Donald Trump kereskedelmi háborúja mélyebb válságba taszította a globális kapitalizmust – és felélesztette a katonai konfrontáció kísértetét.
Szerdán új fordulatot hozott a helyzet, amikor Trump felfüggesztette a magasabb vámokat több tucat ország számára – de Kínára 125 százalékra emelte a vámkulcsot.
Korábban ugyanazon a napon a kínai állam visszavágott Trumpnak, és 84 százalékos vámot vetett ki az amerikai importra, amely csütörtöktől lép hatályba.
Trump szerdától 104 százalékos vámokat vezetett be Kínára – ez 50 százalékos növekedést jelent a korábban kiszabott vámokhoz képest. Azzal fenyegetőzött, hogy tovább emeli ezeket megdöbbentő szintekre, ha Kína nem vonja vissza a múlt héten bevezetett, az amerikai árukra kivetett megtorló vámokat.
A kereskedelmi háború eszkalációja sokkhullámokat indított el a már így is lassú és gyenge globális kapitalista gazdaságban. Jamie Dimon, a JP Morgan vezérigazgatója, az egyik legnagyobb amerikai bankár figyelmeztetett: a recesszió a „valószínű következmény”.
A befektetők szerdán gyors ütemben adták el az amerikai államkötvényeket – ezek azok az ígéretvállalások, amelyeket az államok pénzgyűjtés céljából bocsátanak ki. Az államok kötvényeket adnak ki, megígérve a jövőbeni törlesztést, és addig kamatot fizetnek rájuk.
A kötvények eladása olyan folyamatot indít el, amely növeli a kormány hitelfelvételi költségeit, emeli a kamatokat és felerősíti az inflációt. Így hatással van a valós gazdaságra – és az Egyesült Államok világbeli hatalmára.
Kína számos amerikai kötvény birtokában van – és az elemzők spekulálnak, hogy épp eladhatja azokat. Az ilyen eszkaláció közelebb vinné a világot a két állam közötti katonai és gazdasági konfrontációhoz.
A zűrzavar az amerikai „hegemónia” – a világ feletti uralmi képesség – válságából és a neoliberalizmus összeomlásából ered.
Az imperializmus a versengő kapitalista államok globális rendszere. A 19. század végétől a tőke közötti gazdasági verseny és az államok közötti geopolitikai rivalizálás egyesülését hozta létre.
Az amerikai imperializmus a második világháború után, 1945-ben egy liberális kapitalista világrendet épített ki. Ez eltért az európai gyarmatbirodalmakétól és szabad piacokra és szabadkereskedelemre alapozott, amelyet az amerikai vállalatok uralhattak.
Mindig is volt gazdasági és katonai dimenziója. Az Egyesült Államok használhatta az 1944-ben létrehozott Nemzetközi Valutaalapot (IMF) és a Világbankot a hatalma kiterjesztésére riválisok, szövetségesek és gyengébb államok ellen.
Mindez akkor is és most is katonai erővel van alátámasztva, a NATO háborúpárti szövetségén és a világ számos pontján elhelyezkedő katonai bázisain keresztül.
A hidegháború a szuperhatalmak imperializmusának korszaka volt az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, amely a világot „befolyási övezetekre” osztotta fel. Ez alatt az Egyesült Államok integrálta a többi fejlett kapitalista államot egyetlen politikai blokkba – amit ma „Nyugatnak” nevezünk.
A nyugati államok között továbbra is fennállt a gazdasági versengés, különösen azután, hogy az európai államok és Japán az 1950-es és 60-as években felépültek.
De nem volt ugyanolyan potenciálja a katonai konfrontációba való fejlődésre, mint az imperializmus korábbi szakaszaiban. Ez történt, amikor Németország az első világháború előestéjén, 1914-ben az ipari és katonai fő fenyegetéssé vált a Brit Birodalom számára.
A gazdasági és geopolitikai verseny egyesülése továbbra is fennmaradt, de részleges szétválás következett be.
Amit ma látunk, az ennek az egyesülésnek a heves újrateremtése. A világ most inkább hasonlít az első világháború előestéjéhez, amikor a túlterhelt brit imperializmus a hegemóniája megőrzéséért küzdött.
Ma az amerikai imperializmus a hegemóniája miatt kihívásokkal néz szembe – főként Kína részéről. Trump válasza a külpolitikában sokkal inkább az „egyedül megyünk” megközelítés, más amerikai elnökökhöz képest.
Az amerikai imperializmus válsága összefügg a neoliberalizmus és a szabadpiaci globalizáció összeomlásával. És itt Trump előnyt lát a gazdasági nacionalizmus felé fordulásban, ahogy az Egyesült Államok más államokkal – mind közül a leginkább Kínával – versenyez.
Az ő kockázatos fogadása az, hogy az Egyesült Államok vámok segítségével újraépítheti a neoliberalizmus alatt leépült ipari alapjait.
Ez egy magas kockázatú stratégia, és még hosszú út áll előttünk, mielőtt a két gazdaság szétválásáról beszélhetnénk. És ez azt jelenti, hogy tele van ellentmondásokkal – és megosztottságot idézhet elő a társadalmi elitben.
A baloldalnak ki kell használnia ezeket a megosztottságokat, hogy alulról építse fel a rezisztenciát minden olyan kísérlet ellen, amely a válságot a munkásosztály nyakába akarja sózni.
forrás: Socialist Worker