Az utóbbi hetekben láthattuk, hova vezetett a kapitalizmus és a nacionalista militarizmus Ukrajnában.
Miközben a Baloldal elítéli az orosz katonai agressziót – mint a konfliktusok „megoldásának” legrosszabb eszközét -, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy az ukrán nacionalizmus, a pronáci rezsim, valamint a nyugati tőkeérdekeltségek és imperialista katonai terjeszkedési vágy is jelentősen hozzájárult ezen konfliktus kirobbanásához.
Ukrajna NATO csatlakozása, az energiaválság során az Északi Áramlat II megfúrása, a fekete-tengeri és baltikumi katonai provokációk mind szerepet játszottak abban, hogy az orosz oligarcha-kapitalista vezetés megbocsáthatatlan eszközökhöz nyúlt.
A Baloldal kötelessége felhívni a figyelmet arra, hogy:
– a háborúban mindkét fél bűnös (maximum a mérlegelésen lehet vitatkozni);
– képmutató a szélsőségesen piacpárti, nyugatbarát erők békevágya (rosszabb esetben annak szorgalmazása, hogy lépjünk be a háborúba);
– csak a béke az egyetlen megoldás;
– a háborúnak hosszútávú következményei lesznek (etnonacionalista gyűlölködés, civileket támadó terrorizmus, területi követelések stb.);
– a háború árát és következményeit NEM a szegényekkel kell megfizettetni;
– és legfőképp arra, hogy mindezen problémákat a kapitalizmus és a velejáró borzalmak (nacionalizmus, fasizmus, militarizmus, imperializmus) okozták, tehát a válasz is a – már jól bevált !!! – szocializmus kell legyen.
Az ukrán és az orosz kultúra és nyelv valójában nem is áll egymástól olyan távol, hogy borzalmasan soviniszta ellentétnek kelljen lennie a két nép között. Az ukrán-orosz ellentét ráadásul történelmileg sem datálható olyan hosszú periódusra, mint pl. a lengyel-orosz konfliktus, amely évszázadokra tekint vissza.
Lennie kell megoldásnak a két nemzet közti béke megteremtésére, nem is beszélve más nemzetekről, akik szintén belekeveredtek ebbe a háborúba (lengyelek, csecsenek, fehéroroszok).
Volt már ilyen, úgy hívták: szocializmus.
Az úgy nevezett keleti blokkhoz tartozó országokban amúgy sem volt fesztelen a viszony egymás között a korábbi történelem során. Különösképp hazánk tekintetében, amely a monarchia és az első világháború során sem bánt kesztyűs kézzel szomszédaival, majd jött Trianon és a második világháború, amely szintén tovább rontotta ezen országok közti kapcsolatokat. A szocializmus időszaka azonban meghirdette a népek közötti barátságot és testvériséget, amely kifejezéseken ma divatos bizonyos neoliberális szalonokban nevetgélni, de akkor is ez volt a valóság. A kommunista mozgalom elemezte az elnyomó osztályok szerepét a történelmi konfliktusokban, és egyesítette ezen országok munkásosztályát, amely közösen tevékenykedett a jó gazdasági kapcsolatok kialakításán, még ha ez – be kell baloldalról is vallani – sosem volt teljesen zökkenőmentes (lásd 68-as csehszlovákiai események). Tény, hogy hazánk történelmének azon kevés 40 éve volt, amikor egyáltalán nem álltunk háborúban senkivel, miközben a rendszerváltásnak 15 év kellett három háborús részvételhez (Jugoszlávia, Irak, Afganisztán), amelyben hazánk megszálló vagy bűnös volt.
A közös virágzás feltétele volt egymás megsegítése, nem pedig elnyomása. Megindult a barátkozás az élet minden területén, legyen akár az olcsó orosz földgáz szállítása, sportolók edzése, diákcsere programok, tudományos együttműködések (pl. Interkozmosz) stb. Erdélyben ekkor indult be a magyar nyelvű orvosképzés, de a hazai kisebbségek (cigányság) integrációja során is óriási vívmányokat sikerült elérni.
A gyűlölködő, sovén nacionalizmusnak nem adtak teret, azt lehetőség szerint minden módon cenzúrázták – ma pedig ez a gyűlölet államvallás lett több országban is.
A szocializmus évszázados nemzeti és nemzetiségi konfliktusokat törölt el, amely az egyik legnagyobb vívmánya a rendszernek.
A keleti blokk és a Szovjetunió megbuktatása után azonban ez megszűnt.
Az addig békében élő és közösen gyarapodó Jugoszlávia szétesett, borzalmas háború és népirtás kezdődött. Egymásnak ugrottak a csecsenek és az oroszok, az örmények és a grúzok, a Baltikum és az oroszok. Feléledt a lengyel-orosz gyűlölet, ami csoda, hogy nem fajult még fegyveres erőszakhoz. A magyar nacionalisták kvázi minden szomszédunkat és kisebbségünket gyűlölik. Csehország és Szlovákia szétszakadt. A két Németország még mindig két Németország, hiába játszottak egyesülősdit. Minden országba importálták a nacionalista gőgöt, sovinizmust, militarizmust, rasszizmust, antiszemitizmust, homofóbiát. Lényegében Kelet-Európa ismét élhetetlen lett egy normálisan gondolkozó szolidáris humanista számára, de valljuk be, azok sem túl boldogok, akik hagyták, hogy a gyűlöleteszmék elragadják őket.
Magyarországon a gyűlölet a kormányzati politika szerves részévé vált és fasisztoid formát öltött. A kormányzat „ellenzéke” ugyanezt a gyűlöletet vette át és akarta sikertelenül bevetni a Fidesz ellen.
Ukrajna számos városa pedig porig rombolódott, civilek milliói menekültek el és ezrek haltak meg. Ha a háború akár most befejeződne, a szenvedésnek akkor sem lenne vége. A menekültválság tart és emberek tömegei vesztették el az otthonukat. A lerombolt infrastruktúrát újra kell éleszteni. Rengetegen sebesültek meg. Rengetegen vesztették el minden vagyonukat vagy akár családjukat. Sok rendkívül dühös és joggal dühös ember, akik bosszúra szomjaznak. Ilyenkor ördögi körök indulnak meg a megtorlások ping-pongjával. Terroristák fogják Oroszországot támadni, mint ahogy az történt a csecsenföldi háborút követően. Ez újabb dühös embereket fog szülni. Az USA és a NATO az utolsó ukránig képes harcolni és európa viszonylagos jólétével is hajlandók megfizetni a költségeket.
A Baloldal kötelessége, hogy ne álljon be egyik imperialista oldal mellé sem, még akkor sem, ha az orosz imperializmus számlája valamivel soványabb, mint az amerikai népirtóké. A Baloldal kötelessége, hogy elmagyarázza a konfliktus eredetét, okait és következményeit. Mi ezeket ebben a cikkben érintettük. A cél, hogy a rengeteg szenvedés, amit a kapitalizmus okozott, a forradalmi erőket erősítse, akik békét akarnak. És nem pusztán olyan békét, ahol nem ropognak a fegyverek, hanem ahol a két nép együtt dolgozhat egy virágzóbb jövő felépítésén. A gyűlöletre egyetlen helyes racionális és emocionális válasz van: a szocializmus.