Ersin Caksu újságíró Roni Botan-nal, a Civil Védelmi Egységek (YPS) parancsnokával beszélgetett a törökországi kurd Sirnak városában.
A YPS olyan időszakban alakult meg, amikor az AKP rezsim (a török kormánypárt – AMI) háborút deklarált a kurdok ellen. Mi volt a YPS megalakításának célja?
Mielőtt ebbe belemegyünk, hadd tisztelegjek a kurd nép által vívott harchoz, különösképp Sur-ban, Cizré-ben, Silopiyá-ban és Nisebin-ben. 2014 végén az AKP háborút kezdett a kurd nép ellen. Miközben találkozókat tartottak Abdullah Öcalan-nal, a kurdok vezetőjével és a kurd mozgalommal, ugyanabban az időben már készítették a háborús terveket. Ez egészen világossá vált Rojavá-ban. Már akkor láttuk és a kurd ifjúság is látta, hogy ez a háború nem fog Rojava határain belül maradni. Láttuk, hogy egy újabb „piszkos háború” stratégia vár az ajtóban. Ahogy a piszkos háború kopogtatott az ajtón, a népünk számos önkormányzatot alakított. A YPS az önigazgatás megvédésének céljából alakult.
Azt mondod, az AKP hozta a küszöbre a háborút… kifejtenéd ezt részletesebben?
Az AKP háborús vágya egész nyíltan szembekerült velünk Rojavá-ban. Bár amikor a stratégiájuk nem úgy alakult, ahogy tervezték, a háború mellett döntöttek (észak-Kurdisztánban) a június 7-ei választások előtt. Mikor a háború a küszöbünkre érkezett, magunkra vállaltuk a népi önvédelem megszervezését. Hát van-e esélye az itt élőknek, hogy túléljenek, ha nem védik meg magukat? Ez egy reflex a halál ellen. Ha az önvédelemről beszélünk, akkor ne csak fegyverekre gondoljunk. Vannak gazdasági, társadalmi és katonai támadások, és az ellenállás módjának fel kell vennie a támadás alakját. Az az alapelvünk, hogy nem ismerhetünk el egy államot, amely nem ismeri el az akaratunkat, és amely megkísérel kiirtani minket.
Hogy értékeled a széleskörű hallgatást a nagy ellenállás tükrében, amelyet a kurd nép mutat az Állam tervei ellen, hogy totálisan kiirtson benneteket?
Meg kell érteniük, hogy egy hétvégi tiltakozó tüntetés vagy egy sajtónyilatkozat nem fogja megállítani a népünk elleni támadást és azt a pusztító és gyilkos politikát, amely ez mögött van. Ha valaki szabadidejében elmegy tüntetni, az nem elég, hogy megállítsák ezeket a háborús célokat. A népünknek Kurdisztánban, a török városokban és Európában sokkal erősebb kiállást kell tanúsítaniuk, és sokkal erősebb akciókat kell végrehajtaniuk a népirtás politikája ellen. Az alevi közösségnek és a baloldali-szocialista csoportoknak sokkal erősebben kell kiállniuk. Innentől a hallgatás semlegességet jelent. Már nem telik el úgy nap, hogy egy kurdot ne lőnének agyon, ne végeznének ki, vagy ne tartóztatnának le. Ma felelősséget kell vállalnunk az önigazgatás terveiért és felemelni a hangunkat ezen mészárlások ellen. Ez nem a tétlenség napja, hogy csak bámuljunk vagy kommentárokat gyártsunk.
Nos, hogy értékeled bizonyos körök állításait, hogy a lövészárkok ásása és a barikádok felállítása legitimálja az állam támadásait?
A török államnak speciális háborús ürügyei vannak. Így vezénylik a háború 70-80%-át. Próbálják megfojtani a nép önigazgatási követeléseit, és saját akaratukat rákényszeríteni azzal, hogy lövészárkokat és barikádokat kiáltanak. Mindenki tudja, hogy ezek az árkok csak taktikaiak. A taktika a helyzeten és az időn alapszik, és változik. A nép önigazgatási akarata viszont stratégiai. Az önigazgatás stratégiai követelés. Tegnap politikai eszközökkel követeltük, azelőtt civil engedetlenségi akciókkal; ma árkokkal és barikádok építésével.
A másik kérdés, hogy voltak lövészárkok Wan-ban, Sert-ben vagy Qoser-ben? Nem. Ott az állami erők sok embert kivégeztek. Azt mondják „mindig is elnyomtalak a Qocgiri (lázadás) óta (1920-21) egészen mostanáig, és továbbra is ugyanúgy elnyomlak.” Az állam üzenete egyértelmű: „a 21. században is meg foglak semmisíteni. Nem ismerem el a létezésedet vagy amit földrajzilag Kurdisztánnak hívnak.” Ezt ugyanilyen világosan kell látnunk.
Mit mondanak az emberek?
Nincs nagy megosztottság a nép körében. Amikor az állam ilyen megosztottságot próbált létrehozni, az sikertelen volt. Vannak bizonyos csoportok és ügynökök, akik kapcsolatba hozhatók ilyen megosztottság létrehozásával, de nincs esélyük a sikerre. A kurdok nem a korábbi évek kurdjai. Láttuk ezt 2014. október 6-8 között (a kobanei felkelés alatt). Mindenki látta ezt (a kurdok közötti harcot). Az, hogy ilyen dolgok előfordulnak, az normális ilyen körülmények között. Ha megnézzük Kurdisztán történelmét, mindig megvolt ez a vonal. Ez volt a Rayberek és az Ezdinserek vonala (olyan személyek, akiket a kurd történetírás árulóknak tart). Ám a történelmi leckével és a Kurd Szabadság Mozgalom és társadalom fejlődésével ezek a tendenciák eltűntek. Nincs többé végzet. Kezelni tudjuk az árulás problémáját. Nyíltan kimondjuk, és e szerint cselekszünk. Ha a Kurd Munkáspárt (PKK) egy maroknyi emberből milliókká fejlődött, az azt jelenti, hogy az árulás eme vonalát megtörtük.
Állandó vita tárgya, hogy a barikádok előtt vagy mögött legyetek. Hogy látod ezt?
Ez egy körülhatárolt vita a leereszkedés alacsony foka nélkül. Ez egy erőfeszítés, hogy az önigazgatás kérdését lezüllesszék a lövészárkok kérdésére. Nincs olyan, hogy a lövészárkok előtt vagy mögött. Kurdisztán van. Önigazgatás van. A nép önigazgatásának védelme van együtt a jogokkal, az identitással és a státusszal. A törvényes jogaink védelme van. A lövészárok csak védelmi eszköz, hogy megvédjük a népet. Így kell értékelnünk ezeket.
Hogy értékeled a népi ellenállást? Mik az elvárásaid?
A mi vágyunk, hogy Kurdisztán népe a küzdelem által fejlődjön. Azért kell dolgozni, hogy növekedjen az ellenállás, akárhol is legyen – a faluban, nagyvárosban, városban, egyetemen, iskolában – mindenhol növelniük kell az ellenállást. Ez nem lehet csak elmélet, meg kell történnie a gyakorlatban is. Ha felfegyverkezve, akkor fegyverekkel, ha politikai eszközökkel, akkor politikával. Most itt az idő megragadni az alkalmat, hogy tegyünk és részt vegyünk benne.
Egy hétvégi tüntetés nem járul hozzá a forradalomhoz. Ha az elnyomás eme időszaka a népünket nyomja, nem állhatunk tétlenül, nem nyugodhatunk. Ha így teszünk, akkor bűnössé válunk ebben a nagy nemtörődömségben. Többé senki nem állhat a partvonalon. Nem számít, hol vagyunk. Ma nem arra van szükség, hogy elmélkedjünk a Sirnex-ben, Cizir-ben, Silopiyá-ban, Sur-ban és szerte Kurdisztánban tapasztalható elnyomáson; éreznünk kell és megteremteni az egység szellemét. Csak ennek az egységnek szellemével győzhetjük le az ellenséget.
Azt mondtad, hogy magas szintű volt a részvétel a YPS-ben. Mik az érzéseid a YPS-hez csatlakozó fiatalokról, és mit üzennél nekik?
Átléptük azt a fázist, amikor a kurd ifjúság megszerezte identitását. A fiatalok számára eljött a tettek ideje. Az első cél, hogy csatlakozzanak a YPS-hez. Ez forradalom. Ez a nők és fiatalok forradalma. Minden fiatal, aki azt mondja, hogy „van forradalmi szellemem és hazaszeretetem”, felfigyel erre a hívásra. Rojava példája van előttünk. Ez nem fog tapssal megtörténni. Jönniük kell és beleszagolni a forradalomba és érezniük. A YPS egy hely a küzdelemre. A felszabadulásért. Ha minket elpusztítanak, mások állnak helyünkbe. Csak nézzetek Rojavá-ra. Kis csoportokkal kezdődött és ma több százezren vannak. Fényt gyújtottak a Közel-Keleten. Van erőnk, hogy ezt meg is haladjuk.
Legyőztük a félelmeinket. Most előre és felfelé kell haladnunk. Ott van Sri Lanka és Vietnam példája. Vagy Vietnámmá válunk, vagy megtapasztaljuk a következményeit annak, ami a tamilokkal történt Sri Lankán. A fiatalsághoz szólok: van vezető, van párt és van mozgalom. Mire vártok még? Van példa, van YPS, van ellenállás és vezetés, és van követelés. Van esélyünk, esély mindenki számára. Most itt az ideje a sikernek és a győzelemnek. A 21. század első negyedét a kurd nép győzelme fogja megkoronázni. Tudnunk kell ezt, és e szerint kell cselekednünk.
Mit gondolsz a pletykákról, hogy sűrűbben fognak kijárási tilalmat Sirnex-ben elrendelni?
Nos, már most is elkeseredett támadás folyik. Ez látható különösképp Cizre körül és a Botan régióban. De látható a hősies ellenállás is, amely erre válaszul emelkedett fel. Azt is pletykálják, hogy az úgy nevezett Sirnex-i kormányzó katonai kijárási tilalmat rendelt el. Mi a különbség, ha elrendeli, vagy sem? Ez számunkra semmit sem jelent. Ez a megszállás folytatódik. A harcunk folytatódik. Nagy zűrzavart akarnak kelteni és megfélemlíteni a népünket a kijárási tilalomról való beszéddel. De Sirnex népe küzdeni fog és ellen fog állni.
Eddig a harc a YDG-H neve alatt történt, de most megalakult a YPS. Miért pont YPS?
A YDG-H erősen helyi szervezet maradt, sokkal inkább a saját környékükre korlátozva. Az önigazgatás kikiáltásával a YDG-H többé már nem helyi jelenség. A céljai is eszközei azonban túlságosan korlátozottak. Amikor ezt felismertük, megalakítottuk a YPS-t. A YPS a politikai, katonai és társadalmi kapcsolatai intézményesítődése által fejlődött. A szükségei szerint fejlődött. Ma YPS van, holnap talán valami más. Ez az erőfeszítés számos célhoz kapcsolódik. A kurd nép vágyaihoz és szükségleteihez kapcsolódik.
Végezetül szeretnél valamit megosztani a közvéleménnyel?
A harcot helyesen kell elemezni. Az ellenségnek is helyesen kell elemezni, ahogy a mi népünknek is. Az ellenség a klasszikus elemzést folytatja. Ehhez nincs mit hozzáfűznünk. Ellenben a mi népünk nem veheti át az ellenség elemzésének módját, mivel ők rossz oldalról közelítik ezt meg. Ezt meg is hagyjuk nekik. A népnek részt kell vennie ebben az erőfeszítésben. Ez az utolsó esély. A beszéd ideje már rég lejárt, most itt az ideje a cselekvésnek és a részvételnek.
Az interjú eredetileg az Özgür Gündem napilapban jelent meg.
forrás: Kurdish Question
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.