Félix Serdán Najera, az mexikói Morelos állam jaramillista gerilla mozgalmának utolsó élő tagja, és a Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadsereg tiszteletbeli őrnagya 98 éves korában, családja körében elhunyt.
Serdán Najera légzési problémák miatt hunyt el Texuixtla faluban.
Támogatója volt Ruben Jaramillo gerillavezérnek, aki katonaként és politikusként harcolt a mexikói forradalomban, és 1944-ben felkelő mozgalmat alapított.
A jaramillista gerilla mozgalom központi támogatói parasztok voltak, és megvédték Morelos cukornádvágóinak érdekeit is.
Az EZLN 1994-ben tiszteletbeli rangot adott Serdán Najerának, és pénzt gyűjtöttek a veterán gerillavezér megsegítésére.
Serdán Najera ott volt az EZLN 1994. januári felkelésének kitörésénél, és segített a zapatista lázadók új generációinak kiképzésében.
Halála után az EZLN alparancsnokai a következő levelet küldték feleségének.
Doña Emilia Aurora Sosa Marín-nak
Írta:: Moisés és Galeano felkelő alparancsnokok
EZLN, Chiapas, Mexikó
Emilia elvtársnő!
Csak pár órája kaptuk meg a hírt. Nem tudjuk meddig fog tartani, amíg ezek a sorok elérnek, de tudjuk, hogy a dátum dacára kiolvashatod ezekből a szavakból a közös ölelésünket, amelyet küldünk neked.
Ez azért van, mert mi itt ugyanazt a fájdalmat és elkeseredést érezzük Don Félix Serdán Nájera, a Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadsereg tisztjének halála miatt.
Emlékszünk Don Félix határozott és gyengéd tekintetére, de emlékszünk a te jelenlétedre is. Olyan, mintha a köztetek lévő utazás beteljesedett volna. Ezért mondjuk, hogy a hiánya fájdalmas számunkra, de érezzük azt a fájdalmat is, amely ma a szívedben van, Doña Emilia.
Ezért ezekkel a szavakkal nem csak Félix Serdán emléke előtt tisztelgünk, hanem téged is átölelünk.
Te és ő élő példát adtatok, hogy az elkötelezettség és az egység nem csak valami, amit dicsőítünk, vagy amit a színpadon, a rivaldafényben intézünk, vagy nagy beszélgetéseken át vagy sorsdöntő találkozókon.
Mert a harc nem egy összecsatlakozó villám, amely mindent megvilágít, és aztán eltűnik. Az egy fény, amely bár apró, de minden nap minden órájában melenget. Nem feltételezzük, hogy egyedi vagy mindenható. A célja, hogy csatlakozzon másokhoz, nem azért, hogy óriásit villanjon, hanem, hogy megvilágítsa az utat, hogy ne vesszünk el.
Más szavakkal: a harcot nem adjuk el, nem adjuk át, nem adjuk fel.
Don Félix, akárcsak te, mindig egyszerű és őszinte szavakkal beszélt és beszél azokhoz, akik osztoznak álmaiban, fájdalmában és sorsában.
Amikor hallgattuk, mindkettőtöket hallottuk. És mindkettőtöket láttuk magunk mellett az ellenállásunk hosszú útján.
Mert noha nincsenek szavak, amelyek enyhítenék a fájdalmat, megörököltük mindkettőtöktől az elkötelezettséget, hogy zapatisták legyünk utolsó leheletünkig.
Ez a példa, amelyet mindketten adtatok nekünk, amelyet megismétlődnek és visszatükröződnek a nőkben, férfiakban a bolygó minden szegletében, megköveteli tőlünk és kötelez minket, hogy azt a két dolgot kövessük, amelyért küzdünk az igazságért, a szabadságért és a demokráciáért: az ellenállást és a lázadást.
És ahogy rád nézünk, a tekintetedben önmagunkat látjuk. Azért mert mind a ketten ezen az oldalon álltok az irányoktól és körülményektől függetlenül. Ezen az oldalon vagytok, mert megláttátok, hogy az utunk itt és a tiétek ott ugyanazzal a sorssal rendelkezik.
Anélkül, hogy vesztegetnénk az időt és energiát a fenti szavakra és tekintetekre, mindkettőtök mindig nyitva tartotta a szívét azoknak, akik olyanok, mint mi: akik nem hisznek a rendszerben, amely elnyom minket, becsap minket, megtámad minket; azokat, akik- ugyanazzal a gyengéd haraggal, amelyet láthattunk Félix Serdán felkelő őrnagy tekintetében, és a tiédben, Doña Emilia – megalkotják a szabadság ezer tükrét felhajtás nélkül, hasztalan ünnepségek nélkül és dörgő nyilatkozatok nélkül.
Látjuk a zászlót, az EZLN vörös és fekete zászlaját, amely betakarja elvtársunk végső nyughelyét. A zászlónkkal a Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadsereg női, férfiai, gyermekei és idősei jelentek meg. A zászlónkkal melletted vagyunk, Doña Emilia.
A példád azokkal fog élni, akik betakarják magukat ezzel a zászlóval. A harc folytatódni fog velük. Mert igaz, hogy a halál nem talál megnyugvást, ha végül megszűnik a tekintetünk. De mi itt úgy gondoljuk, hogy a halált csak élettel lehet orvosolni, és hogy az élet csak akkor értékes, ha küzdelemben éljük. És a küzdelem csak közösségben termékeny.
Szóval nem halunk meg Don Félixszel. Az életével élünk. Az ő életével és azokéval, akik ellenállva és lázadva halnak. Mert még ha nem is tűnik úgy, mintha senki sem vetne számot azokról, akik elmentek, vannak néhányan, akik igen, így a számvetés nem felejtődik el.
Egy ölelést küldünk, amely bár nem fogja gyógyítani a veszteséget, talán enyhülést hoz az igazolás számodra és Don Félix számára, hogy a tekintetetek tükröződik bennünk, mert ugyanazt az utat járjuk.
a mexikói dél-kelet hegyeiből
A Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadsereg női, férfiai, gyermekei és idősei nevében
Subcomandante Insurgente Moisés
Subcomandante Insurgente Galeano
Mexikó, 2015. február
Utóirat: Mivel az EZLN Hatodik Bizottságának Támogató Csoportja tájékoztatott minket, küldtünk némi hozzájárulást, amelyet azonnal elküldtünk, mikor a szomorú hírt hallottuk. Ezzel a levéllel küldünk még egy kicsit. Nem sok, mert a lehetőségeink nem engednek meg többet. De az elvtársak támogatásának nincs mértéke. Tudjuk, hogy ez nem enyhíti a veszteség fájdalmát, de azt is tudjuk, hogy anyagi nehézségekkel küzd az elvtársunk hosszú betegsége miatt. Biztosak vagyunk benne, hogy a Hatodik elvtársai a világ minden táján támogatják, ahogy csak tudják.