Az Európai Parlament „Az Európai Unió Tanácsának Holland Elnökségének Áttekintése” című vitájában Dennis de Jong, az Egyesült Baloldal/Északi Zöldek (GUE/NGL) EP képviselője, a holland Szociáldemokrata Párt tagja, Mark Rutte holland miniszterelnököt azzal okolta, hogy túlságosan is a piacra fókuszál.
De Jong így kommentálta: „A holland elnökséget legjobban úgy jellemezhetnénk, hogy nagy a kicsihez és kicsi a nagyhoz.”
„Technikai kérdésekben a holland elnökség világossá tette, hogy képes hidakat építeni. Magam a Törvénykezési Segítség Direktíva felelőseként azt tapasztaltam, hogy nagyszerű volt együtt dolgozni, és szeretnék köszönetet mondani a holland oldalon azoknak, akik keményen dolgoztak, hogy megoldást találjanak olyan problémákra, amelyekben a Tanács és a Parlament nézetei kezdetben távol álltak egymástól,” – közölte.
Ellenben sajnálkozott, hogy politikai szinten ez máshogy volt:
„Természetesen Rutte miniszterelnök személyesen nem felelős a Brexitért. Ez brit probléma volt és most is az. Bár felelős a reakciójáért a népszavazás eredményére. Kinyilatkoztatta, hogy Európának mélyebb és erősebb piacra van szüksége.”
„Ez a megállapítás a piaci eszközökről azt jelenti, hogy mind versenyben állunk egymással. Az egyik ember profitja a másik számára veszteséget jelent. Az embereknek évekig nyomorban kell majd élniük.”
„Ez a piaci erőkön alapuló globalizáció védjegye, és ez szorongóvá és dühössé teszi az embereket. Ez a piaci megközelítés kijátssza egymás ellen az embereket. Szoronganak az életük miatt. Aggódnak társadalmaik jövője miatt.”
A holland miniszterelnökhöz címezve így foglalta össze: „Mark, kicsi voltál a nagy problémákhoz, és beleragadtál ebbe a piaci szemléletbe. Nekünk szélesebb látókörre van szükségünk, hogy az emberek biztonságban érezhessék magukat, ha támogatásra van szükségük, vagy ha jó oktatást szeretnének kapni. Brüsszelnek vissza kell adnia a teret az embereknek, hogy közösen jobb jövőt építhessenek. Elegünk van a piacokból.”
Egyesült Baloldal / Északi Zöldek EP frakció