Gabi Zimmer, az Egyesült Baloldal/Északi Zöldek (GUE/NGL) EP képviselőcsoportjának vezetője és Dimitriosz Papadimulisz, az Európai Parlament alelnöke levelet küldött Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének, hangsúlyozva teljes támogatásukat afelé, hogy az Európa Parlament közvetlenül és teljesen avatkozzon be a Görögország és az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) közötti hitelegyezség kivitelezésének folyamatának áttekintésébe, ahogy ezt Alexisz Ciprasz, Görögország miniszterelnöke is javasolta Martin Schulznak, augusztus 19-én.
Az Európai Parlament ismételten kihangsúlyozza a megszorító programok negatív hatását a kiigazító programokban részt vevő országok nemzetgazdasági talpra állására és fejlődésére. Mindeddig a Parlamentet kizárták vagy teljes mértékben marginalizálták ezen programok tervezéséből és döntéshozási folyamataiból, valamint a kivitelezésükből, felülvizsgálatukból és monitorizálásukból.
A Parlament bevonása a folyamatok felülvizsgálatába előrelépést jelentene az Eurozóna politikájának demokratizálása felé. Az Európai Parlamentnek magának is kihívás lenne a valódi párbeszéd erősítésének irányítása, és hogy produktív módon megerősítse szerepét az EU intézményesített keretei között, amely nagyobb demokratikus legitimitást, valamint az Európai Szerződések és közösségi törvények teljes tiszteletét garantálná.
Egyesült Baloldal/Északi Zöldek EP frakció