossággal. Előfordult, hogy egy 700 fős falu teljes lakosságát kiirtották.

A Fehér Lepel név a halotti lepelről kapta a nevét, amelyet az Iszlám Állam terroristáinak szánnak, bosszúként a meggyilkolt szír emberekért.

bild_span12

A szervezet vezetője az Abu Abud fedőnevű gerilla, aki igazi nevét nem árulja el. Egykor az Assad elnök elleni lázadásban vett részt, de csoportját szétverték az Iszlám Állam fegyveresei. A szituáció azért is érdekes, mert számos szervezet, amely az ISIS ellen küzd, Assad elnököt is támogatja.

A Fehér Lepel kis gerillaszervezetként folytatja a harcot az ISIS ellen, ezért taktikailag kerülik a nyílt konfrontációt, és a gyors rajtaütésekre törekednek.

A szervezet tulajdonképpen – elítélhető módon – megszegi a foglyokra vonatkozó genfi egyezményeket, ugyanis azokat mind kivégzik. A cél a terror, az Iszlám Állam fegyvereseinek félelemben tartása.

A Fehér Lepel szerint a hatás érzékelhető, hiszen az ISIS harcosok már nem mernek egyedül járőrözni, csak kisebb csoportokban, hiszen rettegnek, hogy elrabolják őket.

Abu Abud elmondása szerint a szervezetének 300 tagja van, akik 80%-a az Iszlám Állam betörése után csatlakozott hozzájuk.

A szervezet igyekszik növelni a támadások számát. Olykor 10 ISIS harcost is meggyilkolnak rajtaütésenként.

Az amerikai légitámadások megnehezítik a Fehér Lepel helyzetét, ugyanis az Iszlám Állam harcosai inkább szétszóródnak, hogy ne nyújtsanak jó célpontot nagyobb csoportokban.

A Fehér Lepel fegyverzete az egykori Assad elleni felkelők fegyvereiből származik.

Abu Abud szerint a Fehér Lepel sikere a titkosságban rejlik. Négy fős „sejtekben” tevékenykednek, amelyek egymástól függetlenül működnek.

Vélemény, hozzászólás?