Ezen a hétvégén a klímatanács feladata az volt, hogy javaslatokat tegyen, hogyan tudná Nagy-Britannia 2050-re nullára csökkenteni az missziót, amely már törvényben meghatározott cél.
A levegő és az óceánok melegedésének mértékét, valamint a szárazságok, árvizek és szélsőséges időjárási események gyakoriságát és hevességét tekintve már valószínű, hogy ennek hatása lesz a mezőgazdaságra és a halászatra, ezért a környezetvédő aktivisták már azon az állásponton vannak, hogy a célok nem elég ambiciózusak. De nem az a legfőbb probléma, amellyel a küldöttek szembesülnek.
Az Extinction Rebellion (XR) szervezet rámutatott, hogy a kormányt semmi sem kötelezi, hogy elfogadja a gyűlés javaslatait.
Ez önmagában nem meglepő – a gyűlés nem választott szervezet, és furcsa is lenne, ha bármely kormány ismeretlen javaslatokat írna fel.
De elég optimista lenne, aki azt hinné, hogy Boris Johnson olyan gyorsan akcióba fog lépni, ahogy csak lehetséges.
Az XR mozgalom csodákat vitt véghez, hogy felkeltse a figyelmet a tettek fontosságára.
A jelenlegi tendencia, hogy a cselekvés és a politikai akarat hiányát okolják, alábecsüli a gátat, amely az emisszió csökkentésének útjában álln vagy hogy elfogadjanak terveket a klímaváltozás következményeinek csökkentésére.
Ez pedig a kapitalizmus maga. Greta Thunbergnek igaza van, amikor megdorgálja a Davosban összegyűlt elitet, mivel „lényegében semmit” nem tesznek a problémával kapcsolatban, de a profitmaximalizálás felé hajtott gazdaság – különösképp a tőzsdepiacok által előtérbe helyetett, rövidtávú profitkinyerés, amelyben a részvényesek csak nagyon kis periódusokban vannak jelen – nehezen igazodik egy tervhez, amely kezelné a vészhelyzetet, hiszen negatív hatással lenne a legnagyobb vállalatok profitjára.
Van oka annak is, amiért még a kapitalista államok is különleges lépéseket tettek, hogy szabályozzák és irányítsák a gazdaságukat, például az első és második világháború során. Ha egy gazdaságot át kell alakítani, hogy igazodjon az adott kihíváshoz, a folyamatot meg kell tervezni.
Az XR felvonulások jelszava – „rendszerváltást a klímaváltás helyett” – ezt bizonyos fokig felismerte – ahogy Károly herceg is „új gazdasági modell” létrehozására szólított fel Davosban, hogy kezeljék a fenyegetést. De nem lesz „új gazdasági modell” anélkül, hogy megvonnánk a jelenlegi szupergazdagok kedvezményeit.
A mítoszt, hogy a „piac” fog megoldással előállni minden problémára, még a brit konzervatív miniszterek is elhiszik – tavaly azt állították, hogy a növekvő légi utazás valójában segíti a klímaváltozás elleni harcot, mivel olyan gazdasági tevékenységet hoz létre, amely „megoldást” fejleszt ki.
De a folyamatban lévő klímaváltozás határozott példája a „piac bukásának.” A gazdaságok liberalizálásának célja, valamint a vállalati kizsákmányolás előtt minden szektor megnyitása vitathatatlan: ez látható az EU tavalyi „kocsikat marhákért” szerződésében a Mercosur-ral, és az az oka a Brazíliától Indiáig felgyorsult erdőirtásnak.
A Johnson-kormány által hajszolt kereskedelmi egyezmények világszerte ugyanezen alapelv szerint működnek – bár, azok, akik ezt az EU-ban való maradás igazolásának tekintik, bűnösök, hogy figyelmen kívül hagyták a TTIP és a CETA egyezmények tartalmát, amelyet Brüsszel akart átnyomni pontosan ugyanezen céllal.
Nem véletlen egybeesés, hogy a két ország, amelyek dacolnak a trendekkel és komoly lépéseket tesznek a klímaváltozás miatt – Kuba, amely vezeti a Fenntartható Fejlődési Indexet, mint a világ legfenntarthatóbb fejlődő gazdasága és Kína, amelyről a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség is elismeri, hogy világvezető a zöld technológiában, mint a „világ legnagyobb termelője, exportőre és telepítője a napelemeknek, szélturbináknak és elektromos járműveknek”,- szocialista országok, amelyekben a gazdaságot erősen szabályozzák és megtervezik.
A klímaváltozás korlátozása és menedzselése azt jelenti, hogy szembe kell szállni a vállalati hatalommal. Akárhogy is dönt a klímatanács, nincs valószínűsége, hogy a brit konzervatív kormány bármit is tenni fog e tekintetben.
forrás: Morning Star