Bár a karácsony a béke és a jóindulat időszaka, Nagy-Britannia háborúpárti karvalyai mégis manőverezésbe kezdtek.
Donald Trump kiszámíthatatlan elnökségével kapcsolatos aggodalmak, valamint az Establishment bizonyos köreinek a munkáspárti kormányokkal szembeni mély gyanakvásai propagandahadjáratot szítanak.
A média egyik műveleti területe Szíria, ahol egy rezsim bukása – anélkül, hogy előbb szétbombáztuk volna az országot a kőkorszakig (bár az Egyesült Államok és Izrael már dolgozik az ügyön) – alkalmat ad az elszámoltatásra.
A konzervatív sajtó, amely önelégülten közömbös a hadseregünk iraki és líbiai pusztításával, a 2013-as parlamenti szavazást Szíria bombázása ellen a 21. századi brit történelem legszégyenletesebb eseményeként emlegeti. Ed Milibandet, aki a Munkáspártot vezette abban az ellenzékben, bocsánatkérésre kényszerítik ezért a sokkoló parlamenti háborús mulasztásért.
A másik célpont Kína.
A korábbi kínai kémhisztériák alulmúlták a várakozásokat. Ott volt Christine Lee esete, a jogásznőé, akit a Westminster kínafóbiás vezére, Iain Duncan Smith ki akart utasítani az országból, annak ellenére, hogy soha nem vádolták meg semmilyen törvénysértéssel. A hírszerzés lelkesen szellőztette a sajtónak, hogy Lee „esetleg törekedhetett egy Kínával szimpatizáló parlamenti csoport létrehozására.”
Homályos, nem bizonyított és egyébként sem illegális, de ez látszólag elég volt Duncan Smith számára, hogy azt állítsa: brit életeket sodort veszélybe.
Tavaly megkaptuk a „kém léggömb” sagáját, amikor az amerikai légierő lelőtt egy kínai meteorológiai léggömböt, amely átfújódott az amerikai légtérbe. Heteken át riogató szalagcímek és parlamenti kérdések követték: mit tesz a brit kormány, hogy megvédjen minket ezektől a baljós léggömböktől?
Néhány hónappal később a Pentagon csendben bejelentette, hogy a szerencsétlenül járt léggömb mégsem kémkedett, és nem gyűjtött semmilyen információt, miközben az amerikai égbolton lebegett. Kiderült, hogy csupán meteorológiai léggömb volt, ahogy azt Kína végig állította. A végkifejlet nem kapott szalagcímeket, Peking pedig nem kapott bocsánatkérést.
Most pedig a rejtélyes, állítólagos H6-os ügynök kísért az éterben. Nem teljesen világos, miért, hiszen nem is kísérti Nagy-Britanniát: tavaly a korábbi kormány kitiltotta az országból.
De az a tény, hogy ez az üzletember valamikor a múltban esetleg baráti kapcsolatban állt András herceggel – ami önmagában is elítélendő, valljuk be – most hirtelen sürgető biztonsági problémának tűnik.
Jöhetnek a kirohanások az árnyék-belégyminisztertől a vasárnap reggeli műsorokban arról, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) évtizedek óta ellenünk mesterkedik. Jöhetnek a munkáspárti képviselők nyilatkozatai arról, mennyire fontos megvédeni az ellátási láncainkat a kínai termékektől. És jöhet Duncan Smith is, aki nem akar kimaradni, és azt üvölti, hogy H6 „csak a jéghegy csúcsa.”
Úgy tűnik, így van, hiszen a Telegraph a hétvégén újabb támadó cikket közölt, amely ezúttal azt állította, hogy a Külügyminisztérium által alkalmazott egyik szabadúszó tolmács egy kínai nyelvű híroldalt is birtokolt, amelyet a Microsoft azzal vádolt, hogy „egy rejtett globális [KKP] híroldal-hálózat” része. E kiterjedt karaktergyilkosság közepén, amely áldozatának akár a munkájába is kerülhet, megtudjuk, hogy „nem vádolták meg bűncselekménnyel vagy jogsértéssel.”
Még egy „történet, amelyet egy bolond mesél, tele indulatokkal és lármával, de semmit sem jelent.”
Kivéve azon uralkodó osztály bizonyos köreinek eltökéltségét, hogy megakadályozzanak bármilyen enyhülést Nagy-Britannia és Kína között az új munkáspárti kormány alatt, amely eddig – ha csak hajszálnyival is – készebbnek tűnt elődeinél az együttműködés fontolóra vételére a konfliktus helyett egy olyan országgal, amely a világ második legnagyobb gazdasága, legnagyobb gyártója, és számos feltörekvő technológiai ágazatban globális vezető szerepet tölt be, beleértve a kulcsfontosságú megújuló energia szektort is.
A Kínától való „leválás” károsítja a brit ipart, megakasztja a zöld átmenetet, és magában hordozza azt a történelmileg igazolható kockázatot, hogy a kereskedelmi háborúkat valódi háborúk előzik meg.
Az anti-Kína hisztéria veszélyes és hibás. Szélesebb körű kihívásra van szükség vele szemben.
forrás: Morning Star