A radikális demokrácia kezdeményezése, az autonóm zónák megteremtése és mind az imperializmus, mind a kapitalizmus éles kritikája nem sok barátot hagyott az észak-szíriai kurdok számára.
Kobane négy hónapig volt az Iszlám Állam ostroma alatt, és kevés médiafigyelem övezte az észak-szíriai nép valódi harcát, amelyben a valódi demokráciáért, a női jogokért és a környezeti fenntarthatóságért harcoltak.
Január 26-án, 134 napi ellenállás után a kurd védelmi erők bejelentették, hogy sikerrel kiűzték az Iszlám Állam (vagy ISIS) erőit Kobane-ból. Ezen négy és fél hónap alatt az Iszlám Állam által ostromlott észak-szíriai város a látszólag „verhetetlen” dzsihádista erőkkel szembeni ellenállás szimbóluma és a szabadság bástyája lett a káosz és a szíriai polgárháború közepette.
Kobane felszabadítása után a YPG és a YPJ (Népi és Női Védelmi Egységek) folytatták előrenyomulásukat az ISIS ellen, és az elmúlt hetekben sikerült felszabadítani Kobane kanton durván 350 falujának kétharmadát. A kobanei győzelem nem csak az Iszlám Állam feletti katonai győzelmet zengi, hanem valami sokkal fontosabbat, amely talán a szimbolikus üzenete ennek az eseménynek. Az ISIS legyőzhetetlenségének imázsa halálos csapást kapott, miközben a kurdok megtörhetetlen egységként léptek fel a szélsőségesek elleni csatában a régióban.
Miközben a Kobane-ért folytatott csata sok figyelmet kapott a nemzetközi médiától – nem utolsósorban a YPJ egzotikus női harcosai miatt -, kevesen mutatták be a kurdok valódi harcát. 2012 nyara óta, amikor a Kurd Demokratikus Egységpárt (PYD) kikiáltotta észak-Szíria három kantonjának autonómiáját, amelyet közösen Rojava-nak hívunk, a helyi emberek belefolytak az alulról jövő forradalmi küzdelembe a horizontális demokráciáért, nemi egyenlőségért és a környezeti fenntarthatóságért.
A Rohava-i Forradalom – ahogy azóta ismertté vált – őszintén anti-etatista, antikapitalista, és ez lehet az egyik oka, amiért olyan kis figyelmet kapott a mainstream médiától. A globális szalagcímeken való megjelenés hiánya ellenére egyetérthetünk vele, hogy a Rojava-i Forradalom valójában az egyik legfontosabb politikai projekt, amely a világon manapság történik.
Másodosztályú állampolgárokból elsőosztályú forradalmárok
Amikor 2011 márciusában a szíriai nép – inspirálva az egyiptomi és tunéziai népi felkelések által – tömegesen utcára vonult, hogy az Asszád rezsim bukását követeljék, néhányan jelezhették csak előre, hogy egy békés forradalom gyorsan káoszba torkollik, több százezer civil halálát okozva, és romokba döntve az országot. A szíriai kurdoknal, akik legfőképp az ország legészakibb régióiban, Afrin-ban, Kobane-ban és Cezire-ben élnek, legalább annyi okuk volt, mint bárkinek – és talán több is -, hogy a rezsim bukását követeljék.
Sok évig az ország kurd népességét másodosztályú állampolgárokként kezelték, a hazájukat a központi kormány által szándékosan elmaradottá hagyva, amely Rojava-t belső gyarmataként kezelte. Miközben gazdag olajban és mezőgazdasági területekben, nem található olajfinomító a régióban, és csak egy maroknyi gyár létezik. Továbbá a kurd nyelv intézményes tiltása miatt az iskolákban csak arab nyelvű oktatás folyik, és a középoktatás után a diákok kénytelenek olyan központokba költözni, mint Aleppo és Damaszkusz.
2004-ben a kurdok országszerte felkeltek, a Cezire kanton fővárosában, Qamishli-ben tartott futballmeccs után, amikor is kurd és arab futballrajongók összecsaptak egymással. Az aránytalan erőszak, amelyet a biztonsági erők használtak kifejezetten a kurd szurkolók ellen, egy hetes felkelést szült, amely gyorsan elterjedt a fővárostól északra fekvő városokban és falvakban és más főként arab városokban. Néhány napnyi nyugtalanság után legalább 30 ember feküdt holtan. Bár Rojava jövője számára sokkal fontosabb, hogy világossá vált, hogy a szíriai kurdok nem számíthatnak arab szomszédaikra a rezsimmel szembeni ellenállásban.
2004 eseményei voltak egyik okai, amiért a kurdok hezitáltak, hogy csatlakozzanak a 2011-es Asszád elleni felkeléshez. Bizonyára voltak a kurd régiókban is békés tüntetések, csakúgy, mint más helyeken, de miután a népfelkelés ördögi és erőszakos polgárháborúba torkollott, a kurd milíciák és politikai pártok haboztak egyesülni a Szabad Szíriai Hadsereggel (FSA) és annak politika szárnyával, a Szíriai Nemzeti Tanáccsal (SNC). Elmulasztva, hogy garanciát szerezzenek az ellenzéki erőktől arra, hogy a kurdok nem fognak marginalizációzól és kitaszítottságtól szenvedni egy Asszád utáni rendszerben, az SNC által uralt kormány arra vezette a kurd pártokat, hogy az úgy nevezett „harmadik utat” válasszák, amelyben sem a rezsimmel, sem a lázadókkal nem egyesültek.
Az alulról jövő forradalom
Ez a harmadik utas megközelítés sikeresnek bizonyult, amikor 2012. július 19-én a kurd pártok több kormányzati intézményben ellenőrzéshez jutottak a régióban, és Asszád elkezdte visszavonni erőit, hatalmi vákuumot képezve, amelyet gyorsan betöltött a PYD. Az új szervezet, a Demokratikus Társadalom Mozgalom (amely kurd betűszaváról TEV-DEM-ként híresült el) felállt, hogy felügyelje és felgyorsítsa az új, közvetlen demokratikus kormányzati struktúrák kivitelezését. A TEV-DEM célul tűzte ki, hogy a társadalmat különböző munkacsoportokba, bizottságokba és népi tanácsokba szervezze meg, amelyek különféle speciális területekre fókuszálnak, mint a nők problémái, a gazdaság, a környezet, a védelem, a civil társadalom, az oktatás, stb.
A TEV-DEM-et kiemelhetjük, mint az egyik legfőbb okát, hogy miért nem használta a forradalom a pusztító belső konfliktusokat Rojava-ban, amely sok más ellenzéki csoportot kísért, amelyek feltűntek az Arab Tavasz körül. A TEV-DEM nem működött a Rojava-i Forradalom katalizátoraként, hanem inkább irányította a már meglévő forradalmi szellemet, a nép energiáját egy új társadalom megalkotása felé terelve, semmint a régi elpusztítása felé. A TEV-DEM négy alapelvét sokáig tartana elmagyarázni az elnyomott és kitaszított rojava-i népnek. Ezek: az alulról jövő forradalom; ennek társadalmi, kulturális, oktatási és politikai forradalomnak kell lennie; az állam, a hatalom és a hatóság ellen kell irányulnia, és végül a népnek kell lennie, amely kimondja az utolsó szót a döntéshozatali folyamatokban.
Miközben Szíria maradéka káoszba süllyedt, Rojava népe összegyűlt a környéki gyűlésekben, és a helyi közösségekben, megszerveződve a társadalom javára. Miközben az Iszlám állam belépett a szíriai polgárháborúba 2013 első felében, Rojava női alkották a forradalom gerincét, a szervezet minden szintjén képviseltetve magukat, és aktív résztvevőjeként a nem-partiarchális, antikapitalista mozgalom megformálásában. És miközben a világ szeme a szíriai polgárháború vérontására és pusztítására, valamint az Irakba való átterjedésére fókuszált, Rojava három kantonja csendben kikiáltotta autonómiáját a központi kormánytól.
Autonómia, nem függetlenség
Fontos részlet, amelyen gyakran átsiklanak, hogy Rojava népe nem választja külön magát Szíriától; kikiáltották autonómiájukat, de nem a függetlenségüket. A Társadalmi Szerződés Kartájának 12. cikkelye – Rojava alkotmánya, amelyet 2014 januárjában alkottak meg – világosan kinyilatkoztatja, hogy „Az Autonóm Régió Szíriai szerves része. Modell a szíriai szövetségi kormányzat jövőbeni decentralizált rendszere számára.” Az inkább az autonómiára, mint a függetlenségre való törekvés jelentős. Megmutatja, hogy a tervük nem kizárólag kurd, és hogy annak ellenére, hogy aktívan nem vettek részt az Asszád megdöntéséért folytatott felkelésben, Rojava népe elkötelezett az ország jövője iránt.
A regionális autonómia kikiáltása továbbá mutatja a kapcsolatot a rojava-i mozgalom és az észak-kurdisztáni (dél-kelet-törökországi) Kurd Szabadság Mozgalom között. A szoros kapcsolat a PYD és a Kurd Munkáspárt (PKK) között sosem volt titok. A PYD-t a törvényen kívül helyezett PKK szíriai testvérszervezeteként alapították 2003-ban, és több ezer szíriai kurd küzdött a PKK soraiban Törökországon belül. Mindkét mozgalom Abdullah Öcalant tartja szellemi vezetőjének, és a demokratikus konföderalizmus koncepciója a vezető ideológiája mind a Rojava-i Forradalom, mind a számos helyi kezdeményezés számára a kurdok által uralt, dél-kelet-törökországi régiókban.
Öcalan ideológiai irányváltására a marxista-leninista perspektívából, amelyben egy független, szocialista állam a végcél a kurdok számára egy olyan politikai meggyőződés felé, amely számára az autonóm közösségek föderációja az ideális társadalmi és politikai szerezeti forma , az etnikai és/vagy vallási háttér tekintetbe vétele nélkül, erősen hatottak Murray Bookchin amerikai anarchista gondolkodó művei. Tanulmányaiban Bookchin a társadalmi hierarchia gyökereire koncentrált, és arra a következtetésre jutott, hogy a természet feletti emberi uralom az ember ember feletti uralmában gyökerezik. Azért hogy megalkosson egy társadalmat, amely elveti az emberek közötti hierarchikus kapcsolatot, de ugyanakkor harmóniában van az ökológiai környezettel, Bookchin a „libertáriánus municipializmus” ideáját javasolja.
Bookchin eszméit a népi bizottságokról, közvetlen demokráciáról és a helyi, autonóm közösségek konföderációjáról jelenleg mind a három kantonban alkalmazzák, amelyek együtt Rojava-t alkotják. A népi tanácsok vagy „a nép házai” alkotják a politikai rendszer szívét. A szervezet első szintje a helyi kommunák, mindegyiket 30-150 háztartás alkotja; következő szint a falu és a környékbeli tanácsok, amelyeket 7-30 közösség alkot; ezt követik a területi tanácsok és végül ott az MGRK, a Nyugat-Kurdisztáni Népi Tanács. A döntéseket az egyik szintről két küldött viszi a következőre, egy férfi és egy nő, akiket ebből a célból választottak. Továbbá minden tanácsban 40%-os kötelező nemi kvóta van.
A szíriai kurdoknak szolidaritás kell, nem jótékonyság
Sajnálatosan, de nem meglepően a Rojava-i Forradalmat teljes mértékben egyaránt mellőzték a nemzetközi média és a politikai körök. A radikális demokrácia kezdeményezése, az autonóm zónák megteremtése és mind az imperializmus és a kapitalizmus éles kritikája barátok nélkül hagyta Rojava népét. Még Masoud Barzani, a szomszédos Iraki Kurdisztán vezetője is gyanakvó szemekkel néz Rojava-ra, felismerve, hogy egy hasonló észak-iraki forradalom uralmának automatikus megszűnését eredményezné. Bár sokkal aggasztóbb Törökország álláspontja a szíriai kurdok társadalmi kísérleteiről.
„Számunkra a PYD ugyanaz, mint a PKK, egy terrorista szervezet,” – nyilatkozta Erdogan török elnök válaszul a tervekre, hogy felfegyverezzék a PYD a kobane-i csatára. A konfliktus egész ideje alatt Törökország hermetikusan elzárta határait a szíriai városhoz, nem engedve meg, hogy bármilyen segély, akár orvosi, akár katonai, elérje Kobane védőit. Az egyetlen kivétel az volt, amikor megengedték 150 iraki-kurdisztáni pesmerga harcos egy kis hadtestének, hogy átkeljen a határon, hogy együtt harcolhasson az Iszlám Állam ellen a YPG/YPJ erőivel.
Törökország attól fél, hogy a sikeres Rojava-i Forradalom inspirálhatja a hazai kurd népességet, hogy hasonló célokat tűzzenek ki. A valóságban az olyan civil társadalmi csoportok, mint a Népi Demokratikus Kongresszus és a politikai pártok, mint a Népi Demokratikus Párt (HDP) már évek óta megvalósította és támogatja a helyi, autonóm kormányzati struktúrákat. A törökországi kurdok autonómiája azt jelentené, hogy Ankara elveszítené a közvetlen, mindennapi ellenőrzést területe közel ötöde felett, amely elfogadhatatlan a jelenlegi kormányzat számára.
Ezért és más okokból a török kormány elutasítja, hogy bármilyen formájú segítséget biztosítson Rojava népe számára általánosságban és Kobane városa számára különösképp. Hogy Kobane újjáépítése lehetségessé váljon, és hogy Rojava népe képes legyen folytatni az dzsihádista erők egyre valószínűbb fenyegetése elleni ellenállást, abszolút szükséges, hogy Törökország megnyissa határait a kurd ellenőrzés alatt tartott szíriai régiók felé. Ha Törökország múltbeli viselkedése bárhogy is jelzi jövőbeni tetteit, akkor kevés az esély, hogy ez rövid időn belül megtörténjen.
Bár akárhonnan is jöjjön nyomás más kormányok felől, hogy Törökországot határai megnyitására kényszerítsék, Kobane népének óvatosnak kell lennie, kiktől fogad el segítséget, hogy újjáépítsék a városukat. A feltétlen segítség, kötelezettségek nélkül ritka jelenség. Azért, hogy megőrizzék a gyökeres függetlenségüket és a forradalom alapértékeit, amelyekért harcoltak, kulcsfontosságú, hogy sem az olyan nemzetek feletti szervezetek, mint az ENSZ, az IMF és a Világbank, sem globális vállalatok, amelyek a régió természeti kincseire vadásznak, ne kapjanak hozzájárulást Rojava népétől. A szíriai kurdok valódi harca az övék és csak az övék. Az elkövetkezendő hónapokban és években minden szolidaritásra szükségük lesz, de a lenyűgöző eredményeik bizonyítják, hogy az utolsó, amire szükségük van az a nyugati hatalmaktól jótékonyságnak álcázott hitelkeret.
Írta: Joris Leverink, isztambuli szabadúszó újságíró, a politika tudomány doktora és a ROAR magazin szerkesztője.
forrás: telesurtv.net
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.