A Fear Factory zenekar, az indusztriális metál egyik úttörőjeként pont 20 éve tette le az asztalra a korszakalkotó Demanufacture albumát.
Az első, Soul of a new machine albumon a hörgős death metal és a tiszta ének kombinációjával megrökönyödést keltettek a kor metálosai körében. Szerencsére a végeredmény nem az lett, hogy a kemény „ének” hívei a tiszta vokálok miatt pártoltak volna el, a tiszta vokál hívei pedig a hörgés miatt, hanem mindenki hallgatta, és elismerte a zenét. És nem csak az ének, hanem Raymond Herrera elementáris dobolása és Dino Cazares dobbal szinkron riffelése miatt is közkedveltté váltak. A Demanufacture album még nagyobb áttörést hozott, hiszen sokkal slágeresebb lett, megspékelték elektronikus eszközökkel, és meghagyták a védjeggyé vált hatásokat.
A zenekar így 1995-ben úttörővé vált, és azóta is ezt nyögi, hiszen a rajongók mindig az új Demanufacture-t várják. Mindenkit el kell szomorítanunk: ez sosem fog eljönni. Nem azért, mert a banda tehetségtelen, és nem tudja a saját lécét megugrani. Azért, mert ma már nem 1995-öt írunk, és ami akkor úttörő volt és novum, az ma senkit nem lep már meg, hiszen jelentős számú modern metál zenekar (köztük a metalcore és nu-metal hullám) jelentős számú technikai újítást vett át a Fear Factory-tól. A legújabb albumot, a Genexust is a Demanufacture mánia jegyében várták a rajongók és a zenei sajtó is. Mindhiába, hiszen 2015 van. A 20 éves várakozások pont azért naivak, mert ez a 20 év elmúlt. És a Demanufacture érzést nem azért nem sikerült visszahozni, mert a Genexus nem jó lemez. A Genexus nagyon is kiváló Fear Factory album, és ha ő jelenik meg 20 évvel ezelőtt, akkor ma a szakma a 20 éves Genexust ünnepelné, és sajnálkozna, hogy a „friss” Demanufacture nem ütötte meg a lécet. Mellesleg a sors fura fintora, hogy a Terminátor filmekért rajongó és azokból témát és ötleteket merítő zenekar akkor keresztelte el Genexusra a lemezét, amikor itt az új Terminátor mozi Genesys címmel. A zenekar szerint ez puszta véletlen. És a borítón is pont egy terminátorszerű robotgrafika van.
Persze a FF is képes volt mindig valamivel előrukkolni. Sosem világmegváltással, de valahogy minden lemeze máshogy szólt. A harmadik albumuk, az Obsolete már sokkal borongósabb, mint a Demanufacture, ráadásul van már rajta majdnem rádióbarát dal is (Resurrection, Descent). Szerkezetüket tekintve a dalok is komplexebbek lettek. A Digimortal sokkal slágeresebb lett, több elektronikával, sőt még rapbetét is felkerült a lemezre. Dino Cazares visszatérése után azonban három olyan lemezt tettek le az asztalra, amelyek önállóan rendkívül jól megállják a helyüket, kiváló hangzással, kiváló dalokkal, ám egymás mellé rakva őket, szinte semmi különbség nem látható. Nincs zenei fejlődés. Nem változatos. Ennél fogva a Fear Factory erősen elgondolkodhat, hogy valamit már tényleg újítani kellene, különben belesüllyed az unalom posványába.
De nem is ez a lényeg, hanem hogy az album jó, a dalok jók, a szövegek szintén, sőt kiválók. Azonban Burton Bell szövegírása is kezd unalmassá válni. Lényegében a demagóg szónokokhoz hasonlóan ír dalszöveget. A politikusok fognak nagyon hatásos szavakat és kifejezéseket (haza, nemzet, hazafi, szabadság, stb.), majd ezek köré gyúrnak egy szöveget. A tömegmanipulált hallgatóság legfőképp csak ezeket a szavakat fogja meg, a többire nem is emlékezni. Burton ezzel szemben csak kizárólag ezeket a hatásos kifejezéseket teszi egymás mellé, és ebből lesz a dalszöveg. Nézzünk párat:
Devoid and broken within
I lost human origin
Erased and disgraced, desensitized
I have been dehumanized
Corrupt and deface
Judge to be damned
Speak out, eradicate
Species of man
Synthetic insurrection
Genetic isolation
Programmed elimination
Robotic evolution
(Protomech)
Confluctuation?
This will be energy
On my division
Throughout eternity
(Dielectric)
The next generation in synchronization, devoid and astray
Burned and defenseless against the relentless hacking machine
We’re disconnected as one, soulless nation
We’re disconnected as one, devastation
Contamination, severe violation of all that I see
Breaking down defenses, devouring access, decoding their dreams
(Soul Hacker)
…. hogy csak egy pár dalszöveg-foszlányt vegyünk a kislemezre kerülő három dalból.
Mindent összevetve: hangzásban ne várjunk semmi újat. Bár van némi vonós betét, viszont egy két helyen nagyot rontanak 80-as évekbeli szintetizátorkíséretekkel, amelyet vonósokkal sokkal jobban meg lehetett volna oldani. Szövegben, dallamvilágban és zúzdában se várjunk újat, és akkor szeretni fogjuk ezt a lemezt. Szigorúan csak metálrajongóknak.