A Google, az Apple, a Microsoft, a Tesla és a Dell profitált kongói kobaltbányák gyermek-kényszermunkájából
Öt technikai óriáscég ellen nyújtottak be keresetet az Egyesült Államokban, mivel segítették és támogatták a gyermekmunka szélsőséges kihasználását a Kongói Demokratikus Köztársaság kobaltbányáiban.
A 14 névtelen felperest képviselő Nemzetközi Jogi Képviselet szövetségi szintű jogi keresetet nyújtott be a cégek ellen. A felperesek között vannak a bányákban meggyilkolt és megcsonkított gyermekek szülei, felügyelői, valamint maguk a gyermekek is.
A jogászok közölték, hogy ügyfeleiknek bizonyítékaik vannak, hogy a keresetben megnevezett cégek – az Apple, az Alphabet (Google), a Dell, a Microsoft és a Tesla – „segítette és támogatta a bányavállalatokat, amelyek profitáltak a felperesekből és arra kényszerítették őket, hogy kobaltot bányásszanak olyan körülmények között, amely a halálukhoz vagy más súlyos és csonkító sérülésekhez vezetett.”
Terry Collingsworth vezető jogtanácsos közölte: „Minden lehetséges lépést megteszünk, hogy gyorsan igazságot szolgáltassunk a gyermekeknek, akiket képviselünk.
„Emberi jogi képviselőségem 35 éve alatt sosem láttam ártatlan gyermekek ilyen mértékű, szélsőséges kihasználását. Ennek az elképesztő kegyetlenségnek és kapzsiságnak véget kell vetni.”
Siddharth Kara professzor, a gyermekek kényszermunkájának elismert kutatója és a felperesek jogi csapatának tagja közölte: „Remélem, hogy az erőfeszítéseink méltók lesznek azon bátor csalások számára, akik megosztották mérhetetlen szenvedéseinket velünk, és hogy az igazság és a tisztesség bármi áron győzedelmeskedni fog a profithajsza felett.”
A kobalt értékes fém, amelyet az újratölthető lítium akkumulátorokhoz használnak, amelyek megtalálhatók a mobiltelefonokban, laptop számítógépekben, elektromos autókban, stb.
A világ kobaltbányáinak több mint a fele a Kongói Demokratikus Köztársaságban van, és az UNICEF szerint 40 ezer kisfiú és kislány dolgozik ezekben.
Az Amnesty International 2017-es vizsgálata felfedte, hogy a főbb elektronikus vállalatok nem tesznek eleget, hogy megelőzzék ezen jogtalanságot a kobalt ellátási láncukban.
„Ahol egy vállalat hozzájárul vagy profitál a gyermekmunkából vagy a borzalmas körülmények között művelt felnőttmunkából, ott felelőssége van, hogy orvosolja a sérüléseket, amelyeket elszenvedtek,” – közölte az Amnesty.
„Ez ezt jelenti, hogy együtt kell működniük más vállalatokkal és a kormánnyal, hogy a gyermekek ne szenvedjék el a gyermekmunka legrosszabb formáit, és támogassák az iskolai reintegrációjukat, valamint törődjenek az egészségügyi és pszichológiai szükségleteikkel.”
forrás: Morning Star