Az elmúlt órákban érkeztek a jelentések, hogy a török hadsereg tüzérségi tűzzel és repülőkkel bombázza Til-Emarne (al-Amarne) falut Jarabulus mellett, valamint YPG célpontokat is támadnak Ain Diwar-ban (kelet-Rojava) és Afrin-ban (nyugat-Rojava).
A kurd források jelentették, hogy több tucat civil halt vagy sebesült meg. Törökország bevonulása Szíriába most megerősítette, amit sokak gondoltak: a kurdok elleni agressziót.
A törökpárti propaganda mindennapos, azt állítja, hogy Jarabulus-t vérontás nélkül „felszabadította” a török hadsereg, amelynek ellenállt a „YPG”, – azt sugallva, hogy a YPG egy megszálló, brutális hadsereg, amely szükségtelenül megöl és meggyilkol ártatlan embereket, miközben ellenáll a sokkal „törvényesebb” török hadseregnek. De a valóság, hogy nem volt „harc” Jarabulus felszabadításáért, mivel megegyezés született az Iszlám Állam és Törökország között. A viszonylagos könnyedség, amellyel Törökország elfoglalta Jarabulus-t, jelentős stratégiai és politikai kérdéseket vetett fel. Miért harcolt az Iszlám Állam olyan keményen, hogy megtartsa Kobane-t vagy Manbij-ot, Jarabulus-t viszont nem? Miért ásta be magát, miért telepítette aknák és csapdák százait és ezreit Manbij és Kobane körül, miért vesztette el több ezer harcosát egy gerilla háborúban, és miért harcolt házról házra, utcáról utcára a területekért, miközben ezen jellemző stratégiájának jelét sem mutatta Jarabulus-ban? Miért adta fel olyan könnyen és vérontás nélkül Jarabulus-t?
Talán a választ megkaphatjuk abban, ahogy az Iszlám Állam harcosai – szemtanúk szerint – egyszerűen átvették az egyenruhájukat a Törökország által támogatott al-Nusra „uniformisaira”. Akármi is legyen ezzel kapcsolatban az igazság, a valóság, az ISIS-Törökország megegyezés bökkenője az volt, hogy Manbij látványos elvesztését követően stratégiailag fontosabb volt átengedni Jarabulus ellenőrzését Törökországnak, amely lényegében elvágja annak lehetőségét, Kobane és Cezire kanton egyesüljön Afrin kantonnal, és ezzel létrejön egy „ütköző zóna”, amelyet Törökország már régóta vágyott. Ez a folyamat arra kényszeríti az ISIS-t, hogy újrarendeződjön és folytassa a támadást Afrin irányában keleten és Kobane kantontól, valamint Cezire felé Rojava-észak-Szíria dél-nyugati területén. A stratégia része növelni az öngyilkos és autóbombás merényletek számát Cezire-ben, miközben a Törökország által létesítendő humanitárius folyosó hiánya, amelyet az észak-iraki Barzani kormány is támogat, biztosítja a nyomásgyakorló környezetet a bezárt autonóm zónák számára.
Most már vannak fejtegetések, melyek szerint Törökország és összeesküvő társai Manbij „felszabadítását” is tervezik, amely a YPG jelenlétét használja háborús ürügyként – amikor jól ismert, hogy a YPG elhagyta a várost, csupán a helyi harcosok által alkotott demokratikus helyi tanácsok maradtak hátra, amelyeket a Manbij-i Katonai Tanács támogat és bátorít. Ez a folyamat lényegében kisiklatja az érvelést, mely szerint a kurdok „földrablók”, nem is említve, hogy a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nagyszámú arabot és más etno-vallási csoportot tartalmaznak, akik csatlakoztak az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló városok és falvak felszabadításához, és amely felelős volt Manbij felszabadításáért.
De a történelem ismétli önmagát, Törökország ISIS ellen viselt háborúja Szíriában – Eufrátesz Pajzs fedőnévvel – csupán újabb halványan leplezett kísérlet a kurdok támadására, ahogy történt az tavaly is, amikor ahelyett, hogy a a törökök ISIS-t támadták volna, a Kurd Munkáspártot (PKK) vették célba Qandil hegyeiben, Dél-Kurdisztánban. Akkoriban az Egyesült Államok felhasználta a kurdokat, hogy hozzájuthasson Incirlik (Adana) katonai bázisához. De most a geostratégiai változások a szíriai bevonulással kapcsolatban sokkal nagyobbak, mint a kurd-török konfliktus. Utalva erre Binali Yildirim török miniszterelnök közölte, hogy a szíriai invázió alapja „Szíria területi egységének védelme” – de az Asszád-kormány erősen elítélte a bevonulást mint szuverenitásának világos megsértését; amely tükrözi Törökország növekvő szándékát a régió vezetésére és hegemóniájára.
Törökország növekvő neo-ottománizmusát Európa súlyos hibája is támogatta, hogy kereskedett az Európába menekülő emberekkel, amely paradox módon azt eredményezte, hogy Európa eurók milliárdjait lökte Törökországnak, hogy „megállítsák a menekülteket”. Cserébe Törökország azzal válaszolt, hogy visszahajózta a menekülteket szíriai területre, hogy lelőjék, megöljék és megverjék őket a szíriai határ túloldalán. Még paradoxabb módon az Egyesült Államok támogatta és felbujtotta Törökországot inváziójában, és hogy megsértse Szíria területi integritását, valamint behatoljon Jarabulus-ba a légi fedezete alatt annak ellenére, hogy Törökország szövetségre lépett az al-Qaidához köthető Jabhat Fatah al-Sham-mal (korábban Al Nusra) és az ISIS-szel Szíriában és Törökországban. Joe Biden legutóbbi látogatása és Törökországot támogató nyilatkozata célzott arra, hogy Törökország hosszútávon jelen lehet Szíriában. A következmény egy Egyesült Államok által támogatott invázió Jarabulus-ban, amikor kevesebb mint egy héttel azelőtt az USA még légi támogatást nyújtott az SDF-nek Manbij felszabadításához. Miközben ez világos üzenet az Egyesült Államoktól a kurdok felé, a szövetség eme változására is úgy kell tekinteni, mint időszakos emlékeztetőre a kurdok számára, hogy fenntartsák ideológiai és katonai integritásukat, és hogy ne köteleződjenek el egyik oldal felé sem.
Jarabulus inváziója szintén a legújabban űzött Erdogan-féle politikai hatalmi játékot tükrözi, valamint hogy átveszi a hazája fölötti ellenőrzést a jelenlegi, megbukott katonai puccsot követően. Az Egyesült Államok Erdogannak a masszív katonai és civil szolgai tisztogatása miatt légi fedezetet adott Szíria inváziójához. Az Egyesült Államok világosan felsorakozott Erdogán tekintélyuralma mellé, talán megfontolatlan erőfeszítésként, hogy ellenőrizzék a szíriai helyzetet, miközben elkerülik a „szárazföldi beavatkozást”, amely hibát elkövették Irak 2003-as inváziója során, és amely számos módon sokba került nekik.
De az Egyesült Államok keserű hibát követ el, ha azt hiszi, hogy fenntarthatja proxy háborúját Szíriában és ellenőrizheti az egyre bizonytalanabb Erdogan-rezsimet. Irán, Szaúd-Arábia és a kisebb szövetséges országok látható beavatkozása is tovább bonyolítja a geopolitikai helyzetet. Hasonlóképp az EU is teljesen bénult marad abban, hogy következetes és tömör felfogást szolgáltasson Törökország felé, nem csak a jelenlegi invázió és a menekültek elleni folyamatos török visszaélések és rossz bánásmód fényében, hanem a kurdok, aleviták és más kisebbségek elleni folyamatos emberi jogsértések fényében is, amelyek Törökországon belül történnek.
Ahelyett, hogy Törökországot megszorítanák és továbbra is támogatnák a kurdokat és az arabok, kurdok, örmények, asszírok és más etnikai-vallási csoportok által alkotott Szíriai Demokratikus Erőket (SYD) az Iszlám Állam elleni harcukban, amelyet sikeresen végeznek, az Egyesült Államok és az EU továbbra is gyenge akaratú marad, mikor a reálpolitikának tűnőt választják az etnikai és demokratikus politika helyett. Bár ez a megközelítés vitatható, tekintetbe véve a nagyfokú globális közvéleményt és a kurdok támogatását, valamint a vitathatatlan tényt, hogy eddig ők a legsikeresebb erő az Iszlám Állam legyőzésében, valamint a demokratikus, befogadó és békés régiót megteremtésében.
Világos, hogy a kurdok a szüntelen háború állapotában lesznek addig, amíg a konfliktusban szerepelni fog Törökország, az ISIS vagy más kinövései vagy Asszád vagy mindenki egyidőben. Úgy tűnik, a béke állapota a kurdok számára a szüntelen ellenállás és önvédelem állapota. De ha van valami, amit a tavalyi év megmutatott, az az, hogy a kurdok nagyon jók a háború és az önvédelem művészetében. Nem is említve, hogy a kurdok elleni államilag támogatott terror és zaklatás elmúlt évei nem maradhatnak tovább homályban, amely a török állami terrorizmus és a rezsimet támogató USA és EU növekvő elítéléséhez vezetett. Ez, kombinálva a kurd erők és az SDF látható, globális támogatásával hősies harcukban az Iszlám Állam ellen, továbbra is biztosítja a probléma nemzetközi érdeklődését és nyilvánosságát.
Törökország következő lépése világos: behatolni Rojava-ba és destabilizálni azt mindhárom kanton támadásával, valamint „visszavenni” a területet iszlamista szövetségeseiktől. A kurdok legnehezebb stratégiai és katonai szerepe most következik.
Írta: Hawzhin Azeez
forrás: Kurdish Question