A Z!ENEMi együttes Miskolcon alakult olyan zenészekből, akiket már innen-onnan ismerhet a közönség.
Balogh Juró Szabolcs, Csontos Krisztán (After All, Haelo, GodDAM), Szvoboda László (FreshFabrik), Hudák Attila (Eclipse, Bíborszél) és Nagy Viktor (After All, Haelo, AB/CD) és 2017 szeptemberétől kezdte a YouTube csatornán is meghódítani a közönséget. A legújabb videóklip, a VILÁG:VÉGE pedig 5 nap alatt már 2000-es nézettségnél jár. A zenekar végre meg merte lépni, amit eddig csak kevesen: direkten politikai üzeneteket (is) közvetítenek.
A zenekari beindulásról Szvoboda László kérdeztük:
Honnan jött a zenekar neve? Mintha lenne benne zene, mi, enemy…. ti lesztek az új „közellenség”?
Igen, ezek vannak benne. Az N.M.I. volt az egyik, hogy mégsem direktben enemy, de benne van az attitűd, aztán kimondva szóba jött, hogy az enemi, az jó és az lehet az enemi és a zenemi is és ez maradt, mert ebben benne van minden. Magyar is, meg nem is.
A zenekar tagjai mellékprojektként tekintenek a Z!ENEMi-re vagy ez a főzenekarotok?
Fontos zenekarként, talán egyszer majd a legfontosabbként. Csináljuk, ahogy bírjuk, nagyon komolyan vesszük, mert kiélünk benne mindent, amit csinálni szeretnénk.
Ahhoz képest, hogy Demo címen fut, elég jól megszólal az anyag.
Mert demo, de azért igyekszünk jól megszólalni. Fontos, hogy a közönség olyan dolgot kapjon, amit szívesen hallgat és ami jól is szól. Ez ma már alap.
Nem paráztok tőle, hogy sokan fognak olyan kritikát megfogalmazni, hogy mind stílusban, hangzásban és szövegvilágban túlságosan is hajaztok a Rage Against The Machine-re és annak utódzenekaraira (Audiolave, Prophets of Rage)?
Nem, pedig ez folyamatosan előjön, ami baj is, nem is. Nyilván benne van, hogy szeretjük a Raget, de sok minden más is. Kemény, funkos rock rappel, az elsőre mindenkinek Rage, pedig a stílust már ők is “nyúlták” az Urban Dance Squadtól meg a Living Colourtól, csak ők vitték tökélyre. Ha tovább hallgatod és kicsit figyelmesebben, azért a Z!ENEMi túlmutat azon, hogy kopírozzuk a Raget, sőt! Nagyon színesek az új és a még újabb dalok.
Nagyon pozitívak a YouTube klippek alatti kommentek. Tényleg ennyire jók a visszajelzések vagy csak a pozitívok mennek át a rostán?
Nem szűrünk semmit. Ezek jönnek, ilyen kommentek. Az élő visszajelzések is nagyon jók, mert eléggé intenzív bulikat játszunk. Bele is pusztulunk rendesen.

fotó forrása: rockbook.hu
Honnan jött az inspiráció, hogy rendszerkritikus szövegeket nyomjatok? Lázadás? RATM behatás?
Jártál már Borsodban? Onnan. Ezt látjuk magunk körül, rengeteg igazságtalanságot, rengeteg hazugságot, rengetek félrevezetést. És ez fontos abban, amiről a Z!ENEMi szól, viszont ez nem egy szándékoltan politikus zenekar, de a témáinknak sok köze van ahhoz a világhoz, amiben élünk és az – nyilvánvalóan – nagyon sok dologban nem jó.
Nem féltek, hogy a politikai üzenetek miatt bármiféle retorzió ér a rendszer részéről?
Őszintén? Nem. Meg amúgy is, mit csinálna bárki? Felír egy listára? Lerajzol? A véleményünk akkor is ez lesz. Meg azt hiszem, szólásszabadság van. Nem ért egyet? Vitatkozzon, vagy írjon dalt arról, hogy minden fasza.
A logótokban az ötágú csillag azért fekete, mert a vörös tiltott?
Leginkább azért nem vörös, mert a vörös csillagot mint politikai szimbólumot a kommunista diktatúrák és az elcseszett államszocializmus lejáratta, és egyrészről mi nem vagyunk egy ideologikus zenekar, másrészt direkten politizáló sem. És persze tilos is a vörös csillag Magyarországon, érthető okokból. Ami miatt csillag a szimbólum, az egyfajta lázadó, forradalmi üzenet, de nem ragaszkodunk a feketéhez. Lehet ez még kék is, vagy ahogy haladunk még sárga is.
A zenén kívül is terveztek politikai aktivitást, vagy elég, amit a színpadon és a majdani lemezeken fogtok „nem középiskolás fokon taní-tani”?
Direkten, pártok mellett nem. Ügyek mellett elképzelhető, de nem a politizálás a fontos, hanem a szemek felnyitása, hogy ha bajod van, mondd! Állj ki és mondd! Tudom, hogy sok ember okkal fél, de a félelem minden elnyomás alapja és táptalaja. Nem félni, mondani – ez a lényeg. Mi ezt a Z!NEMi-ben mondjuk.
Keresitek a kapcsolatot olyan zenekarokkal, amelyek zenéjükben némiképp különböznek, de mondanivalójukban hasonlóan rendszerkritikusak (például a Hétköznapi Csalódások)?
Erre még nem gondoltunk. Lehet.
Soros György mennyit utalt nektek?
Sajnos semmit, basszameg, a következő dalba nem is írjuk bele. De utólag is jól jön, Gyuribá!
Mik a jövőtervek? Nagylemez, új klippek, koncertturné?
Pontosan, mint egy zenekarnak általában. Jó dalokat írni, jó koncerteket játszani, sokat keresni. 🙂
És végül az „anyazenekarodról”: Várható valami újdonság a Fresh Fabrik háza táján? Lassan 5 éve jött ki dal és videóklipp Pityesszel, de azóta nem sokat hallani onnan ☹.
A Fabrik esetében ezt sose tudni. Lehet, de az is lehet, hogy nem. Vagy úgy lesz, hogy igen, de aztán mégse. Vagy mégis.
A zenekar Facebook oldala: https://www.facebook.com/z.enemi.miskolc/
A zenekar YouTube csatornája: https://www.youtube.com/channel/UCV9VpTUigBOl728Y4-EyTsw