Kuba élen jár az ebola elleni harcban

Kofi Annan, korábbi ENSZ főtitkár „keserű csalódottsága” a fejlett világ ebolára való reagálásának lomhasága iránt, milliók számára megpendít egy húrt.

Ki tagadhatná, hogy ha a „krízis más régióra sújt le, akkor máshogy is kezelték volna?”

Az Egyesült Államok magán-egészségügyi rendszerének felelőtlen tetteit leszámítva, Annannak bizonyára igaza van abba, hogy „a nemzetközi közösség csak akkor ébredt fel igazán, amikor a járvány már Amerikába és Európába is eljutott.”

Ilyen, amikor egy ghánai Nobel-békedíjas a nemzetközi közösségre utal, benne az Egyesült Államok és legközelebbi szövetségesei képmutatására.

A brit tévénézőknek talán megbocsátható, ha azt hiszik, hogy a nemzetközi segítség azt jelenti, hogy amerikai és brit katonák érkeznek Nyugat-Afrikába, hogy orvosi létesítményeket építsenek, együtt a Medecins Sans Frontieres képviselőivel.

Csütörtök kora reggel a BBC Világhíradó azzal is előállt, hogy kínai orvosi csapat is a helyszínen van, de semmi több.

A Morning Star olvasói azonban tudhatják, hogy a szocialista Kuba nem csak 50.000 egészségügyi szakembert küldött már 66 fejlődő országba, de azt is, hogy azonnal megtették ezt, amikor egy válság felütötte a fejét.

Kuba 165 orvost és ápolót küldött Sierre Leonéba, méghozzá elég hamar, megígérve, hogy ez a szám gyorsan 461-re fog növekedni, eltörpítve bármely más ország humanitárius válaszát.

Barack Obama 4000 katonát küld, és beígért 400 millió dollárt, hogy finanszírozzanak egy tucat 100 ágyas kórházat, de a legnagyobb segítség képzett orvosi személyzet biztosítása lenne.

Libéria, Sierra Leone és Guinea, a három leginkább érintett ország, elviselhetetlen veszteségeket szenvedett, beleértve a lelkes egészségügyi dolgozóit.

Az elemzők rámutatnak, hogy ezek az országok anélkül fejlesztették ki az egészségügyi rendszerüket, hogy megkérdezték volna, miért.

Sierra Leone, egykori brit gyarmat és amerikai társa, Libéria sokáig csak az ex-rabszolgák lerakodóhelye volt egykori gyarmati uraik számára, és megnyomorította őket a brit és amerikai transznacionális vállalatok természeti erőforrásokat kizsákmányoló politikája.

Sekou Toure, guineai függetlenségi vezető annyira felbőszítette Charles de Gaulle francia elnököt azzal, hogy elutasította a Francia-Afrikai Közösséghez való csatlakozást, hogy Párizs felégetett föld politikát alkalmazott, amikor kivonult a gyarmatáról.

A hivatalnokaik még a villanykörtéket is eltávolították a kormányhivatalokból, csakhogy megfojtsák a független Guinea fejlődését.

A nagyhatalmak közönye egykori gyarmataik jóléte iránt csak akkor zökkent ki – ahogy Annan mondta -, amikor felfogták, hogy ebben az “összekapcsolt világban” az ebolát lehetetlen Nyugat-Afrikában elszigetelni.

A hivatalos brit képtelenség, hogy felfogják Kuba szerepét – talán meglepően – nem került be az amerikai médiába, amely a figyelmet Havanna és Washington erőfeszítéseinek egyenlőtlenségére irányította.

A Keresztény Tudományos Figyelő megjegyezte, hogy Washington 400 millió dollárt ad a vészhelyzetre, de ezt ellentétbe helyezte Margaret Chan, WHO igazgató múlt havi kijelentésével.

„A pénz és az anyagi segítség fontos, de ez a kettő egyedül nem állítja meg az ebola vírus terjedését,” – mondta.

„Nekünk a legelhivatottabb orvosokra és nővérekre van szükségünk, akik nagyon megerőltető körülmények között dolgoznak.”

Ezt az állítást megerősítette Dr. Jose Luis De Fabio is, aki a WHO-t és a Pánamerikai Egészségügyi Szervezetet képviseli Kubában.

„Fel kell ismerni a betegeket, diagnosztizálni és kezelni kell őket. Ha nincs emberi erőforrás, amely ezt megteszi, akkor nincs semmink,” – mondta a CNN-nek.

Afrikában az emberi erőforrás, ami leginkább hiányzik.”

A CNN példátlan betekintést kapott a kubai hatóságok által egy gyakorlókórházi, intenzív tréning programba, amelyet minden önkéntes elvégez, mielőtt elrepülne Nyugat-Afrikába.

„Az alapelvünk, hogy megosszuk, amink van, és nem, hogy odaadjuk, amink nincs,” – mondta Dr. Jorge Perez Avila, a Pedro Kouri Trópusi Medicina Intézet igazgatója a CNN-nek Havannában.

„A keveset, amink van, megosztjuk. A legfőbb forrásunk az emberi tőke.”

Dr. Perez elmondta, hogy az egészségügyi személyzetnek -15.000 önkéntesnek – megvan a „bátorsága és a becsülete, hogy jelentkeztek, és aláírták a beleegyező nyilatkozatokat.”

„Kiképeztük őket, hogyan ne betegedjenek meg, de így is nagy kockázatot vállaltak. Reménykedünk, hogy egyikük sem betegszik meg. Meggyőződésünk, hogy néhányan betegek lesznek, de a többségük biztosan nem.”

Kuba új médiaszereplése az Egyesült Államokban egybevág a New York Times múlt szombati szerkesztőségi cikkével, amely megjegyezte, hogy az ENSZ közgyűlése október 28-án újra szavazni fog a sziget elleni amerikai blokádról.

Arra kényszeríti Obamát, hogy a következő áprilisban, Panamában rendezendő Amerikai Csúcstalálkozót arra használja fel, hogy bejelentse a blokád végét.

A NYT indítékai tisztán az Egyesült Államok farmereinek és mágnásainak érdekei, hogy a Kubával való kereskedés meghiúsuljon, de Fidel Castro forradalmi vezetőre elég nagy hatást gyakorolt, és majdnem teljes terjedelmében lehozta a Granma.

A blokád évente 4 milliárd dollárba kerül Kuba gazdasága számára, amely a nemzeti jövedelmének 8%-a, de mégis fenntartja a globális szolidaritási programját.

A blokád vége és a jobb kétoldalú kapcsolatok sokkal többet tennének lehetővé a sziget számára, és arra bátorítanák az amerikai polgárokat, hogy követeljék, hogy a kormányuk hasonlóképpen cselekedjen a globális vészhelyzetekkel kapcsolatban.

forrás: Morning Star