Talán az év metálbulija zajlott a budapesti Barba Negrában július 24-én olyan húzónevekkel, mint a Fear Factory és a Machine Head, akik külön-külön is headlinerek szoktak lenni a Barba Negrában, de most épp itt ért össze a turnéjuk.
Mindkét zenekar erősen és hibátlanul hozta a formáját. Az egyetlen csalódás, hogy az indusztriális metált hozó Fear Factory egyértelműen előzenekar szerepet kapott.
Sokkal látványtalanabb színpadi show, 1 órás játékidő (amit ráadásul 5 perccel a beharangozott előtt kezdtek) és kisebb hangerő, ami miatt sokkal érthetőbb és jobb hangzása volt, mint a sok decibellel nagyobb szinten megdördülő Machine Head-nek, amelynek az összhangja kicsit kásásra sikeredett. Azután érthető is volt a FF mellőzése, hiszen a Machine Head több mint kétórás monstre koncertet adott. Robb Flynn csapata utoljára 2022-ben járt Magyarországon, a Fear Factory pedig 2023 őszén, talán ennek is betudható, hogy utóbbiak gálánsan hátrébbléptek, hogy a Machine Head vigye a bulit.
Machine Head
Mivel a FF idén ünnepli klasszikus és minden metálos által megkerülhetetlen és imádott Demanufacture albumának 30. évfordulóját, az európai turné minden állomásán takkra eljátsszák sorban a lemez összes dalát. Más turnéállomásokon volt ráadás egyéb albumok „slágereiből” is, de ez nálunk – idő szűke miatt – elmaradt.
A Demanufacture-t a Terminátor 2 ihlette, és az ember és gépek, lélek és technika harcáról szól. Valójában a kapitalizmus brutális kritikája ezzel a sci-fi allegóriával. Több kritika jelezte, hogy az élő előadás olyan jó volt, mintha a CD-t dobták volna be a lejátszóba, pedig az akkori felállásból már csak Dino Cazares gitáros, a zenekar egyértelmű főnöke és agytrösztje maradt.
A Fear Factory idén tervez majd megjelentetni végre új anyagot az új énekessel, aki egyre jobban szokja a színpadot, de az előző énekes legendája mindig valami szellemként fog lebegni a banda felett. A Machine Head-del ebben így nem tudtak versenyezni, hiszen ott maga a nagy Robb Flynn érkezett a színpadra, ami önmagában elég is volt, hogy a terem bezsongjon, majd jöhetett a kétórás show pirotechnikával, konfetti esővel, színpadi vetítéssel és fényekkel és egy hatalmas molinóval. Utóbbin a zenekar neve szerepelt, amit középen viccesen még megtoldottak egy „fucking” jelzővel, ami a srácok koncertalbumának címében is szerepelt (Machine Fucking Head), de a Head viszont már nem látszott, vélhetően túl alacsony volt a helyszín. Mikor legördült az óriásmolinó, mindenki arra várt, hogy majd a zenekar berobban mögötte, ahogy szokás, de inkább vicces volt, ahogy pár guggoló road csak kicipelte, a zenekar meg 2 perc múlva jelent csak meg.
Plusz showelem volt, hogy a Ten Ton Hammer alatt óriási felfújhatós kalapácsokat dobáltak be, egy későbbi szám alatt pedig MH feliratos dobókockákat, amelyeket a rajongók ajándékoknak tekintettek, ezért Robb szólt is, hogy „nehogy leeresszétek és hazavigyétek őket”.
Természetesen volt érzelmes dalos megemlékezés a pár napja óriási koncertshowt adó, majd elhunyt Ozzy Osbourne Black Sabbath frontemberről. Volt dalválasztós kamuszavazás is, melyik dalt játsszák – magyarul minél hangosabban kellett üvölteni, hogy a Blood for Blood vagy az Aesthetics of Hate legyen-e a soros szerzemény. És bár hallhatóan előbbi nyert, Robb gálánsan félrehallotta a dolgot és szerencsére az annál ezerszer jobb utóbbit játszották el. A dal emlékezés a Pantera gitáros Dimebag Darrell előtt, akit 2004-ben ölt meg a színpadon egy őrült „rajongó”, és akinek haláláról, valamint a metálközösségéről dehumanizálva közölt írást egy „keresztény-kozervatív” (a fasiszta beceneve) amerikai weboldal.
A Machine Head idei koncertjein képes volt klasszikus dalokat is lehagyni a setlistjéről – volt, ahol az alap Davidian sem hangzott el, de itt a kétórás játékidőbe belefért a Ten Ton Hammer, a Locust, az Old és a már említett Davidian és Aesthetics of Hate. Az új albumról három dalt játszottak csak.
Külön megtiszteltetés volt, hogy a bulira dátumos pólót nyomtattak, nem volt olcsó a merch-pultnál, valamint a pengetők is piros-fehér-zöld motívumokkal voltak ellátva, dátummal és Budapest felirattal, amit marékszámra be is dobáltak koncert végén. (Nyilván a következő bulgáriai turnéállomáson ezeket már nem lehet kiszórni.)
A színpadon lelkes rajongóktól megjelent két Machine Head feliratú magyar zászló is, amit kitettek a színpadra, amit lelkes – de azért nem túl szinkronban elhangzó – „Ria-ria-Hungária” skandálás üdvözölt, itt Robb Flynn láthatóan zavarban állt, mert nem igazán vette ki, mit is kiabálnak, de biztos nem az ő és zenekara nevét.
A koncert vége felé megkaptuk, hogy mi voltunk a legjobb közönség evör, amit ilyenkor illik nem kétségbe vonni és naivan elhinni, de bennünk van a tüske, hogy ez máshol is ugyanígy el fog hangzani. (Bár egyesek szerint ezt a magyarországi koncertekre szűkítve értette.)
Az év eddigi talán legmelegebb napját sikerült még több forrósággal megtölteni.
Robb Flynn a legutóbb a Grammy-díjat ostorozó nyilatkozatával került be a hírekbe, mivel a metál kategóriát még mindig nem élő tévés adásban osztják ki, mint sok egyebet. Korábban a Pantera karlendítős és „White Power” beszólós húzását ítélte el keményen a „Racism in Metal” című 10 perces YouTube videójában, amely igazi gyöngyszemként osztja ki a rasszistákat, és azokat, akik szerint ez csak PC libsi nyavalygás és szemet hunynak a fasisztoid tendenciák felett.