„6 ügy, amelyben ugyanúgy gondolkodunk, mint Trump.” Ezzel a nyalonc szöveggel jelentetett meg közpénzből hirdetést a kormány a közösségi médiában.
Az persze érthetetlen, hogy miért csak ezt a felsorolt és alább mindjárt szétszedett hat dolgot emelték ki a Fidesz ultraszuverén lakájpolitikusai, ennél többet is lehetett volna, hiszen mindenben segíteni fogják az amerikai tőkés birodalmi érdekek védelmét az európai kontinensen. (Ezért pénzelnek gerinctelen szélsőjobboldali szervezeteket nyugatról és keletről szerte Európában a brit Reform UK-n át a német fasiszta AfD-n keresztül a hazai szélsőjobb különböző frakcióiig.)

-
A béke jó, a háború rossz
Ez akár Orwell Állatfarmjának paródiája is lehetne, de komolynak szánták. Mindenesetre csak azt a mellékes tényt felejtették el, hogy Trump már az első elnöksége idején is újrakezdte a hidegháborút Oroszországgal és Kínával, meg az egész latin-amerikai kontinenst puccsistákkal szórta meg, hogy megdöntsék a baloldali kormányzatokat. Minden fronton sikertelen volt. Ténykedésének direkt következménye volt, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, és hónapokon múlt, hogy Kína nem szállta meg Tajvant. A NATO tagállamok közül a lakájnyalonc Fidesz-kormány volt az első, amely teljesítette Trump parancsát és a katonai költségvetést a GDP 2%-a fölé emelte – majd bőszen elkezdett „globalistázni”. Az utóbbi pár évben pedig csillagászati összegeket dobtak ki a felesleges harci járművekre, mint a török Gidránok (benyalni Erdogannak), vagy a német Leopárd tankok (benyalni a németeknek, hogy megtartsák pozíciójukat az EU-ban). Az elmúlt 1-2 évben pedig a közösségi médiát és a nyaloncmédiát is ellepte az ostoba militarizmus, amelyről külön cikkben értekeztünk. Az is nyilvánvaló, hogy a béke fideszéknél azt jelenti, hogy Trump nem akar már csillagászati összegeket beleölni az ukrán proxyháborúba, ezért az ország feldarabolásával akar „békét” teremteni, de csak azért, hogy a legfőbb riválisra, Kínára összpontosíthasson. A Fidesz által elképzelt béke nem más, mint egy terrorista erőszakkal magára hagyott nyomordiktatúra, amit Palesztinában is sikerült a nyugati hatalmaknak összeeszkábálni. Csak ez a Palesztina most Európa szélén lenne, Ukrajnában, ahol magyarok is élnek. Ilyen békéből senki nem kér.
Valójában az orosz-ukrán háború nem más, mint a tőkés érdekeltségek összecsapása a piacokért, a nyersanyagokért és azért, hogy ki lássa el Európát földgázzal és kőolajjal, azaz energiával. A tőkés rendszer eme ellentmondásai mindig fenn fognak állni a kapitalista rendszerekben, ezért a Béke csak akkor érhető el, ha ezt a termelési módot meghaladjuk.
-
A migrációt meg kell állítani
A migrációt nem kell megállítani. A menekülteket szolidárisan be kell integrálni a társadalmakba, valamint olyan külpolitikát kell folytatni, amely lehetővé teszi, hogy aki szeretne, visszatérhessen hazájába. Namármost a Trump-féle bombázások és hidegháború erre alkalmatlanok. Csakúgy, mint a lakájhadseregünk rombolása pl. Irakban és Afganisztánban, ahol nem sikerült stabilitást kialakítani a militáris erőszakkal (ki gondolta volna?). A nyugati külpolitika Szíriában és Líbiában is polgárháborúkat és terrorizmust hagyott maga után, amely további menekülteket szült, amit a hazai és amerikai fasiszta barbárok is félelemkeltésre használnak fel. A bevándorlás kérdéséről már bővebben cikkeztünk.
-
A zöld átállás nem teheti tönkre a gazdaságot
A gazdaságot az teszi tönkre, ha a globális klímakatasztrófa egész térségeket áraszt el, pl. egy egynapos esőzéssel, felbecsülhetetlen károkat okozva infrastrukturálisan és megölve több száz embert, mint az történt október végén Spanyolországban. A gazdaságot az teszi tönkre, ha nyaranta egy hónapig folyamatosan 30 fok felett van a hőmérséklet, nem ritkán átugorva a 40 fokos határt, amelyet az emberek szervezete is nagyon nehezen visel el, és ami miatt 10000-es nagyságrendű ember – főként idős és krónikus beteg – hal meg Európában. A zöld átállást lehet okosan csinálni, hogy zöld munkahelyeket teremtünk és olcsó, megújuló energiát használunk… igen, és hülyén sehogy nem lehet csinálni, mert abból csak jó fog kisülni. Amiről a Fidesz-rezsim beszél, az egy KIFOGÁS, hogy ne kelljen károsítaniuk a fosszilis energialobbi érdekeit.
Úgy akarják kikerülni a zöld átállást, hogy közben persze öblöseket „migráncsoznak”. Miközben a globális klímakatasztrófa következményei elég komoly faktort képeznek abban, hogy emberek milliói kényszerülnek elhagyni lakóhelyüket.
-
Gender: csak két nem van
Az, hogy a trumpisták, vagy más néven: fasiszták, tudománytalan baromságokat terjesztenek a nép hülyítésére, az nem újdonság, elég csak megnézni Trump elmebeteg kabinetjét, ahol az oltástagadáson át a HIV-tagadásig minden megvan. Ezek a fiúk, akik olyan erkölcsi és szellemi szinten vannak, hogy szerintük Hitler olyakor fasza gyerek, máskor meg kommunista (ezt szitokszónak szánták). Ezzel az IQ-val pedig bizony kiizzadnak olyan ostoba politikát, amely miatt pl.1,2 millió amerikai vagy 49000 magyar meghal koronavírus járvány alatt. Mert Trump az előző elnöksége ideje alatt bizony olyan vírustagadó politikát folytatott, hogy feláldozott 1,2 millió amerikait a profit oltárán. Ezzel párhuzamosan a hazai Fidesz-rezsim hetekig vezette a világ legrosszabb népességarányos halálozásának listáját – azaz a világ legrosszabb járványkezelési intézkedéseit hozták.
Az, hogy nem két nem, és nem két gender létezik, már szintén tudományos tény. A Fideszt nem is ez érdekli, hanem az újabb ellenségkép: az LMBTQ közösség, amely által ostoba homofób gyűlöletpolitikát folytathat. Ugyanolyat, mint a bevándorlóellenes rasszizmus, a Soros képében folytatott antiszemitizmus, vagy a legújabb: az antifasiszták elleni gyűlöletkeltés és hazugságáradat. Az LMBTQ közösséget ráadásul a pedofilokkal hozzák egy lapra, amely történelmi bűncselekménye a jelenlegi faisztoid rezsimnek.
-
A családot védeni kell
A Fidesz nem a „családot” védi. A Fidesz egy bizonyos diktatórikus családmodellt véd, amely elsősorban patriarchális, azaz elnyomja a többi családtagot, főként a nőket, másodsorban keresztény agymosó és szolgai. A Fidesz családmodellje leképeződése az általa fenntartandó patriarchális fasisztoid állammodellnek. Ha a családok megszokják, hogy azok parancsuralmi, tekintélyelvű miniközösségek, akkor saját szolgaságukat is jobban sikerül feldolgozniuk az elnyomó államgépezettel való viszonyukban. Szó sincs itt családról. A Fidesz családmodellje teljesen ellentétes egy normális család képével, amit viszont megkárosít anyagilag, kulturálisan és erkölcsileg. Elmeséljük, hogy kell megvédeni egy családot. Pl. védőnői hálózattal, amelyet a szocializmus teremtett meg, és most a Fidesz ver szét; vagy védőoltásokkal, amelyet a Fidesz trumpista haverjai elleneznek; vagy nemzeti kultúrával, azaz Győzike Show helyett Aranyembert; vagy oktatással, ami ügyében évek óta elégedetlenség és tiltakozások vannak; vagy pl. úgy, hogy nem fertőzzük meg a gyermekeket vallással. A Fidesz úgy használja a család valódi szentségét, mint ahogy a hazát vagy a nemzeti értékeket: csomagolóanyagnak és mézes máznak a fasizmusuk elfedéséhez.
-
A keresztény értékrend fontos
Annak, aki el akarja nyomni a másikat. A keresztény értékrend ugyanis szolgaságra, bárányságra, a tekintély és az urak tiszteletére nevel, valamint arra, hogy fel ne lázadjunk az ellen, akit szolgálnunk kell. Ráadásul olyan áltudományos, idealisztikus, babonás eszmerendszer, amely hamis, hazug, agymosó, tehát a valóságnak nem megfelelő világképet ad, azaz a bárányokat arra kárhoztatja, hogy eltévedjenek ebben a világban. A kereszténység útmutatást ad… a szolgaság felé. Az ilyen néphülyítés jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy emberek tömegei képtelenek felkelni az őket ért igazságtalanságok ellen. Ezért fontos a kormányzat számára a keresztény értékrend.
Összefoglalva: a NER most már nyíltan vállalja az ostoba és elmebeteg fasisztoid politikáját, még csak véka alá sem próbálja rejteni. Ez a politika tönkreteszi a világot és közvetlenül életveszélyes mindannyiunk számára. Mi pedig azon dolgozunk, hogy ezt elpusztítsuk.