Megtört a kobanei kurd védelem

ISIS zászlók tűntek fel Kobanéban

Két Iszlám Állam (ISIS) zászló leng Kobane keleti határán, egy magas épület tetején, ami arra enged következtetni, hogy áttörték a kurd védelmi vonalakat a városban.

Ez komoly vereség lehet a Népi Védelmi Egységek (YPG) számára, a vasárnap óta tartó intenzív harcok óta, amely során fegyveresek tucatjai estek már el mindkét oldalon.

Kobane már szeptember közepe óta ostrom alatt van, az ISIS militánsai közeli kurd falvak tucatjait foglalták már el.

A YPG szerint 50 ponton csaptak össze Kobane körül vasárnap, hozzátéve, hogy 74 ISIS és 15 YPG harcos halt meg.

A brit illetőségű Szíriai Emberi Jogi Megfigyelők szervezet, amely Szíriában belüli kormányellenes aktivitással foglalkozik, közölte, hogy 27 dzsihádista és 19 kurd halt meg a harcokban, így ez lett az egyik legvéresebb nap a három hete tartó harcokban.

„Tankokat, tüzérséget és sok másféle Irakban és Szíriában zsákmányolt fegyvert használnak,” – mondta Nasser Haj Mansour, kurd tiszt.

Arin Mirkan

A Megfigyelők igazgatója, Rami Abdurrahman szerint az egyik ISIS elleni támadást egy kurd fegyveres nő hajtotta végre, aki felrobbantva magát 10 ellenséggel végzett.

A YPG közlemény szerint Deilar Kanj Khamis-nak hívták, katonai álnevén Arin Mirkan, a Női Védelmi Egységek (YPJ) tagja volt.

Haj Mansour elmondta, hogy a helyén maradt, amikor a kurd harcosok visszavonultak egyik harcállásukból a stratégiai fontosságú Mastha Nour dombjáról, közben puskákkal és gránátokkal állt ellen, végül felrobbanta magát.

A kurdok végül visszafoglalták ezt az állást.

„Ha szükséges, minden férfi és női harcosunk Arin sorsára jut. A Daesh zsoldosok (ISIS) nem fogják elérni a Kobane elleni céljaikat.”

A török hadsereg legalább 14 tankja foglalta el állását egy Kobane környéki hegytetőn, a határ török oldalán, de semmit nem tettek azért, hogy megelőzzék, hogy az ISIS erők bevegyék a várost.

forrás: Morning Star

Vélemény, hozzászólás?